Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-115
Az országgyűlés képviselőházának pillas át felél így támogatjuk és fokozzuk a magyar nép erejét és tettrekészségét? (Matolcsy Tamás: Nem tudjuk leverni a feudalizmust!) Ezek után nyiltan meg kell kérdeznem — ez már kimaradt a mérlegkészítésemből — Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszteturat, aki vasárnap — legalább a sajtó szerint .— volt bátor és kedves nyilatkozni Halason, hogy a földkérdést rövidesen, egy-két év alatt megoldjuk. Mi őt szeretjük, becsüljük, (Elénk éljenzés a jobboldalon.) de azt szeretnénk tudni, hogy mikor indul meg ez a munka és mikor fogja ő jelenteni, hogy a 823.000 holdas hitbizományi terület már csak 400.000 hold. mikor jelenti, hogy az 510.000 hold zsidó birtokból már egy hold sincs a zsidók kezén (Mozgás.) és mikor jelenti, hogy 155.000 hold részvénytársasági birtok a Hajdúk és egyéb zsidók kezéből átkerült a kis »magyarok kezébe. Ha ezt jelentené, mi boldogok volnánk és nem itt ülnénk az ellenzéken, ezt garantálom. (Állandó zaj és mozgás a. szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ezeket kénytelen voltam ennél a nagyhorderejű kérdésnél elmondani. A mérleg a legtragikusabb és a legszomorúbb. Ennek az okára is leszek bátor majd rátérni. A másik nagy kérdés, amelynek megoldásáért éveken keresztül harcoltunk, a mezőgazdasági munkásság' helyzetének, munkabérének törvényes rendezése. Ezerszer hangsúlyoztuk, bogy a termelés folytonosságának ée vele együtt az egész magyar nemzetnek létkérdése az, hogy úgy a gazda, mint a munkás számára a termelés legfontosabb költsége, a munkabér törvényesen rendeztessék. Vita vitát követett. Én egy év leforgása alatt pontosan ötször interpelláltam ebben a kérdésben és a végeredmény az lett, hogy ez év első hónapjaiban a kérdést letárgyaltuk. De azt viszont nem tudja senki, — én tudom, mert most vasárnap zalamegyei falvakat jártam — hogy ott panaszkodnak az otthonmaradt szegény asszonyok, hogy a férjük valahol Fejér megyében vagy a Duna-Tisza közén nagy szőlőgazdaságokban dolgozik feleannyi (bérért, mint amennyiből meg tudnának élni és erre nincs orvoslás. Minket nem tud kielégíteni és a magyar munkásságot, a magyar földi legszélesebb rétegét nem elégíti ki az, hogy ennék az intézkedésinek majd viszszaható hatálya lesz. Kérdezem én az igen t. miniszter urat, aki éppen ebben a resszortban érdekelt, hogyan fogják ezt a visszaható érvényt keresztülvinni; mondjuk egy eldugott zalai falúból való és valahol a táoiószelei zsidó birtokon munkát vállalt embernek utólagos elszámolását. Ez a gyakorlat szerint teljességgel lehetetlen. Az eredmény, az egy év mérlege tehát az, hogy a választási kampányban és a kormány programmjában meg volt ugyan adva, helyesebben ígérve ez a reform, die egy év leteltével itt állunk a mezőgazdasági munka kellős közepén és bekövetkezik, amit én februárban voltam bátor mondani a javaslat érdemi vitájánál, hogy learatunk és leszüretelünk, de ebből a javaslatból végrehajtás nem lesz. ügy látszik, az akkori nagy felháborodás még sem válik be és szomorúan nekem lesz igazam, (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — J ,a ty ^ert nemsokára megcsendülnek a kaszák és nemsokára leszüretelünk, de a törvény vágrehajtása mé.»- mindig nincs meg. (vitéz Teleki Mihály fölilmívelésügvi miniszter; A végrehajtási utasítás már megjelent!) De ennek megoldása és azoknak a bizottságoknak megalakítása (Kor115. ülése 1940 június 11-én, kedden. 