Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

Ü6 Àz országgyűlés képviselőházának 1S9. ülése 19UO október 11-én, pénteken. Elnök: Kíván 1 még valaki a javaslathoz hozzászólni 1 ? (Nem!) Ha szólni senki nem kí­ván, a vitát íbezárami és a t. Ház tudomására hozom, hogy a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter; úr másirányú elfoglaltsága miatt Fáy István államtitkár urat a házszabályok 142. |-a értelmében miniszteri megbizottként be­jelentette. Az államtitkár úr kíván saólni. Fáy István államtitkár: T. Képviselőház! A házszabályok 142. §-a alapján a távollevő vallás- és közoktatásügyi miniszter úr megbí­zásából és nevében megköszönöm a vitában fel­szólalt képviselő urak magasszínvonalú, tár­gyilagos hozzászólásait és bírálatait. A minisz­ter úr is foglalkozott már sok vonatkozásban tegnapi beszédében a felvetett prolbemakkal, az azóta elhangzott különböző kérdésekről pedig a bizottsági tárgyalás során óhajt részleteseb­ben t nyilatkozni. Kérem ennek szíves tudomá­sulvételét és kérem a benyújtott törvényjavas­latnak áJtalánosságban való elfogadását. (ÊI­jezés, helyeslés és taps.) ' ' Elnök: A tanácskozást^ befejezettnek nyil­vánítom. Felteszjm a kérdést, méltóztatnak-e a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot általános­ságban elfogadta s azzal részleteiben a köz­oktatásügyi bizottság fog foglalkozni. T. Ház! Szögi Géza és Eeibel Mihály, kép­viselő urak beszédjük során határozati javas­latokat terjesztettek elő, amelyek azonban lé­nyegükben- módosító indítványok, tehát a bi­zottsági részletes tárgyalás elé tartoznak. Ezért azokat szavazás alá nem bocsáthatóm. A képviselő uraknak módjukban lesz indítvá­nyukat a részletes vitánál a bizottsági tárgya­lás folyamán előterjeszteni. T. Ház! Az ülés idejének meghosszabbítá sara vonatkozó határozatunk csak a most tár­gyalt és elfogadott törvényjavaslatra érvényes és mert két óra már elmúlt, a következő napi­rendi pontra már nem térhetünk át. Ezért ja­vaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy leg­közelebbi ülésünket hétfőn, azaz 14-ikén dél­előtt 12 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki a gazdasági bizottságnak a képvise­lőház 1941. évi költségelőirányzatáról szóló je­lentését. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyző­könyvét felolvasni szíveskedjék. Boczonádi Szabó Imre jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegy­zőkönyvvel szemben 1 ? (Nincs!) Ha nincs, ügy azt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést be­zárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 31 perckor.) Hitelesítették: Gürtler Dénes s. k Ábonyi Ferenc s. k. riaplabiráló-Uzotttdgi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom