Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 19&0 május SÍ-én, pénteken. 35 met írt, most pedig állásánál, méltóságánál fogva hivatva van arra, hogy történelemesinálásra nevelje nemzetét, hajtsa végre ezt a törvényt úgy, hogy a hozzáfűzött reménységek minden tekintetben megvalósuljanak, hogy a Végrehajtás a nemzet reményeinek meg feleljen. Tudniillik mi azt szeretnők, valósággal várjuk is és valamennyien kész örömmel ajánljuk fel a közreműködésünket ahhoz, hogy nevelkedjék egy olyan generáció, egy olyan tüzes magyarság, amelynek a gerince nem roppant meg, egy olyan tüzes magyarság, amely erkölcsében tiszta maradt, amely tudásában emelkedett, az emberi sorssal közösséget vállal, különösen pedig, bármi történjék, nemzeti múltjára büszke, meg nem alkuszik senkivel sem, hanem nemzeti parancsnak tekinti azt, amit én ma reggel, amikor idejöttem a Házba, az egyetem falán a hősi emlékművön olvastam: »Tűrj érte mindent, ami bánt, kínt, szenvedést, halált, de el ne szenvedd, el ne' tűrd véred gyalázatát.« A javaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Suák Iván jegyző: Szabó Gyula! Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Ház! Az előttünk lévő javaslatot, annak múltját, a magyar életben elfoglalt helyét és nagy kapcsolatait előttem szólott igen t. képviselőtársaim annyira kimerítően tárgyalták, hogy úgy érzem, nekem ma a közvetlen jövő szempontjából kötelességem megvilágítani az előttünk fekvő törvényjavaslat jelentőségét. Ezt a javaslatot én úgy veszem, hogy ez tulajdonképpen nem is kultuszjavaslat, hanem honvédelmi javaslat. Ez a törvényjavaslat egy láncszeme annak a szociális magyar törvénysorozatnak, amely mint lánc van hivatva a magyar életet a legnehezebb, a legkényesebb időkben^ is ' erősen tartani és a jövő ezredévre biztosítani. Ez a láncszem különösen fényes, mert hiszen kiegészíti, még pedig szervesen egészíti ki voltaképpen magát a földreformot, Bátor vagyok arra utalni, hogy annakidején megmondottuk: a földreformot, a földosztást igazán célszerűen csak úgy lehet végrehajtani, ha elsősorban emeljük a föld művelésének ismeretét, tudását, kedvét, szakszerűségét. íme, előttünk van ez a törvényjavaslat, amely népi síkon és a tömegekre vonatkozóan teszi ezt lehetővé, azonkívül lehetővé teszi azt is, hogy az eddigi csak szakmunkásokat magában foglaló kis létszámú munkássággal szemben ^ beállíthassuk az új ipari felfogás sorompójába azokat az újabb százezreket, akiket a törvényjavaslatban körvonalazott felső tagozatú népiskola ipari oktatási része tömegével fog az életbe kibocsátani. A szociális felfogás szempontjából is, nemzetvédelmi szempontból is, a nemzetismeret, a nemzeti öntudat szempontjából is hallatlan lehetőségeket rejt magában ez a javaslat és éppen

< ezért nevezem a legszívesebben nem is kultuszjavaslatnak, hanem a legsürgetőbb, legégetőbb és legalapvetőbb honvédelmi javaslatnak. Meg kell tanulnunk minden téren honvédelmi szempontból gondolkozni. Ahogy emancipálni tudtuk magunkat az aranypengő, r az aranypénz forgalmától és rátértünk az árupengőre, vagy egyesek a munkapengőre, éppúgy függetleníteni kell magunkat a szakszempontoktól, a csak kultusz, a csak gazdasági, a csak ipari stb. szempontoktól és azt kell monKIÉPVISELöHAZI NAPLÓ VI. dánunk, hogy h