Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

344 Az'országgyűlés képviselőházának 122. ülése 19%0 június 25-én, kedden. fezeiket a követeléseket valakinek teljesítenie kell, azokat a terheket, amelyeket egy szociálpolitikai munka jelent, valakinek viselnie kell és hogy a teherviselés és a tehernek kirovása, illetőleg az eredmény és szétosztása egymással valamiképp arányban kell hogy álljon. A szo. ciálpolitika lényegileg a társadalom önfenntartása.. A XIX. és XX. század szociálpolitikája lényeges különbséget mutat fel. A XIX. században a szociálpolitikát is egyéni feladatnak tekintették vagy a legjobb esetben az egyének bizonyos körén belül gyakorolta az egy f ház, gyakorolták a karitatív egyesületek, gyakorolta egy-egy felvilágosodott okos tőkés, de maga az állam, amelyet az éjjeli őr szerepére szorított a liberalizmus, a szociálpolitika gyakorlásából ki volt, rekesztve. .A XX. század szociálpolitikai elgondolása ezzel szemben más. A liberalizmussal és a liberalizmus felfogásával sok tekintetben szakítva, az államot teszi meg a szociálpolitika tényleg intéző alanyává >. és ez helyesen van így, mert hiszen a politika lényegileg az élet irányzása, a szociálpolitika ; tehát a társadalom önéletirányzása, vagyis saját erejéből való irányzása a társadalom életének. Minthogy pedig a társadalom önmagában az érdekellentéteknek a halmazállapota, amely önálló, összhangzó megoldásra nem tud jutni, szükségképpen egy nála hatalmasabb szuverén erővel bíró közületnek, az faliamnak, illetőleg ;az- ezt lelkesítő nemzetnek kell kezébe vennie'a társadalmi élet szervezését és irányzását s ilyen módon közelíteni meg azt az ideált, hogy olyan szociálpolitikáról beszélhessünk, amely M széles tömegek jólétét, helyzetének javulását, életszínvonalának emelését célozza és erre az .állam és .a társadalom anyagi és erkölcsi erejét igényibeveszi, szervesen összefoglalja és irányítja. Az ideál tehát, amely a XX. század szociálpolitikája szempontjából előttünk van, á szétszórt ákciópolitikák helyett, amelyek itt is, ott is meglátott nyomorom enyhítenek, mindig a jelentkező bajt ragadják meg és azt azután törvényes kapkodások alakjában próbálják meg elintézni, egy előrelátó, tervszerű, okos, a bajt megelőzni törekvő és az anyagi és erkölcsi szervezetről előre gondoskodni kívánó, állami vezetés alatt álló szociálpolitika a XX. században. Ez a szociálpolitika az, amelytől a legtöbbet várjuk és amely Európa több államában — amint látjuk az eredményekből — valóban • sikeres irányzását jelenti az állami életnek és a szociális életnek abban az értelemben, hogy legjobban megközelíti az ideált, annak ellenére, hogy a nyomort nem tudja egészen eltüntetni az emberi életből, (mert hiszen könynyelmű emberek mindig lesznek, akik nyomorba jutnak, válságok mindig lesznek, amelyek az embereket nyomorba juttatják. A lényeg az, hogy a nyomorból ki lehessen jutni, a nyomorgó, a dolgozó ember életszínvonalát fel tudjuk emelni és boldogulni tudjon az, aki a társadalomban dolgozni akar. Nincsenek nyomor alá és szegénység alá rekesztett emberek, pusztulásra és szenvedésre ítélt osztályok, hanem lehetősége van mindenkinek arra, hogy két keze munkája után vagy számtalan, az állam és a szociális helyzet által nyújtott lehetőségekben megkapaszkodva, ha bajba jutott is, kievickéljen és iijból hasznos tagjává váljék a társadalomnak, a nemzetnek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ez a szociálpolitikai ideál ebben a javaslatban szerény