Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-123
408 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1940 június 26-án, szerdán. Több községből jöttek hozzám kisgazdák azzal a'panasszal, hogy X. Y. községi főjegyző ezt és ezt a juttatott gazdát előnyben részesítette^ mert az megkapta a túlfizetés visszatérítését, ő pedig nem kapta meg. Nagyon jól tudjuk, mélyen t. Ház, hogy az egyszerű falusi kisember nem tud a dolgok mélyére és velejére tekinteni, itt is csupán a külszínt nézte és a főjegyzőt (hibáztatta,- hogy kivételt tett közte és a szomszédja között. Éppen ennek érdekében nem győzöm eléggé ^hangsúlyozni, hogy a falu lakosságának békéjét a falusi jegyzővel szemben igenis szükséges megszilárdítani. Ezt akadályozza ez az egyáltalán nem célirányos rendelkezés is v és ezért kérjük és követeljük ismételten a pénzügyminiszter és a földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltóságaiktól, hogy ezt a rendelétet olyanformán módosítsák, hogy azok is megkapják a túlfizetett ár-részletet, akik 1929 előtt fizették. Mélyen t. Ház, habár ez a kérdés nem országos horderejű, mégis azokban a községekben, ahol ezek az egyszerű falusi kisgazdák hozzájutottak ezekhez a vagyonváltság-jellegű földekhez, bizonyos nyugtalanságot lehet tapasztalni, .olyanforma érzést, hogy ők nem egyenlő magyar adózó állampolgárok egy má sík magyar adózó állampolgárral. Mint előbb is ismételtem, a falusi jegyzőket állítják oda bűnbakul azok az egyszerű falusi kisemberek. Ha van is benne valami igazuk, ezt általánosítani nem lehet, mert igenis láttuk ennek ellenkezőjét is. Tapasztaltam például Vecsés községben, thogy az illető jegyző úrban megvan a jóakarat arra, 'hogy ezeket a túlfizetett vételárrészleteket -szeretné a község kívánsága szerint rendezni, azonban — mint nekem említette — ezt nincs módjában megtenni anélkül, hogy az illetékes miniszter urak erre rendelkezést (hoznának. Ha pedig nehezére esnék a magyar államkincstárnak, hogy készpénzt utaljon vissza, ezek a falusi kisgazdák — úgy tudom — mindannyian adófizetők a juttatott földjük után, kérem tehát, tessék olyan irányban rendelkezni, hogy ezeket a túlfizetéseket' adójóváírás formájában juttassak részükre vissza. Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az illetékes miniszter uraknak. , Következik Wirth Károly képviselő ur interpellációja az iparügyi és a belügyminiszter urakhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjek az interpelláció szövegét felolvasni. vitéz Miskolezy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. iparügyi és belügyminiszter urakhoz a munkásság fizetésének a drágaság miatt való rendezése tárgyában, különösképpen a fővárosi alkalmazottaknál. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a drágaság miatt a munkásság súlyos helyzetbe került, valamint arról, hogy a fővárosnál sem rendezik a munkásságnak a fizetését, ahol erre semmi elfogadható indok nem lehet és még mindig az 1931-ben csökkentett munkabéreket kapja a főváros körülbelül 22.000 alkalmazottja?! _, Hajlandó-e az iparügyi miniszter ur az egész iparban egy a drágasággal arányos munkabéremelést elrendelni! .;.; - ;'.";' •". Hajlandó-e a belügyminiszter úr a fővárosi alkalmazottaknál az 1931-ben elvont fizetésüket visszaállítani 1 ?« V .. .... ... Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. ->„,, -, ,•• •- Wirth Károly: T. Képviselőház! A munkásság helyzete a tartós drágaság miatt; amely uem csökken, hanem állandóan fokozódó ' tendenciát mutat, mind súlyosabbá válik és miközben a munkásság kétségbeesetten várja, hogy valami történjék sorsával, meg kell állapítanunk, hogy bár a kormányzatnak elsőrendű kötelessége volna ez, mégsem történik semmi lépés ebben az irányban. Itt az országgyűlés hazában megállapíthatjuk azt, hogy már régen kellett volna valami intézkedést tenni, mert a drágaság körülbelül hat hónap óta állandóan fokozódik és a munkásság helyzete fokozódóan rosszabbodik. A munkásság most már ott van, — miután a legtöbb üzemet hadiüzemmé nyilvánították és azonkívül az árkormánybiztos is beleszól újabban a munkabérkérdésekbe — hogy szóhoz sem jut ebben az irányban. A munkásság nem elégedhetik meg azzal, hogy amikor a magyar munkás becsületesen odaáll a főnök elé és kéri, hogy emelje fel munkabérét, mert abból ő családját becsületesen eltartani nem tudja, akkor a főnök arra hivatkozzék, hogy »hadiüzem vagyunk és nem tehetünk semmit«, hivatalos helyen viszont ezeket a kéréseket azzal utasítják el, hogy az árkormánybiztosságra hivatkoznak. A magam részéről kérem az iparügyi minisztert ebben a kérdésben, hogy az árkormánybiztossal üljön össze és vitassák meg a helyzetet, illetve állapítsanak meg százalékos kulcsot az elmúlt hat hónap drágulásával arányosan, azután pedig rendelje el, hogy ilyen százalékos emelést drágasági pótlékképpen az egyetemes magyar munkásság részére adjanak meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szükségesnek tartom ezt sürgősen keresztülvinni, mert éppen a mai időkre való tekintettel és a közeljövőben várható eseményekre való tekintettel, kell, hogy a dolgozó társadalmat ! jobb, előnyösebb helyzetbe juttassuk ezen a téren, . ujYfV.íl Itt kívánom egyúttal felemlíteni a fővárosi munkások munkabérkérdését is. Amíg ugyanis az iparban, a kereskedelemben és a bányászatban hivatkozhatnak az illetékesek hadiüzemi mivoltukra és az árkormánybiztosságra, addig a Budapest székesfőváros üzemeiben dolgozó mintegy 20—22.000 munkás esetében erre nem lehet hivatkozni, mert a főváros tudtommal sem nem hadiüzem, sem nem tartozik az árkormánybiztos hatásköre alá. A fővárosi munkásság az 1931-ben végrehajtott bér redukció ját, amely körülbelül 15 százalékos volt, mindezideig nem kapta viszsza, ellenben a fővárosi tisztviselőknek 1931-berJ életbeléptetett ugyanilyen arányú fizetésredukcióját már hónapokkal előbb megszüntették. Nem azért kívánom ezt felemlíteni, mintha a tisztviselőknek erre talán nem volna szükségük, vagy mintha nem lettek volna erre rászorulva, hanem igenis, az egyenlő elbánás elve alapján kérem, hogy a fővárosnál ne tegyenek különbséget a munkások és a tisztviselők között. Vagyis, ha a tisztviselőknek vissza tudták adni az 1931-b ! en elvont 15 százalékos fizetésrészüket, akkor r ezt a muüíkásságnak is vissza kell adniok éppen a drágaságra való tekintettel. (Budinszky László: Ez volna az igazi szociálpolitika!) A főváros munkáspolitikájára nagyon jellemző az a körülmény, hogy ha például egy kisfizetésű munkás a fővárosi házakban akar lakást kivenni, — és szerintem Magyarországon 1 minden munkást joggal megillet egy szoba-konyhás lakás — akkor azzal utasítják el, hogy nem látják anyagilag eléggé megalapo" zottnak, illetőleg nem látnak garanciát a mun» kás fizetőképessége tekintetében, hogy a meg-
