Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-121

i Az országgyűlés képviselőházának segélyét, amely iskolában már osak két református gyermek tanult. Mivel odaköltözese esztendejében ueki két gyermeke -került elemi iskolába, felterjesztést intézett a kultuszminisztériumhoz, hogy ne szüntessék meg az államsegélyt, .mert a gyermekek létszáma ebben az iskolában egy év alatt kétszáz százalékkal emelkedett. (Derültség.) Méltóztassék megengedni, hogy ez után a kitérés után rátérjek magára a törvényjavaslatra. Az idő előrehaladottságára való tekintettel inkább csak a javaslat elvi szempontjaival kívánok foglalkozni. Ha az ember elgondolja azt az egész mezőt, amelyen ennek a javaslatnak folyományaképpen majd dolgozni kell, akkor azt látja, hogy olyan szétágazó a terület, annyira különböznek a problémák esetleg vidékek szerint is, hogy ennek a kérdésnek gyakorlati részével foglalkozni itt a törvényhozás előtt majdnem lehetetlen. Ami a javaslat elvi szempontjait illeti, a következő megjegyzéseket tehetem. A magyar szociálpolitikának a javaslat indokolása szerint két szempontból kell kiindulnia. Az egyik a korszellem. Ennél a szónál legyen szabad megjegyeznem, hogy ami a szociális felelősséget illeti, az egyik embernek a másikért való felelősségét, ez nem új dolog; kétezer éve áll klasszikusan és örökké megfogalmazottan az emberiség előtt. Ezt a korszellemet kereszténységnek nevezik. Az »egymás terhét hordozzátok« elve itt zeng a világ előtt és ha valamit adhatok elismerésként ennek a kornak, az, nem lehet több és nem lehet nagyobb, mint az, hogy ma talán jobban megértjük a kereszténység tanításának lényegét, mint a megelőző korszakokban. A másik szempont, amelyet a javaslat mint kiinduló pontot hangsúlyoz, az, hogy ennek a szociálpolitikának a mezőgazdasági népesség adottságaiból kell kiindulnia. Erre a kérdésre felszólalásom későbbi folyamán külön akarok kitérni. Valamennyien helyeselhetjük azokat a. konzekvenciákat, amelyeket a javaslat az első forrásból, a korszellemből merít, amelyet én a kereszténység! lényegének oaevezek. Ez a törvényjavaslat végre szakít a magyar törvényalkotásban az egyénre, a nemzetre káros elvekkel és levonja az úgynevezett szaibadverseny kártételének konzekvenciáit. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a szálba dverseny lényegében soha sem volt. Ez elv volt csupán, amely a gyakorlatban megfordítva érvényesült. Nem szabadverseny volt, hanem a legszörnyűbb hendikep; ugyanannak a nemzeti társadalomnak a tagjai egészen különböző kiindulási ponttal és feltételekkel indultak neki az útnak. A magyar nemzeti társadalomnak is voltak és ma is vannak kategóriái, amelyek szinte képtelenek kitörni abból a mély szociális szintből, amelyben élnek, amelyben éltek őseik visszamenőleg talán századokon keresztül. Ha van néhány kivétel ebből az igazságból, az csak a szabályt erősíti meg. De ha megnézzük a magyar kisbirtokosréteget, különösen a nagybirtok rendszerébe beszorított kisbirtokosréteg életfeltételeit, megállapíthatjuk, hogy generációk (Születhettek és halhattak meg és nem volt semmi módjuk a fejlődésre, a\ birtok gyarapítására, családjuk megerősítésére, sokszor egészen rajtuk kívülálló okokból. De ha annak a szegény földimíveslakosságnak a sorsát nézem meg egészen a legutolsó napokig, amelyről a törvényjavaslat gondoskodni kíván, a földnélküli földmunkásrétegek sorsát, akkor egészen kétségtelen, — mert minden kérdésben .