Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-146

• Az országgyűlés képviselőházának sajtószabadság, amely nem volt valóságos szabadság esztendőkkel ezelőtt sem, mielőtt ezek az újabb súlyos intézkedések történtek, mert konceszionális sajtószabadságunk volt, koncisszionális jogot biztosítottunk a kormányzat számára, hogy kinek ad lapengedélyt. A nemzeti szocialistáknak nem adott és ehhez indokolást sem fűz. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A lengyeleknek adott!) Ezt a koncesszionális jogot, amely a sajtószabadságnak súlyos sérelmét jelenti, még inkább kiterjesztették a cenzúrával és most a legmagasabb fokra emelték az előzetes cenzúrával. A közvélemény nem tud megnyilatkozni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a javaslat tárgyával foglalkozni és attól el neon térni. Szögi Géza: Igen, éppen most akartain rátérni, hogy a törvényhatósági bizottság sem tudja magát kivonni ez alól a súlyos rendelkezés alól, nem tudja a véleményét nyilvánítani. Kétségtelen, hogy azok az indokok, amelyek ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztését motiválják a többségi párt és a belügyminiszter úr részéről, azok az indokok, amelyekre a tavalyi törvényjavaslat alkalmával is hivatkoztak, hogy világégés van, azonkívül, hogy a választói névji2gyzékek még nincsenek készen, hogy Budapest székesfővárosban csak egy esztendő múlva lesz a törvény szerint a választás, hogy bizonyos felvidéki és kárpátaljai területek tértek vissza és az unifikációs munkálatok még nem fejeződtek be, mondom, ezeik az indokok ma már nem állanak fenn, mart a hivatkozott világégés, amely fennállott akkor, magyar vonatkozásaiban távolabb áll tőlünk, mint tavaly állott, hiszen az erdélyi kérdésben, legalább is részlegesen, kielégítették az igényeinket. Ezek az indokok, különösen a választói névjegyzékek el nem készülte, — amely névjegyzékek azóta, tudomásom szerint, a Felvidék sín és a Kárpátalján készen vannak — azonkívül, hogy Budapest székesfőváros területén még nem érkezett volna el a választás ideje, elesnek a mostani törvényjavaslatnál. A mostani törvényjavaslat indokai között mindössze azt látjuk, hogy Erdély egyrésze visszatért és ezeken a területekain még nem tudnánk választani ugyancsak a választói névjegyzékek hiánya miatt. Ez nem lehet indoka a választások elhalasztásának, nem lehet helyes, erkölcsös indoka a választások elhalasztásának, nem padig azért, mert Erdélynek mindig volt valamelyes különállása, amelyet mindig tiszteletben tartott az anyafcerüet is Erdéllyel szemben és azok a területek, amelyek most az anyaországhoz tartoznak, a Felvidék és a Kárpátalja beszámításával is mindem tekintetben — a választói névjegyzékeket illetően is — készenállanak arra, hogy a választásokat nyugodtan megtarthassuk. Ez az indolk tehát nem helyes indok. Nézzük meg azt a másik indokot, amelyet felhoz a javaslat, tudniillik! azt, hogy igen lényegbevágó és szerves reformok fognak ^ következni, olyan reformok, amelyek a törvényhatósági bizottságok szervezetét is hivatva vannak érinteni. Ezt az indokot sem tudjuk helyes indoknak elfogadni, nem tudjuk elfogadni azért, mert amikor ez az országgyűlés megbízást kapott a választási harcban, még a többségi párt sem mondotta a választóközönségnek azt, hogy egy alkotmányreformra is megbízást, mandátumot ad most a választóközönség a képviselőház tagjainak. Arra adott mandátumot a választóközönség', ami azokon 146. ülése 1940 október 29-én, kedden. 173 a választási plakátokon volt, hogy tiszta közéletet, meg igazságos adóztatást és földreformot akarunk! Erre megkapta a mandátumot a többségi párt, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De nem csinálja!) illetőleg a törvényhozás, de ezt nem csinálja meg. Alkotmányreformra nem adott megbízást a választóközönség, ezt azonban meg akarja csinálni a többségi párt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) r i T. Ház! A törvényhatósági szervezeteknek mindig az volt a jelentősége és egyik fontossága, hogy felirati javaslataival és tiltakozá saiyal bele tudjon szólni a törvényhozás munkájába. Mi most nem engedjük meg még ezt sem, hogy a most kialakulható választási küzdelem eredményeképpen, választások révén meghallgassuk a választóközönséget, ellenkezőleg, előbb' reformjavaslatot akarunk hozni és annak alapján akarjuk a törvényhatósági bizottságok arculatát megváltoztatni. Ez ismét elébevágás a nép akaratnyilvánításának, ez ismét nem az alulról jövő kívánalmak figyelembevétele, hanem egy felülről jövő akaratnak, egy többségi párt, nem akarom azt mondani, hogy zsarnoki, de mindenesetre az általános erkölcsi felfogásba beleütköző többségi akaratnyilvánításának az alsóbb néprétegekre való reákényszerítése. (Mozgás a jobboldalon.) Ez a körülmény sem teheti tehát indokolttá, hogy a választásokat most elhalasszák. De ha most továbbmegyünk a javaslat szemlélésében, akkor azt látjuk, hogy a törvényjavaslat a zsidótörvényre való utalással olyan ellenmondásba kerül, szemben az előbb említett reformjavaslat bejelentésével, ami szintén azok mellé az érvek mellé ad egy súlyos érvet, amelyeket mi innen, erről az oldalról sorakoztattunk fel a törvényjavaslat ellen. A zsidótörvény hatályát a vidéki törvényhatóságok tekintetében már a múlt évben hozott törvénnyel kiterjesztették, illetőleg a zsidó és a zsidónak tekintendő törvényhatósági bizottsági tagok tagsági jogát nem hosszabbították meg. Ennek mintájára fennálló egy másik kívánalom is, t. i. hogy ne csak a zsidó és zsidónak tekintendő személyek törvényihatósági bizottsági tagsásri jogát ne hosszabbítsuk meg, hanem súlyos kívánalom van a tekintetben is. hogy a szabadkőművesek törvényhatósági bizottsági tagsági joga se hosszabbíttassék meg. Mód nyílik erre, t. Törvényhozás, mód nyílik azért, mert a szabadkőművesek névsora ma már nyomtatásbon is közkézen forog többféle kiadásiban. Azok, akik talán helytelenül vétettek fel a szabadkőművesek névsorába, tiltakozhattak a szerzőnél és módot találtak arra, hogy a szerző elégtételt adjon nekik, ha esetleg- a valóságban nem voltak szabadkőművesek, így tehát pontosan előttünk és a közvélemény előtt áll a szabadkőművesek névsora. Tegnap Szöllősi Jenő képviselőtársam mutatott rá arra, hogy milyen sok szabadkőműves ül még ma is a vidéki városi, a megyei bizottságokban és a székesfővárosi törvényhatósági bizottságban is. Emlékszem arra, hogy Szeged városában körülbelül egy esztendővel ezelőtt a belügyminiszter úr által szívesen látottan olyan indítvány hangzott el, hogy írjon fel a szegedig törvényhatiósági bizottság a belügyminisztériumba és a társtörvényhatóságokhoz, hogy fosztassanak meg a törvényhatósági bizottsági tagsági joguktól, de a városnál viselt fontos tisztségeiktől is a szabadkőművesek, Eltelt egy esztendő és a