Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

20 Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 19U0 május 30-án, csütörtökön. elismeri ezt a szempontot, bizonyos vonatkozásban kiemeli a kisemberek nagy tömegeinek szociális érdekeit, amelyeket szerinte súlyosan sértene az, ha bizonyos mennyiségű, vagy /kiterjedésű iskoláztatást kényszerítenének a gyermek szülőire. Amikor azonban ezt megállapítja az indokolás, akkor rendkívül óvatosan nyilatkozik és a felelősséget a kisgazdára, a törpebirtokosra, a falusi kisemberre hárítja és gyöngéden megfeledkezik a nagybirtokról, mint felbujtóról közvetett és közvetlen hatásában. Közvetlen hatásában, mert hiszen a falusi serdülő gyermekeik nagyrésze a nagybirtok olcsó munkaerejét Szaporítja és szolgáltatja, közvetett hatásában, mert a nagybirtok kergeti a falusi kisem'berek ezreit abba a gazdasági helyzetbe, hogy rász'orulnak a serdülő gyermek munkaerejére és keresetére. Az indokolás a kisgyermekek, a kisebb testvérek gondozásáról szóil és mintha elfeledkezni látszanék arról, hogy ezt a kérdést például az óvodákkal is meg lehetne oldani. A falusi népességnek az óvodáktól való régi idegenkedése már nagyjában és egészében megszűnt. Igen sok helyütt munkaidőben még a három év alatti apróságokat is elküldik az óvodába, ahol jó helyen tudják őket. Hogy az a szegény óvónő mit csinál ezen a soron és létszámon felüli szaporodással, sokszor 120— 150 r (és ismerek óvodát, ahol 170) kicsinnyel, arról ebben a pillanatban nem beszélek, de külön is érdemes volna ezzel ,a kérdéssel foglalkozni. A szülők érdeke kívánja ezt a beosztást — mondja az indokolás — és valóban nemcsak a falusi kiskirályok, hanem a városi, ipari érdekeltségek egy része is ezzel, a szülők érdekével indokolja a gyermekmunka korhatára elleni támadást. A gyáripar nagy része ebben a tekintetben szerencsés kivétel, természetesen saját érdekéből, mert nagyion jól tudja, hogy a komoly és képzettebb munkás a termelésben is sokkal több értéket, tehát több hasznot is jelent a foglalkoztató, a munkaadó számára. A szülők érdeke ezzel szemben — nem győzzük eléggé hangoztatni — nem az, hogy a gyermek minél előbb robotba állhasson, hanem az, hogy a felnőttnek tisztességes munkabére legyen, a Ikisembert ne ölje meg a teherbíróképességén felüli adózás és a fogyasztó elviselhető' áron jusson hozzá a szükségleti cikkekhoz. A szegény szülő a serdült gyermek munkábaállításához nem rossz szokásból ragaszkodik, hanem azért, mert a család minden tagjának közös keresete is a mai viszonyok között alig elegendő a megélhetésre. Nagyon helyes volna statisztikát készíteni arról, hogy az iskolából távolmaradó gyermeket hol és mivel foglalkoztatják^ Valószínűnek talrtom, hogy ebből a statisztikából kiderülne az, hogy nagyon kevesen vannak, akiket a szülők otthon, kertben, gazdaságban foglalkoztatnak. A házi segítségről a szegény^ ember is szívesen lemond az iskola kedvéért. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Óriási tévedés! — Van statisztikám.) Arra van szükség, hogy a kenyérkereső mimikában elért munkabért kapja meg a szegény ember. T. Ház! Az iskolának egyik legfontosabb akadálya tehát a szülők anyagi helyzetében keresendő és ezen azután ez az úi kényszer sem változtat. 48%-kal vannak a normális létszám feletti osztályok, a túlzsúfoltság a magas iskoláztatási korhatár önmagában rejlő értékét is lerontja. Mint az előbb mondottam, 48% a normális létszám feletti iskolák száma, amit súlyosbít az osztatlan iskolák rendszere. A leszállítás is csak egy 30%i-os optimumról mer beszélni. Ha most ehhez hozzáképzeljük azt. hogy a leszállítás után nyolcosztályos osztatlan iskolában V—

VIII. osztályos tagozat is lesz, ebben a tagozatban lesznek tehát együtt 10—14, sőt 15 esztendős fiúk és lányok, akkor bármiféle jó véleményem van a koedukációról. a mi viszonyaink között, a mi körülményeink között ennek szinte elképzelhetetlen következinénvei lehetnek. A túlzsúfoltsággal járó nehézségeket azután a tanítóiknak iskolán kívüli munkája is fokozza, amely akkor ia veszedelmes, ha ingyen munkát kénytelen végezni és akkor is veszedelmes, ha azt fizetésért vállalja, mert a fizetéséből, főleg a családos tanító, nem tudja fedezni megélhetési költségeit. Ismét fel kell hoznom azt. hogy a tanítók fizetése szinte pontosan kifejezi azt a társadalmi értékítéletet, amely az oktató munkásságot nem sokra becsüli. (Wirth Károly: Erről is van statisztika'? — Hóman Bálint. vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hogy nem becsüljük

1

? Arról nincs statisztika, hogy nem becsüld ük,) Minden társadalom azt fizeti legjobban ... (Wirth Károly: Azt mutassák ki. hogy megbecsülik a tanítókat! — Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Most rendeztük a státust, amely el volt maradva. Nem méltóztatik ismerni a kérdést, hogy mit küzdöttem én ebben. — Wirth Károly: Lehet, hogy a miniszter úr küzdött, de még mindig nem megnyugtató a helyzet.) Minden társadalom azt a munkát fizeti legjobban, amelyet legtöbbre értékel. A tanítói fizetéseikből az állapítható meg, hogy ezt a munkát nem nagyon magasra értékelik. (Wirth Károly: Ez a lényeg.) A felemelt korhatárnak tehát már önmagában is ezekkel a körülményekkel kell megküzdenie. Ennek a javaslatnak a tartalma meg értéktelenné lesz először az I—IV. es az V—V ill. osztályokra való tagozódással és másodszor az y__VÍIL tagozat szorgalmi idejének rendkívüli alacsonyságával. Igaz, hogy ez az alacsony szorgalmi idő elsősorban a falusi iskolákra vonatkozik, a városi iskolákban is azonban legfeljebb kilenc hónap lehet ebben a felső tagozatban a szorgalmi idő. Egyáltalában nem tudom megérteni, miért. Ha a városi tagozatba üáró gyermekek 14 éves korukig iskolakötelesek, az első négy osztály tiznonapos szorgalmi idejével szemben megmaradó egyhónapos pluszt miért ajándékozzák nekik l Egy hónapra senki sem állhat munkába, 10—14 éves kor között a háztartásban, az otthoni munkában nem használják fel munkaerejét. Nem tudiom megérteni tehát, bogy ebben a felső tagozatban a városi iskolák részére miért biztosítottak ezt az egyhónapos leszállítást. Az indokolás azt mondja a 11. oldalon, hogy meg kellett küzdeniök a tízhónapi szorgalmi idő »jószándékú fikciójával«. Majd «azt mondja: kénytelenek voltunk feláldozni a formát a lényegért. En azt állítom, hogy pont ellenkezőleg, a lényeget áldozták fel a formáért. Es amikor az előadó úr azt mondotta, hogy ez az iskola az élethez alkalmazkodik, azt kell kiegészítésül mondanom, hogy ahhoz az élethez alkalmazkodik, amelyen egyszer végre túl akarnánk már lenni. Mert mi lett volna az iskolának a lényege, amelyet feláldoz-