nézetem szerint benne van. Ez a Javaslat világosan megmondja, hogy szociális és családvédelmi célokra intézményt létesít: az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot. Gondoskodik ennek az intézménynek szervezetéről, személyi és dologi feltételeiről, megállapítja ennek célját, rendezi féladatkörét, hangsúlyozza, hogy nem kíván csodákat csinálni, hangsúlyozza, hogy fokozatosan kívánja a maga célját elérni nem markol sokat, hogy mindazt, amit megragadhat, jól ragadja meg, meghatározza a maga munkamenetét, okosan szakszerűen, célirányosan, tehát olyan feladatsornak a képét vetíti ki a parlament elé, amelyen elgondolkodni, amelyben közreműködni lehet, amelyben azután a felhatalmazás egész keretét átgondolni és ezt a felhatalmazást megadni lehet. Én. aki sokat küszködtem és dolgoztam a magyar szociálpolitika terén, egy; bizonyos lelki megilletődéssel fogadom, hogy ez a javaslat itt a Házban végre megjelent és nem érzem azt a kiábrándulást, amit néhány előttem szólott t. képviselőtársam érzett, mert ez, vagy az a dolog hiányzik belőle. Hiszen annak alapján, ami egy javaslatból hiányzik, minden javaslatot — a világ legjobb javaslatát is — tönkre tudok tenni. Hiszen annyi minden hiányzik, hogy ha csak ennek alapján próbálom bírálat tárgyává tenni szociálpolitikai intézményeinket, valóban nagyon sivár képet kapok. Csak így lehetséges megérteni, hogy az ellenzéki padokban az egyik igen kiváló és nagyon képzett vezérszónok annak alapján, hogy a javaslatból mi minden hiányzik, megállapította azt, hogy olyan végtelenül kevés, hogy azt elfogadni nem lehet. Holott ebben a javaslatban van egy rendkívül nagy lehetőség és ez a lehetőség az, hogy 40—60—70—100 millió pengő fordíttassék évenkint olyan exisztenciák megsegítésére, ^ akik máskép talpra nem állíthatók, hogy akár 100 millió pengő kapcsolódhassék bele, a nyomor vérkeringésébe és hogy helyes, egészséges elosztás mellett ezek a milliók évről-évre megújuló erővel megindítsák ennek az elesett, legszegényebb népnek, a falusig népnek az emelkedését. Ez az emelkedés már csak azért is fontos, mert hiszen éppen a baloldalon ülő mélyen t. képviselőtársaim annyiszor és olyan meggyőzően kimutatták, hogy ebben az elesett néprétegben nagyon sok helyütt még a saját helyzetének felfogására és meghatározására szükséges intelligencia is hiányzik; a kezébe adott eszközökkel nem tud úgy élni, hogy magán segíteni tudjon, úgy, hogy jóformán meg kell tanítani arra, hogy melyik eszközzel milyen módon tudja magát és családját, ha csak valamiképpen is, előbbrevinni az élet göröngyös útjain. Ez a javaslat nem a levegőből teszi meg az erre vonatkozó propozíciókat, hanem kísérletek, _ — mint az indokolás részletesen elmondja — a szatmármegyei konkrét kísérletek alapján igyekszik céljához közelebb jutni. Nem kívánok ehhez nagy következtetéseket fűzni, de annyit megállapítok, hogy becsületes törekvés ez abban az irányban, hogy ezt a sok-sok milliót a küszködő magyar élet megsegítésére használja fel és hogy a magyar nép, a falusi nép elesettjeinek talpraállítására, tehát az egyik legfontosabb szociálpolitikai cél: az önállósítás, irányában elhatározó lépést tegyen szervesen, összefogott erővel. (Zaj.) Ez előttem olyan reveláció, ismerve a megelőző szociálpolitikai törekvéseket, hogy határozottan merem mondani, hogy ünnep lesz az a nap, amikor az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló törvényjavaslatoit ez a Ház elfogadja. (Pándi Antal: Sokkal nagyobb ünnepre készü-