őszintén és világosan kell beszélni — hogy en121. ülése 19UO június 2U-én, hétfőn. 329 nek a rétegnek vannak erkölcsi szempontból gyengébb tagjai, de bármennyire szorgalmas volt akármelyik tagj legutolsó másfél évtizedben is nem olyan életük volt, ami a fej' lődést szolgálhatta volna, hanem csupán vegetáltak, a mindennapi kenyeret úgy-ahogy megszerezték, a szükséges ruhát valamiképpen előteremtették, de soknál még ez sem sikerült, a fejlődésre nem maradt parányi erejük sem. A javaslat felismeri továbbá a nemzeti közösség, az állam kötelező feladatait a szociális munka területén és amit különösen előnyéül írok fel — és itt némiképpen ellentétben állok Matolcsy t. képviselőtársammal — az az, hogy átfogó, rendszeres és folyamatos munkát kíván megindítani s ezt a munkát anyagilag bizonyos állandósággal alátámasztani az eddigi szétfolyó, rendszertelen, sok helyütt kapkodó karitatív intézkedések helyett. A javaslat egyik legnagyobb érdeméül azt tudom be, hogy a munkát, az emberi szorgalmat, az életben az emberi helytállást teszi a segítség alapjává. Nem pusztán tárgyat akar adni, amivel az illető bánik, ahogyan akar, vagy ahogyan tud, de magát az embert is nevelni akarja, képessé tenni az élet küzdelmeire és hogy megindulhasson, felemeli ezt a szegény elhagyott embert a legelső lépcsőfokra és figyelemmel kíséri lépteit felfelé. A karitatív segítség tényleg csak olyan volt, mint a homokra öntött vízcsepp. Egy-két jó napot szerzett az egészen elesett, reménytelen embernek, de én magam is láttam lent a vidéken, hogy az ilyen szegény családok, amikor valamit kaptak, annak rendszerint egy-két nap alatt a nyakára hágtak, ez alatt az egy-két nap alatt igyekeztek elfelejteni az életnek azt a sötétségét, amelyben élnek, életük további szakaszán azonban ez a segítség nem látszott meg. Hölviden ' megemlékezem az inségmunka rendszeréről, amely ellen en amikor ebbe a parlamentbe beléptem, négy esztendővel ezelőtt, első felsizólalásom alkalmával már tiltakoztam'. Ez is karitatív segélyezés volt, annak a legrosszabb formája. Lerontotta a munkások niunkaerk ölesét, a pénzt szétszórta és az látatlanul elfolyt. Maga az alföldi földmunkásiréteg derekalbb része magára nézve méltatlannak és megszégyenítőnek tartotta az inségiminka segélyezést. ' Az a része, amely napról-napra élt csupán és amelynek nem volt terve a jövendőt illetőleg, erkölcseiben leromlott.. Az az utóbbi esztendőkben már megtörtént, hogy ez a romlottabb munkásréteg válogatott a munkában és például különbséget tudott tenni a közmunka és az inségmunka közt. inségmunkát követelt, tudva azt, hogy ebben az inségmunkában csak tessék-lássék kell dolgoznia, hogy ez nem egyéb, mint burkolt és nem éppen erkölcsös (munkanélküli segélyezés. T. Képviselőház! Nagyon helyeslem a javaslatnak azt a célkitűzését, hogy embert akar nevelni, s azt a szörnyű gátat, amely az elesett emberek előtt van, le akarja rombolni. természetesen erejéhez mérten. A törvényjavaslat meg akarja indítani az embereket az élet útján, reménységet akar nekik adni, hogy van mód és lehetőség iá felemelkedésre és ezek a lelki motívumok, ezek a lelki szempontok majdnem olyan értékűek, mint maga az anyagi segítség. T. Képviselőház! Értéke a javaslatnak szerintem az, hagy a családvédelmi sampontót intézményesen továbbfejleszti és ki akarja