Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-146

172 Az országgyűlés képviselőházának 146. ülése 19kO október 29-én, kedden. által szabályozott (szervezetekbe való bevitelét minél gyakrabban és minél váltakozóbb módon alkalmazzák. Ez a törvény a parciális választási rendszert vezeti be a totális választási rendszerrel szemben, a parciális választási rendszert, ami azt jelenti, hogy az érdekképviseletek, a szakképviseletek és a vagyoni cenzus alapján ott ülőkön kívül csak a törvényhatósági bizottság tagjainak felét kell újból választani Ötévenként és ezek a mandátumok tíz esztendőre szólnak. A politikai tudomány már régen egyöntetű megállapodásra jutott abban a tekintetben, hogy a tízéves mandátum túlságosan hosszú. Még az ötéves mandátum is hosszúnak volt tekintendő korábban; csak az újabb időkben tértek át egyes alkotmányrendszerek az ötéves mandátum intézményére, és hogy az egy-kéthároméves mandátummal szemben hosszabb időközökre tértek át, ezt azzal indokolják, hogy nem jó a választási harc izgalmainak túlságosan gyakran kitenni a választóközönséget. Az ötéves időhatár azonban különösen a mostani rohanó időben egyáltalában nam tekinthető túlságosan rövidnek, ellenkezőleg, a választási harc és az abból eredő izgalom nagyon könynyen elviselhető akkor, ha a korszellem érvény esülhetésének lehetőségéről van szó. Ez a törvényjavaslat a tízéves mandátumot, sőt tulajdonképpen a tizenegyéveset kívánja meghosszabbítani, mert tavaly egy esztendővel már meghosszabbították a mandátumot, most tehát az már tizenkétesztend'ős lesz. És hiába jegyzi meg a törvény javaslat, hogy megfelelő ideig fog szólni a mandátum — semmiféle garanciánk nincs arranézve, hogy a jövő esztendőben ezeknek az erkölcsi motívumoknak figyelmen kívül hagyásával a belügyminiszter úr nem jön-e ismét egy újabb egyesztendős és azután még egy egyesztendős elhalasztásra irányuló törvényjavaslattal. A végén a különböző mandátumok, az ötéves és a tízéves mandátumok találkozni fognak és 1944-ben a törvényhatósági bizottság egészének a megbízatási ideje fog letelni. Ha tehát helytelennek kell minősíteni magábanvéve már azt a körülményt, hogy a totális választási rendszer helyett a parciális választási rendszert tette magáévá az alaptörvény, még inkább helytelenítenünk kell azt, hogy a választási izgalmat a továbbiakban is állandóan ébren tartja. A nép széles rét-egeiben ugyanis megvan az a kívánalom, hogy akaratát megnyilváníthassa és sohasem tudja azt, hogy mikor kerül ez elé a lehetőség elé. mert, íme, ezt a lehetőséget esztendőnként törvényjavaslattal zárja el a belügyminiszter úr szándéka. Azért mondom, hogy a belügyminiszter úr szándéka, mert látjuk, hogy súlyos belpolitikai okok tették szükségessé azt, hogy ilyen törvényjavaslat kerüljön a t. Ház elé. Súlyos belpolitikai okok, amelyeik azonban csak bennünket, magyar nemzeti szocialistákat izgatnak, magyar nemzeti szocialistákat aggasztanak. Ezt látjuk abból a körülményből, hogy úgy a törvényjavaslat előadása Bárezay János részéről, mint az eddigi többségipárti felszólalások is, teljesen felszínesen és sekélyesen kezelték ezt a kérdést, nem akartak a törvényjavaslat mélyébe, valóságába nézni, hogy milyen súlyos alkotmányjogokat óhajt ez a törvényjavaslat sérteni azáltal, hogy ilyen fontos határidőt minden további nélkül csak elhalaszt egy esztendőre. Hogy ez a törvényjavaslat kinek jó, t. Ház, azt negatíve megállapíthatjuk abból, hogy a Kassay-féle polgári pátrt és a szociáldemokratapárt egyetlen hangot, egyetlen szót sem szólt ellene és tudomásom szerint nem is óhajt hozzászólni a törvényjavaslathoz, beleegyezik annak rendelkezéseibe, még az 1939. évi IV. tc.-re, a zsidótörvényre való utalásba is, mert úgy érzi, hogy ezt is túlságosan enyhe intézkedésnek lehet tekinteni. Mi, magyar nemzeti szocialisták meg is állapíthatjuik, hogy a javaslat ebben a részében is alapvető hiányokban szenved, ebben a részében sem elégi tL ki azt a mértéket, amelyet az 1940-es év végén annyira diadalmasan előrejutó korszellem kötelezően diktál a többségi párt részére is. Kétségtelen, t. Ház, hogy az alkotmányellenességnek tudományos politikai értelemben vett kritériumai ebből a törvényjavaslatból kiolvashatók. Kétségtelen az is, hogy úgy az egyénnek, mint a családnak, a törzsnek, a népnek és a politikailag szervezett népnek, vagyis a nemzetnek élete organikus, szerves, folyton fejlődő élet. Ezt az organikus fejlődési lehetőséget akadályozza ez a törvényjavaslat és elköveti a legnagyobb bűnt, amikor megakadályozza, hogy a szuverén nép akaratát nyilváníthassa és a választást egy esztendőre, vagy talán — meg vagyok róla győződve, hogy a következő évben ez fog következni — további határidőre is meghosszabbítani akarja,. Igenis a legnagyobb bűn a nemzet érdekei ellen az, hogy a nép szuverén akaratnyilvánítását akadályozzuk vagy pláne megsemmisítjük és ezt a körülményt látom én ennek a törvényjavaslatnak szelleméből is kiáradni; tulajdonképpen nem fog ez egyébre vezetni, mint arra, hogy a belügyminiszter úr által annyira hőn óhajtott és a valóságban már általa meghonosított rendőrállam alacsony színvonalára szálljon le állami életünk, belpolitikai életünk, nemzeti életünk arról az alkotmányos színvonalról, amelyet a magyar nemzet történelmi hivatásánál fogva méltán megérdemelne. T. Ház! Ha azt akarjuk, hogy az államrezonnak megfelelően hozzunk törvényeket, figyelembe kell vennünk azt, amit az államrezon vesz figyelembe: elsősorban a nemzet létérdekét, exisztenciális érdekét, másodsorban fejlődési érdekét. A magyar nemzet exisztenciális érdekét semmiben sem látjuk veszélyeztetve, ellenkezőleg az elmúlt néhány esztendő óta a mi exisztenciális érdekünket nagyon nagy mértékben megerősítve, meghatalmasítva látjuk. A fejlődési érdekét azonban, amit az államrezon éppen annyira megkövetel, nagy mértékben akadályozva, nagy mértékben hátráltatva látjuk ezzel a törvényjavaslattal. (Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) Nézzük meg, milyen belpolitikai életünk, az a belpolitikai élet, amelyből a törvényhatóságok is olyan jelentős részt kérhetnek és amelyek kialakításában oljran jelentős mértékben kell hogy közreműködjenek. Azt látjuk, hogy a törvényhatósági bizottságok elöregedtek, elaggultak, egyáltalában nem igazodnak a fejlődő élet követelményeihez, legkevésbbé a modern, új korszellemhez. Azt látjuk, hogy gyülekezési tilalom van, azt látjuk, hogy a szólásszabadság merő hiánya mutatkozik, azt látjuk, hogy súlyos rendőri intézkedések, internálások, börtönbevetések történnek, azt látjuk, hogy teljes mértékben gúzsba van kötve az a