Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-131

2 Az országgyűlés képviselőházénak lé Isten iránt, aki megnyitotta előttünk a sokszáz év verejtékével, vérhullatásával megszentelt ígéret földjének: kineses Erdélynek kapuját. Hálás köszönetünk száll a döntőbírók, a két nagy birodalom: Németország és Olaszország s történelmet diktáló hatalmas vezetőik: a Führer, Hitler Adolf birodalmi kaneellár (Élénk éljenzés és taps.) s a Duce, 'Mussolini Benito (Élénk éljenzés és taps.) olasz miniszterelnök felé, akik országaik heroikus küzdelme közepette is találtak időt, módot, alkalmat és lehetőséget arra, hogy ezzel a mi nagy kérdésünkkel is foglalkozzanak és döntésükkel annyi bajt, jajt és keserűséget SZÜEH tessenek meg és olyan sok fájó igazságtalanságot orvosoljanak. Szeretettel, tisztelettel, hódolattal gondolunk ezekben a történelmi órákban megnőve-, kedett országunk Főméltóságú Kormányzójára, (A Ház tagjai helyükről felállva, lelkesen éljeneznek és tapsolnak.) kinek neve máris történelmi név, kinek nemes egyénisége korszakot (jelent^ a pusztulásból új életre kelt Magyarország feltámadásának nagy korKöszönetünk illeti kormányférfiainkat, kik a nehéz küzdelmet végigküzdötték (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) és mindazokat, kik ezt húsz év úttörő munkájával előkészítették. De. köszönetünk felkeresi egyenként azokat a százezreket is, kik fegyverrel kezükben állnak hónapok óta határainkon, (Meskó Zoltán: Éljen a honvédség! — Lelkes éljenzés és taps.) hogy — ha kell, vérüket is áldozva — biztosítsák igazságunk diadalát. És köszönet jár azoknak a névtelen százezreknek, kik zászló alá vonult hozzátartozóik támogatását panasztalanul, áldozatkész lélekkel nélkülözték (Ügy van! Ügy van! — Elénk éljenzés és taps. — Egy hang a szélsőbaloldalon; Éljen a magyar nép!) s a nagy cél érdekében műhelyeikben, gazdaságukban sokszor két ember munkáját is örömmel végezték. Szívünk szeretete azonban nem ismer határokat: körülöleli azt a mintegy 700.000 magyart is, akik továbbra is idegen uralom alatt maradnak. (Úgy van! Ügy van! — Nagy taps. — Felkiáltások balfelöl: Mindent vissza!) Lélekben velük vagyunk és velük maradunk. (Ügy van! Ügy van! — Keibel Mihály: Visszajönnek!) Sorsuk minden fordulását a jó testvér szerető gondosságával figyeljük. (Ügy van! Ügy van!) Ezekkel az érzelmekkel eltelve kezdjük meg rövidesen új munkaesztendőnket. Engem is ezek az érzések hatnak át, amikor a Mindenható áldását kérem erre a Házra, ennek minden tagjára, hogy az a munka, melyet ez év-' ben végezni fogunk, méltó legyen az elért eredményekhez és a felettünk zúgó történelmi nagy időkhöz. (Élénk éljenzés és taps a Ráz minden oldalán.) A t. Ház tudomására hozom, hogy Wirth Károly képviselő úr folyó évi július hó 29-en kelt beadványában mentelmi jogának megsértését jelentette be. Az írásbeli bejelentést a házszabályok értelmében a mentelmi bizottsághoz teszem át. Bemutatom a t. Háznak a^ bn da pestkörnyéki választókerületben üresedés folytán behívott Wirth Károly képviselő úr megbízólevelét. , Egyben jelentem, hogy Wirth Károly képviselő úr erről a képviselői megbízatásáról lemondott, s ennek következményeként az újabban behívott Kuhajda Vilmos képviselő űr is 1. ülése 19UO szeptember U-én, szerőÁn, beadta megbízólevelét, melyet a t. Háznak most bemutatok. Végül bemutatom a Budapest III. (déli) választókerületben ugyancsak üresedés folytán behívott Sütő Gyula képviselő úr megbízólevelét. A megbízóleveleket a Ház megvizsgálás és jelentéstétel céljából kiadja az állandó igazolóbizottságnak. Bejelentem a t. Háznak, hogy a miniszterelnök úr kíván szólani. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) Gr. Teleki Pál miniszterelnök: T. Ház! Azért beszélek erről a helyről, mert 1920 november 13-án innen kellett hogy előterjesszem a trianoni béke elfogadását. Miként a németfrancia tárgyalások a compiègnei vasúti kocsiban történtek, én is úgy gondoltam: szimbolikusan ideállok, (Helyeslés jobb felől és a középen.) hogy a trianoni békediktátum egy nagyobb részének letörése napján ezt a letörést ezzel is dokumentáljam. (Helyeslés.} Az a béke, amelyet akkor reánk diktáltak, kény szerbéke volt. Még a fülembe csengenek a Himnusz hangjai, amelyek — amikor kénytelen voltam itt előterjesztésemet, akkor is mint miniszterelnök, megtenni — a hátam mögött ide hallatszottak a kupolacsarnokból. A Himnusz hangjai, amely ígéret volt és fogadkozás arra, hogy soha ebbe bele nem nyugszunk és egyszersmind a hit szavai is arra), hogy hiszünk a magyar erőben, a magyar folytonosságban, a magyar állam hivatásában és küldetésében. A nemzet nem is nyugodott bele, a kényszerbékét nem is a békedelegáció, nem Apponyi írta alá, hanem tisztviselők. A nemzet pedig kijelentette, hogy: Nem! Nem! Soha! — sohasem nyugszunk ebbe bele! (Reibel Mihály! Most sem nyugszunk bele! — Zaj a középen.) Akkortól kezdve a nemzet küzdött, küzdött évtizedről évtizedre, évről évre olyan fegyverekkel, amilyenekkelt lehetséges volt. Küzdött azokkal szemben, akik hatalmon voltak és mindenütt, ahol orvoslást hihetett vagy remélt, ahol megértést gondolhatott, sokszor még akkor is, amikor erre a megértésre önmagunkban is alig volt a legcsekélyebb remény. Ezt a megértést nem találtuk meg egészen a legutóbbi időkig. Nem találtuk meg azoknál, akik húsz esztendőn keresztül az euróoai szunremáeia birtokosai voltak, mintha inkább náluk hangzott volna el a jelszó: Nem! Nem! Soha! — soha józanságot nem fogunk gyakorolni. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Amikor azután Olaszország vezető államférfia először nyiltan elismerte a magyar igényeket és amikor Németország Hitler kancellár által az európai hatalmak élvonalára, maid élére került, akkor találkoztunk belátással; igaz. hogy a régi barátság, a régi fegyverbarátság, régi szimnátia, régi vonzalmak alapján is. De nemcsak ebből az okból, hanem azért is, mert ezek a hatalmak erejüket építő rekonstrukcióra használják és nem állapotok megrögzött leszögezésére, amely állapotokról a nyugati hatalmak belátták, hogy tarthatatlanok, de mégsem volt meg náluk a bátorság és iniciativa megváltoztatásukra. Mi nem estünk kétségbe az egész; idő alatt. Tudtuk, hogy valamikor megjön az igazság napja. Kis nemzet voltunk és hosszú ideig, a legeslegújabb időkig, fegyvertelenek . voltunkfjVvwóiván csak a szellem feírvvereivel tudtunk küzdeni, és ezekkel természetesen nem érhettünk el eredményt. Azután kiépítettük a magyar nemzet áldozatkészségéből hadsere-