Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-110
Az országgyűlés képviselőházának 110. adni. Ez a törvényjavaslat nem annyira elasztikus, mint inkább korszerű s legszívesebben csak azzal a legszebb szóval tudnám illetni, amivel beszédem elején illettem, hogy »honvédelmi« a szó legszorosabb értelmében. Helyes a 3. §-nak i az a rendelkezése, amely a korhatárt a nyilvánosság részére — tehát nem az exkluzívnak számító középiskolákban fülbesugóau, hanem a nagy nyilvánosság részére — végre júniusban állapítja meg. A szülők általában könnyen szabadulnak és akarnak szabadulni a gyermektől, hamar iskoláiba küldik őket. Méltóztassanak elhinni, hogy a legnehezebb a gyermeknevelésben az első esztendő — gyakorlatból heszélek — és az az idő, mielőtt a gyermek iskolába kerül, mert az értelme és a szándéka valahogyan már az i.« koia felé húzza, de oda még nem mehet. Kendkívül nagy nemzeti közérdek fűződik ahhoz, hogy idő előtt ne engedjük a gyermekeket iskolába, mert hiszen például ami nyelvtant tanul az a gyermek a második, meg a harmadik elemiben, az számára elvont fogalom, őszintén megvallom, én is betanultam annakidején, de csak 17—18 éves koromban értettem meg tulajdonképpen, amikor előszedtem a magyar nyelvtant és a szótárt és próbáltam értelmezni. Ha tehát szigorúan ragaszkodunk ehhez, a korhatárhoz, vagy a különösen fejlettekkel kivételeket teszünk, — de akkor is csak abban az esetben, ha szeptember 15-éig betöltik 6. életévüket — ilyen gyerekekkel töltjük meg az iskolákat, akkor méltóztassanak elhinni, hogy még a tanulási eredmény is különb lesz. A másik szempont az, hogy vannak határok, amelyeket be kell tartani. Az elemivel kapcsolatban a gyermeknek és a szülőknek együtt kell megtanulniok, hogy végre is vannak törvényes korhatárok, amelyekhez kivétel nélkül mindenkinek tartania kell magát. Ezért tartom rendkívül szociálisnak ezt a rendelkezést. Ha a gyermek elemiiskolás korában megtanulja azt, hogy: én nem szeptember 15-e előtt, hanem december 15-én születtem és az Isten kegyelméből megnőttem ugyan 8 évesnek is megfelelő nagyságúra, de még sem vettek fel, — akkor méltóztassanak elhinni, hogy a törvénytisztelet gyökereit iktattuk bele a gyermek lelkébe. (Helyeslés.) Helyes az a rendelkezése a törvényjavaslatnak, amely az eddig papiroson megvolt hit- és erkölcstani oktatásból végre-valahára valóságot csinált. Mindig csodálkoztam azon, hogy miért is kaptam én hit- és erkölcstanból jelest, akkor, amikor olyan nagyon kevés gyakorlati gondozásban részesül tűnik. Elérkeztünk, odáig, hogy van a törvényjavaslatnak egy rendelkezése, sőt nem is egy, hanem három utalás is van benne arra, hogy a szülő az iskolai mulasztással ogyenlő mertékben felelős a gyermek istentiszteleti mulasztásaiért. Itt azonban felhívom a szíves figyelmet arra, hogy ez nagy veszélyt is jelent. Ha nem fogjuk ugyanakkor megteremteni azt a helyzetet, hogy faluhelyen az ifjúság külön misét kapjon és ne legyen kénytelen a felnőttek eszmevilágának megfelelő prédikációt végighallgatni, ott unatkozni és egészen más gondolatokkal foglalkozni, akkor ez olyan rendelkezés, amely többet árt, mint használ. (Palló Inire: Politizálnak a papok, különöse 1 ! választás előtt!) Ha egyszer már ezt a rendelkezést ilyen szigorúvá tesszük, — ami hallatlan nálunk, Magyarországon, hogy pénzbírsággal, esetleg húsz pengőig terjedő bírsággal lehessen sújtani valakit, akinek a gyermeke háromszor nem volt istentisztelen — akkor gondoskodjunk arról is, hogy istentisztelet legyen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VI. ülése 19kO május 31-én, pénteken. 