Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 194-0 május 31-én, pénteken. 31 védés, igazságtalanság és nyomorúság. Tehát tulajdon'képperi nem az Isten teremtette az embert úgy, ahogyan van, hanem magúk a szenvedő emberek teremtették az Úristent, hogy levehessék a keresztet az embereik válláról és letörölhessék a könnyeket. Ami ezt a világnézetet illeti, errenézve egyetlenegy tanura hivatkozom, a budapesti tudományegyetemnek egy nagynevű orvosprofesszorára, aki azt mondotta egyik újságcikkében, hogy a materialista világnézet már régen papírszagú üres forma. Ami pedig KétJhly Anna képviselőtársunknak azt a megjegyzését illeti, hogy tulajdonképpen ez a javaslat is a társadalom rendi tagozódására fog vezetni, (Egy hang a szélsőbaloldalon: A.z igaz!) errenezve csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy 1848 előtt sem volt a magyar alkotmány annyira merev, hogy teljes merevséggel el lett volna zárva az egyik rendből a másikba való átlépés lehetősége úgy, ahogyan a hindu kasztoknál megvan. A magyar alkotmány mindig eléggé elasztikus volt. Az egész magyar história mutatja, hogy a magyar történelemben a múltban lehetséges volt az, — és ez szinte unikumképpen áll az összes európai népek történetében, amelyek szintén rendi alkotmány alapján állottak — hogy az apa még jobbágyságban élt, a fia bekerült a nemességbe, a harmadik generáció, az unoka pedig már olyan magasra emelkedett, hogy Szent István koronáját tették a fejére. A Zápolya-család iskolapélda erre. De látiuk a magyar históriában, a magyar családok kialakulásában azt is, hogy az apa még- kereket faragott eay íbognármühelyben jobbágysorban és a fiából már gróf lett. Látjuk a másik főúri családnál, hogy a szűrszabó fiából katona lesz. várkapitány és unokáiból már grófok, mágnások lesznek. A magyar alkotmány sohasem volt merev. Mindig lehetővé tette azt. hogy a közjoggal az alsóbb rétegekből a felsőbb rétegekbe lehessen felemelkedni. (Bodor Márton: Olyan kicsi kivétel ez!) Ami Kéthly Anna képviselőtársam beszédét illeti, hogy tulajdonképpen egy munkástömeget_ fog majd ez a javaslat is szállítani a privilegizált nagybirtokososztálynak, nem értem ezt az elkeseredést, mert éppen ők, a szociáldemokraták kívánták ezt a javaslatot. Valahányszor kultúrjavaslatról volt szó, azt mindenkor örömmel üdvözölték, most pedig majdnem kesernyés hangot ütött meg éppen a 1 képviselőtársunk e javaslathoz fűzött beszédében, mintha e javaslat legalább egymillió proletárgyermeket szállítana a rabszolgavásárra a magyarországi privilegizált földbirtokososztálynak. Ami engem tegnap szomorúsággal töltött el, az nemcsak Kéthly Anna beszéde volt, hanem az a szomorú finálé, amelybe beleolvadt tegnap, az első napon, ennek a javaslatnak a tárgyalása. Őszintén megvallva, nem azért töltött el szomorúsággal, mert egyéniségemnél fogva a békének vagyok az embere, hanem valamiképpen roppantul fájt az, hogy tegnap, amikor ilyen javaslatot tárgyaltunk, amikor tényleg a_ magyar jövendőt akarjuk megalapozni, amikor a magyar kultúrának mélyebb medret akarunk ásni, akkor ilyen wagneri zenével kellett végződnie mindjárt az első nap tárgyalásának. Valamiképpen eszembe jutott, hogy a lengyel parlamentben történt meg az, hogy amikor a muszka generális már majdnem ott állott á főváros falai mellett, bent a lengyel parlamentben