Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

350 Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 194.0 június 25-én, kedden. költségvetésünk arányaival hasonlítjuk össze ezt az_ összeget — hogy ez teljesen jelentéktelen. (Ugy van! Ügy van! jőbbfelől.) Es ha azt mondjak némelyek, hogy ez az összeg eddig is megvolt, csak más formában és szétaprózotton; ha semmi mást nem hozna ez a javaslat, mint organizációt, rendet ezzel a szisztemátlansággal szemben, már ezt is örömmel kellene üdvözölnünk, már csak azért is, mert temérdek igazságtalanságot szüntet meg. Hiszen nagyon jól tudjuk, .— elmondták előttem mar mások is itt a kétnapos vita során — gyakran fordult elő az az eset, hogy egy tehetősebb közületben, amely sokkal több bevételt tudott produkálni, kevesebb megoldandó probléma volt, viszont egy másik, amely szegénységénél fogva kevés bevételt tudott összeszedni, sokkal több feladat hárul ezen a téren. Ha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, lehetővé teszi azt, hogy ezek az összegek egy helyre, ebbe az alapba kumuláltassanak és azután megfelelő szervek révén igazságosan osztassanak szét. Ha valaki azt mondja, hogy még így is kevés ez az összeg és hiányolja azt, hogy kimaradt belőle az új forrás megnyitása, amiről sok szó esett itt a Házban és a Házon kívül is, — és itt emlegették konkrété az örökösödési illetéket — akkor erre ezt mondom: Akárhány százmillió pengőt is biztosítanánk erre a célra, meg vagyok győződve arról, hogy az első esztendő tapogatózásaiban fel sem tudnánk használni az egészet. Egyelőre nem is hiszem, hogy volna szociálpolitikus, vagy statisztikus Magyarországon, aki összegszerűleg meg tudná állapítani akár erre, akár a következő esztendőre, hogy mennyi fedezet szükséges a problémák megvalósítására, vagy meg tudná mondani, pontosan felsorolva, kötetekben vagy bármilyen formában, hogy mit kell ezen a téren megoldani. Helyezkedjünk arra az alapra — és azt hiszem, ez olyan kompromisszum, amelyben igen t. ellenzéki képviselőtársainkkal megegyezhetünk — hogy kísérlet céljaira 65 millió pengő nem megvetendő összeg. Viszont, ha a kísérlet során ugy mutatkoznék, hogy ez az összeg elegendő, akkor jöjjenek igeri t. képviselőtársaim a további igényekkel; meg vagyok róla győződve, hogy sem a belügyminiszter úr, sem ez a párt nem fog elzárkózni az elől, hogy ha itt új források megnyitására lesz szükség, akkor esetleg némelyeknek nagyohb jövedelméhez a kisebbjövedelmüek javára hozzányúljon. Akkor, amikor sürgető szükségről van szó, lesz bátorságunk ezeket a forrásokat is megnyitni. Szerintem azonban az egész törvényjavaslatban a harmadik probléma a legfontosabb, — és erről a kétnapos vita alatt nem hallottam semmit, hogy tudniillik milyen legyen az a szervezet, amely — különösen egy kerettörvény esetén fontos ez — ezt a szociálpolitikát végre fogja hajtani. A javaslat csak annyit mond, hogy a minisztérium felhatalmaztatok, hogy az alap szervezetét és működésének módját rendelettel állapítsa meg. Attól eltekintve, hogy általános felfogásomnál fogva a kerettörvénynek és a szabadkéznek vagyok a híve, ezt különösen jónak tartom azért, mert ismétlem, teljesen új feladattal állunk szemben, amelynél sejtelmünk sem lehet arról, hogy miféle szervezetet és miféle intézkedéseket fog szükségessé tenni Csak a gyakorlat során fog megmutatkozni, hogy ez a szervezet milyen legyen, de