43 a gyermekeknek is, a gyermekek is úgy kapják meg az istentiszteleti cselekményeket, mint az erkölcstani oktatást, hogy az valósággá nőjön bennük. Megint tapasztalatból beszélek, amikor azt állítom, hogy csodákat lehet ezen a téren tenni. Ügyeljünk a végrehajtás fokozatosságára, amint erre leszek bátor utalni, mert ma az a helyzet, hogy ha ezt a rendelkezést úgy hajtjuk végre, mint ahogy a leventetörvényt végrehajtottuk, — még vissza fogok rá térni — hogy először kiadunk egy rendelkezést és nem teremtjük meg a dolog előfeltételeit, akkor kisül, hogy a kiadott rendelkezések és a nem teljesítések között megindul az a csendes kis húza-vona, amely végeredményben minden belső erkölcsi meggyőződés aláásója. Ezzel legyünk tisztában. Ez megint csak papirosrendelkezés lesz. Egy mondattal szólva: kevés a pap. A vallásos szellem nem azt jelenti, hogy keresztet hányunk magunkra, hogy hordjuk és mutogatjuk a keresztet, hanem azt jelenti,-hogy az élet minden fázisában ott látjuk magunk előtt a teremtő Isten gondolatát. (Úgy van! Ügy van! — Ta%>s a jobboldalon.) Merném mondani, hogy jóbanrosszban, sőt, ne méltóztassanak megbotránkozni, a mulatozásban is érzi az ember, hogy: én keresztény vagyok és nekem másként kell mulatonm, mint annak, akinek nincs Istene. (Ügy van! a jobboldalon.) A valláserkölcsi nevelés legkitűnőbb segítője kétségtelenül a szülő. De legyünk azzal tisztában, hogy a jelenlegi szülőik, akik korfordulót élnek, akik társadalmi problémákat emésztenek, vagy nem emésztenek meg, akik gazdasági rendszerek változását és nehézkedését kénytelenek a saját bőrükön tapasztalni, s akik még mindig „a régi arany békebeli időkben volt könnyű életet látják maguk előtt mint utolérhetetlen utópiát és elfelejtik, r hogy a régi jó aranypengők is elmentek a régi jó aranyemberek után, mondom, ezek a szülők nem tudnak a maguk életében tökéletesen átváltozni. (Palló Imre: Itt maradtak a csáklyások!). Ezek a szülők nem tudnak teljes értékkel odaállni a gyermeknevelés mellé és ezért fontos a nyolcosztályú elemi iskola s ezért fontos a nevelés korhatárát kiterjeszteni, ameddig csak lehet, mert különben írott malaszt lesz minden és semmi mást nem csináltunk, mint megint csak egy törvényt szavaztunk meg. A kilenlcedik iskolai évről, illetőleg erről a 40 napos tanulmányi kirándulásról beszél a javaslat. Azt hiszem, nem szükséges explikálnom, hogy ennek mi a fontossága. En itt szerényen és tisztelettel megemlítenék még egy tizedik évet. Ne méltóztassék megijedni, nem tárgyalom le az első kilencet, csak a tizedikről beszélek ott. ahol erre esetleg szükség volna. A bányavidékekről van szó. A bányavidékeken: a kiskorúalk munkásvédelme abban áll, hogy 16 éven alul nem szállhatnak le a banyába. A bányának az a gyakorlati szokása, hogy a felszínen alkalmazza a gyermeket 16 éves kor alatt, de amikor emberfeleslegünk van, akkor a felszíni munkákat is felnőtt emberek végzik. Végeredményben tehát hallatlanul nagy tömeg van itt, amely a bányavidéknek szempontjából jelentős, de az ország szempontjából sem közömbös. Hiszen összesen 54.000 érc- és szénbányászunk van. Ezrével vannak gyermekek, akik, ha csak hat elemiben, nyolc elemiben, vagy kilenc évben kapnak nevelést, mielőtt a termelő életbe beállhatnának, egy esztendőt kapnak, amely alatt a dohány7