a lengyel urak egymást a földön hentergették. Azt hiszem, hogy nem áll sem az ország érdekében, de nem áll a képviselőház érdekében sem, hogy ezek a zűrzavarok állandóak legyenek. (Taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) Tizenöt esztendeje vagyok tagja ennek a képviselőháznak és mindig büszke voltam arra, hogy a magyar parlament Európa parlamentjei között szinte egyedül áll, s amelyben zűrzavarok, tumultuózus jelenetek nem igen fordultak elő. Párizsban, Londonban is megtörtént, hogy majdnem inzultusig mentek a képviselők egymással szemben, ebben a Házban, eltekintve egy-két viharosabb jelenettől, nem állandósultak ezek a jelenetek, és szabad legyen erről a középhelyről ezt a parlamentet arra kérnem, hogy különösen most, amikor ennyire komolyan kell venni ezeket a komoly, vérbevágó javaslatokat, akármilyen sérelmeink vannak, tegyük azokat szóvá, hiszen van rá mód, de viharcsengőis

1 ezeket a viharokat ne fokozzuk sohasem. (Paczolay György: Hazaárulóknak mondanak bennünket és nem adnak elégtételt! Most is a, párt szolgálatában állanak ezek az urak!) A legszörnyűbb vétek valakit hazaárulónak n?vzni. Éppen Berlinből, Párizsból jönnek hangok, amelyek azt mondják, hogy a hazaárulóra a halál nagyon enyhe büntetés és nem tudok elképzelni magyar embert, aki megtagadja az ő vérét, a fajtáját. (Bodor Márton: Akkor hogyan merik ránkmondani?) Nagyon szomorú dolog, hogy az utolsó huszonöt es>ztendőhen valamiképpen megrokkant a büszke, kemény magyar gerinc és a magyar életben fordultak elő olyan szomorú jelenségek, amelyek a múlttal nem egyeztethetők össze. Emié kezem rá, hogy a milléneumi időben, amikor tobzódott itt Magyarországon a liberalizmus, maga az államhatalom tömérdek igazságtalanságot követett el olyanokkal szemben, akiket a későbbi esztendők azután igazoltak, akik a keresztény politikának első hirdetői voltak, <X)

au van! Ügy van! half elöl.) Be nem akadt közöttük egyetlenegy sem, akármilyen méltánytalan volt velük szemben a magyar államhatalom, aki átment volna az ország határain túl Coriolánkodni és az országra nyelvet öltögetni. (Ügy van! a közéven.) Sajnos, azóta megrokkanj a gerinc és ma az emberek sok mindenre képesek, amit azelőtt el sem tudtunk képzelni. Kétségbeesve látom a katonai bíróságok imitt-amott napfényre kerülő egyes tárgyalásait és azokat a napfényre kerülő szomorú eseteket amelyek a kaszárnyák udvarán és börtöneiben végbemennek. Ezek az esetek azt mutatják, hogy a magyar gerinc nem az, ami a múltban volt, mert most megtörténhetik az, amire a multakban sohasem volt példa, hopy vagyonos, módos falusi családok gyermekei kaszárnyákban uniformisban hazaárulást követnek el pénzért, anyagi javakért: hol hallottuk ezt a múltban? (Paczolay György; Nagy ritkaság lehet!) Vigyáznunk kell ezért arra, hogy könnyelműen a szavakkal ne játsszunk. Ments Isten, hogy én bárkit, aki ebben a Házban ül, aki ebbe a parlamentbe bekerült, annyira lesülylyedt, lealjasodott magyar embernek tartsak, hogy az országot kifelé akárkinek árulni merészelné. Éppen azért van azonban szükség egy elmélyültebb nemzeti nevelésre; hogy minden magyar ember meggyőződjék arról, hogy az Üristen nekünk magyaroknak annyi kiváló embert adott, hogy a magyar fajnak annyi jeles embert adott s ahogy Rákosi Jenő mondotta valamikor, a magyar nemzet bölcsőjébe