bizonyos kívánságokat kétségtelenül már most fel lehet állítani. Az első és általános kívánság ezen a téren csak az lehet, hogy ne legyen ez a szervezet bürokratikus. Nem akarok éles kritikát gyakorolni, — az egész magyar közigazgatás erényeit éppúgy ismerem, mint hibáit — de mindnyájunknak tisztában kell lennünk azzal, és azt hiszem, ma már mindenki elismeri, hogy minden sorskérdésünk megoldása elsősorban attól függ, hogy milyen közigazgatás áll rendelkezésre erre a célra. (Ügy van! jőbbfelől.) Értsük meg, hogy ezen a téren igen sok kívánnivaló van a közigazgatás szervezeti problémáival f és szellemével kapcsolatban is. Ez a törvényjavaslat módot ad arra, hogy a közigazgatás egyik feladatkörében, amelyet most kreálunk, minden gátlástól és megkötöttségtől mentesen egészen új alapokra fektessük ennek a problémának a megoldását. Én a magam részéről azt szeretném, ha ennek a szervnek, amelyet a minisztérium szociális törvényjavaslatunk végrehajtására létre fog hozni, elsőszámú feladata az volna, hogy próbálja megállapítani, mi a teendő és kizárólag ehhez szabja az új szervezet felépítését. A magam részéről úgy képzelem el, hogy magában a minisztériumban feltétlenül legyen egyetlen szerv, amely rendkívül széles puvoirral rendelkezik ezen a téren. (Helyeslés a jobboldalon.) Akár a kormánybiztosi hatáskörig is nagy örömmel mennék el. Ennek a szervnek álljon rendelkezésére egy-két szakértő, de ezek azután a szociálpolitikai szakértők színejavából kerüljenek ki, akik a módozatokat és a megoldandó problémákat tudják megvilágítani; utána pedig a lehetőség szerint rugalmas apparátus szerveztessék az egész országban minél decentralizáltabb hatáskörrel, mert hiszen a helyi szükségleteket a minisztériumból a legritkább esetben lehet helyesen megáll*'ipítani. (Ügy van! jőbbfelől.) A járásokban, amely közigazgatási egységet én a magam részéről egész közigazgatásunk legfontosabb és legsúlyosabb egységének tartom, állítsanak be olyan előadókat, vagy nevezzék őket bárminek, akik műveltségüknél és mozgékonyságuknál fogva képesek arra, hogy a járásban mutatkozó szükségleteket pontosan meg tudják állapítani. Még azt sem tartanám okvetlenül fontosnak, hogy minden vármegyében azonos szerv intézze ezeket az ügyeket, mert hiszen éppen ebben a kérdésben, a szociálpolitika kérdésében — ismétlem — nem lehet egyformán skatulyázni az egész országot: az ország nyugati szélein egészen máskép mutatkoznak a problémák, mint Szatmár megyében. Budapest székesfővárosban egészen máskép, mint az alföldi tanyavilágban. T. Képviselőház! Ismétlem, az egész törvényjavaslatnak, mint általában minden törvényjavaslatnak, de különösen ennek a kerettörvénynek a jósága attól függ, hogy milyen szervezet és hogyan fogja azt végrehajtani. Ezen a téren azután a műveltségen, a hozzáértésen túl, talán a legfontosabb a végrehajtó közegek szempontjából a kellő és elegendő szociális érzék. A szociális érzéket azonban nem lehet minden esetben könyvből megszerezni. (Egv hang jőbbfelől: Sohasem lehet!) A legfontosabb ezen a téren az, — és ebben az esetben lenne a törvény végrehajtása a legsikerültebb —• ha, a végrehajtó közegek elsősorban azok közül kerülnének ki, akik a szociálpolitikát _ nemcsak könyvből tanulták, hanem problémait a saját bőrükön tapasztalták. (Ügy van! Ugy van! — Taps a jobboldalon.) Nem kell] nagyom keresni ezeket a rétegeket, mert egy bizonyos korosz-