201 láth Endre: Terminushoz van kötve!) és a bérekneik majdani megállapítása rendkívül meszszire esik. Legyen szabad arra is figyelmeztetnem az igen t. miniszter urat, hogy amit később állapítanak meg, az nem a megfelelő bér lesz, hanem a meglevő béreket fogják ilyen módon ratifikálni és elismerni. T. Ház! Ezzel a kérdéssel sem lehet tovább foglalkoznom, csak megemlítem, hogy egy év politikai mérlegében ez a kérdés, ennek megoldása csak ilyen mellékvágányra, félmegoldásig vagy negyedmegoldásisr jutott el. T. Ház! Az adókérdésben mi történt! A kormány adóreformot hirdetett a választásokon, sőt ezt is kiplakátozta — egészen új eszközzel és módszerrel jött a kormánypárt — és egy év távlatából miről számolhatok be? Arról kell beszámolnom, hogy a pénzügyi kormányzat — tudjuk nagyon jól, rendkívüli terhei vannak és ezt nagyon természetesen fedezni is kell — két törvényjavaslatot hozott: a társulati adó reformjáról és az egyenesadó változtatásáról. Itt megvitattuk a kérdést: 15 millió maximális többletbevételt eredményez ez a két adótörvény. Ugyanakkor mélyen hallgattak arról, hogy a fogyasztási és forgalmi adók rendeleti úton történt felemeléséből származó többletbevételből 150 millió pengőt remél a kormányzat. (Zaj. — Rajniss Ferenc közbeszól.) Nagyon jól tudom, hogy erre a 150 millió pengőre szükségünk van. Rendben van, de kérdezem, — mint ahogy a pénzügyminiszter úrtól is megkérdeztem — vájjon miért nem jutott eszükbe először a hadinyereségnek fokozott, mondhatnám teljes megadóztatása. (Ügy van! Ügy van! — Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Meskó Zoltán: Nem lehet hadinyereség!) Amikor ilyen fordulóponthoz ért az ország és amikor valószínűleg na|gy megpróbáltatások felé megyünk, mi elviselnénk azt, ha erre a fogyasztási és forgalmi adó emelésre is szükség lenne, de először a hadinyereség teljes elvételét kívánjuk. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt jelenti a szociális adóreform, de pontosan az ellenkezője történt. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi lett volna például akkor, — hiszen elvárom, hogy egy kormányzatnak, egy miniszternek egy évre szóló tervei legyenek — ha a plakátokon az adóreform alá odaírták volna, hogy a nagytőkétől várunk 15 milliót, titőletek. kisemberek. 150 millió pengőt. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Hogy alakult volna ki ez az agitáció? (Paezolay György: Micsoda tömegfanatizálás lett volna!) Valljuk meg, hogy ebben a kérdésben a programmnak ilyen kivetítése és megoldásában ez a gyakorlat rendkívül szomorú és nagyon rossz fényt vet a kormányzati politikára. T. Ház! A részletekkel itt nem foglalkozhatom, de ezt nem győzöm hangsúlyozni. Különben, ha jól vagyok informálva, — az újságban is olvastam — a hadinyereség megadóztatását a kormánypárt egyik legkitűnőbb tagja, Imrédy Béla őexcellenciája is megemlítette. Tehát úgy látszik, mégis csak igazunk van ezekben a kérdésekben. Bámuljuk a kormányzatot, hogy ebben a kérdésben teljesen értetlenül áll és semmivel sem törődve folytatja tovább azt a politikáját, hogy a terhek Javarészét továbbra is a kicsi emberek nyakába akasztja. (Zaj half elől. — Elnök csenget. — vitéz Ujfalussy Gábor: Nemcsak a kisember fizeti!) Kár itt a személyekről vitázni, hiszen Magyarországon mjáír megtanultuk azt, 1 hogy ha valaki komolyan a szociális reformok
