Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-124

434 Az országgyűlés képviselőházának 1 kérdéseket őszintén nem tárnánk fel itt éppen azon az oldalon, amely oldal kétségtelenül — itt magamra is szabad hivatkoznom — igen komolyan veszi azt a feladatát, hogy ezt a nemzetet felemelje, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) nemcsak olyan módszerekkel, hanem, ha kell, olyan rends'zrekkel és olyan rendszerváltozással is, amely e cél elérését lehetővé teszi. (Zaj.) T. Ház! Ezek azok a szempontok, amelyek engem arra késztettek, hogy ennek a javaslatnak a tárgyalásánál felszólaljak. Ám midőn magát az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot mint törvényjavaslatot bírálom, valahogy az az érzésem, hogy nekünk egyes olyan megállapításait is mérlegre kell tennünk, amelyek egészen újszerűen hatnak. Ilyen például a törvényjavaslatnak az a célkitűzése, amely szerint az Alap által nyújtott juttatás visszafizetése munkában, természetben és pénzben történhetik. Kétségtelen dolog, hogy egyik előttem szólott képviselőtársamnak azt a megállapítását is magamévás kell tennem, hogy itt óriási jelentőségű módszerbeli változás van akkor, amikor mi nemcsak a pénzt tartjuk értékmérőnek. Sajnos, a liberális gazdasági rendszer abba a tévedésbe esett és még ma is benne van, hogy az érték. Itt mi igen helyesen munkáról és természetbeni szolgáltatásról beszélünk. Ha ez e pillanatban nekünk újszerű is, az azonban, aki az agrártörténelemmel komolyan foglalkozik, nagyon jól tudja, hogy a naturális gazdasági rendszer nem újkeletű Magyarországon, hiszen a múlt század 50-es éveiben vontuk meg azokat a régi, egészséges kereteket, amelyek abban az időben természetesen nem fejlődhettek ki, mert rendi világot éltünk. Most legyen szabad még rámutatnom arra, hogy ha mi a munkában vagy természetben való visszajuttatást mérlegeljük, talán nem ártana, ha megvizsgálnók azt, hogy az a szegény ember, aki eddig valamely segélyt kapott és azt vissza kellett fizetnie, e tekintetben hogyan viselkedett. Az Országos Falusi Kislakásépítő Szövetkezet munkája — hogy úgy mondjam — igen kellemes választ ad nekünk. Ha ennek legutóbbi zárszámadását és igazgatósági jelentését nézem, akkor rájövök arra, hogy az a szegény ember, az a falusi nép, amelyet házhoz akar juttatni ez a törvényjavaslat, hajlandó volt a kapott kölcsiönt pénzben is visszafizetni. És itt igen érdekes az, hogy most már két törvény parallel akar egy dolgot megcsinálni, mert hiszen a földreform-törvényben is le van már fektetve a házhozjuttatás, sőt kilátásba helyezték, hogy a házépítés is megindul. Amikor tehát azt látjuk, hogy ennek az óriási jelentőségű kérdésnek két oldalról is vannak támogatói, akkor meg kell állapítanom, hogy az az alsóréteg, amelyet támogatni akar és hivatott lesz ez a javaslat, megérdemel minden támogatást, mert nemcsak munkában és terményben volna hajlandó azt viszszafizetni, de a legnehezebbre is vállalkozott, például a Faksz.-nál arra, hogy még pénzben is hajlandó volt a kapott kölcsönt visszafizetni. Igen megszívlelendők azok az adatok, amelyek azt mutatják, hogy itt 71.854 ilyen érdekelt félnek osztottak ki kölcsönképpen 52 millió pengőt a legutóbbi tíz évben és a renitens fizetők száma alig 10 és egynéhány százalékot tett ki. Azt hiszem tehát, hogy igen megnyugtató lesz a törvényjavaslatnak az a része, '-. ülése 19U0 június 27-én, csütörtökön. amely arra vonatkozik, hogy ezeket a kisembereket igenis támogatnunk kell. És itt látom én ennek az alapnak az anyagi vonalon való óriási jelentőségét. Amikor ugyanis a Faksz. 4—5 milliót adott erre a célra évente, akkor kétségtelen^ dolog, hogy a legalsó rétegek támogatásánál nem lelhet közömböís az a 46 millió, amely a szegény embernek becsületes és komoly elhatározású visszafizetési szándéka folytán minden évben feltétlenül emelkedni fog. T. Képviselőház! Ebben a kérdésben nem kívánom továíbbra is igénybevenni szíves türelmüket, csupán egyet vagyok bátor még megemlíteni és ez az, hogy ha mi végigfutunk a javaslaton, akkor azt látjuk, hogy itt új módszereket jelöl meg a javaslat. Ha azonban az eddig elmondottakat mérlegelés tárgyává teszszük, kétségtelen dolog* iiogy foglalkozni kell azzal a kérdéssel is, hogy ne csak módszerbeli változások következzenek be ennek az óriási horderejű javaslatnak a gyakorlati végrehajtásánál, hanem itt rendszerváltozásnak is be kell következnie. (Taps és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Teljes rendszerváltozásnak!) A rendszerváltozást — mint bátor voltam megjelölni — a hangszerre értjük, arra a hangszerre, amelynek egyes húrjai — úgy látom — talán lehangolódtak és hamis hangokat adnak, másrészt ennek a hangszernek egyes húrjai hiányzanak. Amidőn ezeket a szempontokat bátor voltam a mélyen t. Ház elé hozni, úgy érzem, kötelességiet teljesítettem, híven ahhoz a felfogáshoz, amely arra kötelez engem, hogy minden olyan törvényjavaslatot támogassak, amely a falu érdekében, a falu népéért van és ennek érdekében képességemnek megfelelő munkát végezzek. Abban a reményben, hogy ennek a javaslatnak végrehajtási utasítása tulajdonképpen nemcsak módszer-, hanem rendszerváltozásra isvezet és abban a reményben, hogy a belügyminiszter úr nemcsak a népet akarja védeni, hanem a nemzetet és a magyar fajtát is, (Kovarcz Emil: A saját rendszerét!) a javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik! Megay Károly jegyző: Ferenczy Tibor! Elnök: Ferenczy Tibor képviselő urat illeti a szó. Ferenczy Tibor: T. Ház! Két okból köszöntöm örömmel ezt a javaslatot. Először azért, (Kovarcz Emil: Mert muszáj!) mert benne olyan helyes elgondolások testetöltését látom, amelyektől a magyar nemzeti társadalom egyensúlyi helyzetének megszilárdítását várom, másodszor azért, mert ez a javaslat mindennél jobban bizonyítja, hogy a magyar kormány mennyire őszintén szívén viseli és komolyan veszi azt a legfőbb feladatát, hogy a gondjaira bízott magyar nemzet ügyét minden vonatkozásban előbbre vigye, de egyben azt is bizonyítja a javaslat, hogy kormányunk még

1 a mai súlyos időkben is módot tud találni arra, hogy a magyar jövőt eredményesen munkálja. A kultúrvilág véres vajúdása közepette, amikor hetek alatt államok, országok dőlnek össze s amikor ennek a sokat szenvedett földrésznek, sőt ennek a világnak legégetőbb gondja a mának és a legközelebbi holnapnak mikéntje, akkor nem lehet számunkra megnyugtatóbb érzés, mint az egyedül csak az intakt lelkiismeret által adott biztonságos nyugalomnak szemlélete, amelynek erejével kor-