Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1940- évi július hó 12-én pénteken. Tasnádi Nagy András elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Elnök bejelentette, hogy Csilléry András lemondott a budapesti I. (budai) választókerületbeli képviselői megbizatásáról. — Az indítványkönyv felolvasása. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. (Az ülés kezdődik délben 12 óra 11 perckor,) (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzökönyvének hitelesítésére Po­rubszky Géza, az egyéb jegyzői teendők ellá­tására pedig Spák Iván és Megay Károly kép­viselő urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak Csilléry András képviselő úr levelét, melyben a Budapest I. (budai) választókerületben nyert képviselői megbízatásáról lemond. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Egyben a t. Ház tudomására ho­zom, hogy az ilymódon megüresedett képvise­lői helyre soron következő pótképviselő behí­vása iránt a belügyminiszter urat meg fogom keresni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. A t. Ház tudomására hozom, (Zaj. — Elnök csenget.) hogy Gratz Gusztáv és Szílassy Béla képviselő urak önmaguk ellen írásban össze­férhetíenségi bejelentést tettek s mindkét kép­viselő úr bejelentését a, házszabályok értelmé­ben az állandó összeférhétlenségi bizottsághoz tettem át. A Ház a bejelentést tudomásul ve­szi. (Kóródy Tibor: Divatba jött az összefér­hetlenségi bizottság! — Keek Antal: Végül ki­sül, hogy mindenki összeférheti en!) Bemutatom a t. Háznak Papp József és Palló Imre képviselő urak leveleit, melyekben katonai szolgálatuk tartamára szabadságot kérnek. Ugyancsak szabadságot kér a Háztól Melczer Lilla képviselőtársunk felgyógyulá­sáig. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Má­tyás közbeszól.) Kérem Matolcsy Mátyás képviselő urat, szíveskedjék az elnöki bejelentést csendben meghallgatni. A képviselő úrnak nincsen olyan privilégiuma, amely szerint egyedül jogosult lenne az elnöki bejelentéseket állandó megjegyzésekkel és beszélgetéssel zavarni. Méltóztatnak mind a három szabadságot engedélyezni? (Igen!) A Ház a szabadságot megadja. A t. Ház tudomására hozom, hogy az ál­landó összeférhetlenségi bizottság gróf Teleki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VI. Pál miniszterelnök, képviselő úrnak, valamint K. Pethes László és társai jászapáti lakosok­nak (Zaj a szélsőbaloldalon.) Hubay Kálmán és Vágó Pál képviselő urak ellen tett össze­férhetlenségi bejelentési ügyében az előkészítő eljárást befejezte. (Keek Antal: Le kell venni a napirendről a kérdést!) Keek Antal képvi­selő urat rendreutasítom. (Zaj a szélsőbalolda­lon.) . A bizottság által előkészített összeférhet­lenségi ügyben az ítélőbizottság kisorsolását folyó hó 22-én, hétfőn tartandó ülésünk napi­rendjére tűzöm ki. Az ítélő bizottság az ügy tárgyalását kisorsolása után nyomban meg­tartja. (Kóródy Tibor: Most időszerű nagyon! — Zaj és felkiáltásoki a szélsőbaloldalon: Sie­tős!) ' Jelentem továbbá a t. Háznak, hogy Gratz Gusztáv és Szilassy Béla képviselő uraknak önmaguk ellen tett összeférhetlenségi bejelen­tése ügyében az állandó összeférhetlenségi bi­zottság az első tárgyalási határnapot folyó hó 30-ra tűzte ki. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Jelentem a t. Háznak, hogy az indítvány­könyvbe bejegyzés történt. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. (Mozgás. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Megay Károly .jegyző: Matolcsy Mátyás képviselő úr indítványt jegyzett be (olvassa) »házhatározat hozatalára, melyben a magyar országgyűlés képviselőháza utasítja a magyar királyi kormányt, hogy (Élénk felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mondjon le!) a magyar nem­zeti szocialista rendszerváltozás érdekében ha­ladéktalanul vonja le a konzekvenciákat (Ügy van! tJgy van! és éljenzés a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon és a középen. — Keek Antal (a jobboldal felé): Tessék várni! Úgyis be fog következni! — _ Elnök csenget.) és a megalakuló nemzeti szocialista kormány az át­alakulást célzó törvényeket sürgősen valósítsa meg.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Ma­róthy Károly: Még egyszer! Nem hallottuk!) Elnök: Az indítvány indokolása kérdésé­ben később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. A Ház a bejelentést tudbmásul veszi. T. Ház! Más teendőnk nincs, mint a to­73

Next

/
Oldalképek
Tartalom