önvédelmi-kultusz, hon védelmiipari és honvédelmi-gazdasági szempontok vannak, mert csak ez a mindent átható és mindent korszerűsítő új, lelkes, ha szabad azt mondanom, az élet nehézségeivel szemben támadó honvédelmi szellem az, amely a jövőt biztosítja. {Ügy van! jobbfeíől. — Rapcsányi László: Csakhogy ahhoz egy ilyen új honvédelmi kormány kellene! — vitéz Hertelendj/ Miklós közbeszól. — Rapcsányi László: A miniszterelnök úrral az élén!) Elnök: Csendet kérek! Szabó Gyula: Ha felrajzolok egy vízszintes vonalat és arra felmérem a javaslatnak azokat a jelen lehetőségeit, amelyek az alapját adják, akkor azt látom, hogy a nemzetnevelés, a szociális gondoskodás és a gazdasági többtermelés azok a szempontok, amelyek körülbelül az alapvonalat jelentik. Ha megvizsgálom, hogy mi jelenti a javaslatnak azt az erejét, amellyel az egyes kérdéseket ennek a síknak dö főpontjain keresztül hangsúlyozni és erősíteni tudja, akkor azt kell mondanom, hogy ez a javaslat kellő végrehajtás^ mellett végre megteremti azt a reformlehetőséget, hogy életszerű legyen az iskola, lerakja a fejlődés alapjait a jövőre nézve és szaktudást, szaknevelést adjon — mint ahogyan említettem — nemcsak az egyesek, nemcsák a szaktudást keresők részére, hanem a tömegek részére is, azok részére is, akik ettől eddig önhibájukon kívül távolestek. (Ügy van! Ügy van! jobbfeíől.) A magyar életnek egy másik sarkpontjához érkeztünk, nevezetesen a technikai műveltség szédületes fejlesztése következtében szédületes iramú technikai műveltségre van szükség. Nem közömbös., hogy csak a szakmunkások világa, ez az exkluzív kör legyen technikai műveltségű. A szélesebb rétegeknek is hozzá kell jutniok a technikai műveltséghez, mert különben nem leszünk a technikai műveltséget illetően kellően haladó szelleműek. Szükséges, hogy az exkluzív szakműveltségű emberek tömegei, százezrei mellett ott legyenek azok a milliók, akik részt kérnek

f ebből a technikai műveltségből, a nyolcosztályos elemi iskola felső tagozatai pedig ezt a kérdést igen alaposan és igen jól tudják megoldani. Ha ezt a törvényjavaslatot egy külön füzetben kellene kiadnom, akkor a következő^ jeligét írnám annak a füzetnek a címlapjára: »Több és jobb szántást, tanultabb földmívest! Több és jobb kalapácsütést, tanultabb szakmunkást! Több és jobb munkát, tanultabb kereskedőt! Magyarabb embert, mint eddig, honvédmagyart és csak honvédmagyart ezentúl.« (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) A javaslatot csak örömmel lehet fogadni. Hallottunk ellene kifogásokat, boncolgatták, széjjelszedték, megfordították, kiradírozták, a multat emlegették. Mindent lehetett vele csinálni, csak egyet nem: nem meghozni ezt a törvényt. Vessünk egyszer már számot azzal, hogy amikor szemben állunk az élet követelményeivel, akkor a ma és a közvetlen jövő szükségletét próbáljuk elvonatkoztatni a gravámenektől, a nehézségektől, a múlttól, szóval próbáljunk új emberek lenni és ha egyszer lehetőség adódik az alkotásra és az új körvonalazásra, próbáljunk felemelkedni és próbáljuk elfelejteni mindazt, ami eddig volt, hogy annál nagyobb energiával tudjunk beleilleszkedni a törvényjavaslat szellemébe és majd a törvény végrehajtásába. Vizsgáljaik meg azt, hogy mik azok a végrehajtási előfeltételek, amelyek ezt az örvende-