Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-121

308 Az országgyűlés képviselőházának Követeljük a közigazgatás reformját, a bürokrácia szörnyű kötöttségének leépítését. Követeljük a közéleti tisztaság megvalósítását szigorú 'összeférhetetlenségi törvény drákói végrehajtásával. Követeljük a magyarság fegyelmezett, katonás nevelését. (Helyeslés.) üigyszóval a jelenlegi liberálkapitalista és feudális élet teljes lebontását és helyére a nemzetiszociaista munkaállam felépítését, [titénk helyeslés és taps a szélsőbaloldaionJ Tisztelettel jelentem, hogy pártunk képviseiőtagjai: Jbíaky László, Bodor Márton, Tiaimay János, Eitner Ákos, Eitner Sándor, Matolcsy Mátyás, Matolcsy Tamás, Paczolay György, Pándy Antal, Papp József, Palló Imre, tízöllősi Jenő, Tóth J ános, Kováoh Gyula és Keek Antal. A párt vezetŐtagjai: gróf Pálffy Fidél, Matolcsy Mátyás és Keek Antal. Ezután kérem Isten áldását a magyar nemzet virágzására és önzetlen harcunk sikerére. (Elénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök : Napirend szerint következik az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló törvényjavaslat tárgyalása. (írom. 317. sz.) Mielőtt az előadó úrnak a szót megadnám, a t. Ház tudomására hozom, hogy az egyes pártok részéről a javaslathoz a következő vezérszónokokat jelentették be: A Magyar Elet Pártja Németh Andor, Bencs Zoltán és Donath György képviselő urakat: a Nyilaskeresztes Párt gróf Serényi Miklós képviselő urat; a Független Kisgazda Párt Tildy Zoltán képviselő urat; a Nyilaskeresztes Front, (Matolcsy Mátyás: Magyar Nemzetiszocialista Párt!) illetőleg most már Magyar Nemzetiszocialista Párt Matolcsy Mátyás képviselő urat; az Egyesült Keresztény Párt Közi Horváth József képviselő urat, végül a Szociáldemokrata Párt Kéthly Anna képviselőtársunkat. A most bejelentett vezérszónokokat a jegyző urak a házszabályoknak megfelelően az egyes pártok nagysága szerinti sorrendben, de váltakozva fogják az előadó úr után szólásra felhívni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Somogyi Ferenc előadó urat illeti a szó. Somogyi Ferenc előadó: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Aki az ezeréves magyar jog történetét legalább nagyjából ismeri, tudhatja, hogy őseink jogszabályalkotásában mindenkor a család erkölcsi és anyagi érdekeinek alkotmányos védelme volt az egyik első és talán legerősebb tényező. A családiság elve ott él már a honfoglaló magyarok lelkében s a vérrel szerzett haza földjét is ez láncolja minden egyes nemzeti élet alapjához, a családhoz, ez korlátozza a családi birtok forgalmát a rokoni beleegyezéssel és a családiság elve küzd a királyi hatalom, valamint az egyház törekvéseivel, hogy végül az ősiség intézményében győzelemre jusson és ötszáz éven át érvényesüljön a családias érzésből fakadó emberi érzelmek íratlan törvényén túl à verség dologbeli oltalmának írott jogszabályaként is. Amikor az 1848 :XV. te. az ősiség elvi eltörlését mondja ki, jogilag még nem történik változás. De Széchenyi István gróf és Frank Ignác már érzik, hogy a nemzeti lét alapja, a család veszélyben forog. Az országbírói értekezleten azután Deák Ferenc is bevallja, hogy 121. ülése 1940 június 24-én, hétfőn. »az örökösödésben bizonyos nemét az ősiségnek fenntartani« maga is óhajtaná. Tóth Lőrinc pedig határozottan kimutatja, hogy az ősiségnek nemcsak gazdasági, hanem egy másik oldala is van, »melyet, ha úgy tetszik, akár ne is ősiségnek, hanem inkább családrendszernek nevezzünk« s a maga részéről »ezen szent családiság eszméjére a legnagyobb figyelmet, a legnagyobb kegyeletet« kívánná fordítani. Nagyjaink felismerése azonban ekkor már későn volt. Az ősiségi nyiltparancs következményei folytán szükségszerűen és visszavonhatatlanul eltértünk az ősi magyar jog fejlődésének irányától. Az intézkedések alanya ezentúl sohasem a család, mindig csak ez egyén. A liberális gazdasági rend hasonlóképpen csak az egyénnek biztosított előnyöket. De amikor — az indokolás szavai szerint — »a korlátlan szabadság elvét hirdetve az egyéni erők szabad érvénysülésének és a kíméletet nem ismerő szabad versenynek nyitott tág teret, ugyanakkor a legnagyobb nyomornak, sőt a megsemmisülés veszélyének tett ki kenyérnélkülivé vált proletártömegeket«. A régi rendi világ adottságaival, az ősiség intézményének idejétmúlt korlátaival s a jóbbágyrendszerrel szemben hamarosan jelentkeznek tehát az új gazdasági rend káros kinövései, amelyek azonban, szinte súlyosabbak, elviselhetetlenebbek, mint az elő'ző korokéi. Eladó lesz az ország, idegen kézre kerül a drága magyar föld s az áldott magyar nép fejvesztetten menekül a városok proletárnegyedeibe, Amerikába, vagy a nemzetgyilkos egykezes karmaiba. Es Prohászka Ottokár mégis hiába kiált fel már 1895-ben, hogy »emberek, bajban van a világ. Jogtalanság és bűn ütötte fel köztünk tanyáját; az pusztít el minket.« (Egy hang a széisőbaloldalon: Ennek az eleje érdekesebb!) Hiába intett, hogy »csináljunk új jogrendet; azt a jogrendet, melyet az Ür Jézus hozott, midőn kihirdette, hogy minden ember testvér, s mindenkinek egyenlő joga van a boldoguláshoz, tehát a boldogulás eszközeihez is.« Hiába mutatta ki Tokaji László már 1913-ban, miként válik Erdély földje idegen tulajdonná. Hiába foglalkozott Benyovszky Móric gróf akkori főispán kezdeményezésére Baranya vármegye közönsége már 1906-ban az ormánsági egyke pusztításaival, hiába írt fel ugyanebben az évben Somogy és Baranya Vármegye a kormányhoz nép- és családvédelmi törvényalkotás érdekében. Hiába volt a nemzet jobbjainak minden szörnyű meglátása. Az ország és a közvélemény csak a világháború borzalmas vérvesztesége után, az 1918 szeptemberéig elesett 563 000 hősi halott, az 1915—19-ben elmaradt 1,491.000 születés, tehát a kétmilliónál is jóval nagyobb emberveszteség láttán döbbent rá a rendi világot felváltó szabadelvű korszak szomorú eredményeire. Az előbbi megállapítások azonban távolról sem akarnak vádolni egy immár letűnt korszakot. Kitűnő jogszabályok ekkor is születtek. Nagyszerű szociális érzékről tanúskodó intézkedések ekkor is történtek. A korszellem és az uralkodó gazdasági felfogás hatása alól azonban hazánk sem vonhatta ki magát. Már pedig ez a korszellem és ez a gazdasági rendszer a mutatkozó szociális problémák megoldását világszerte a karitatív segélyezés intézményes megrendezésében látta. Ezért a meglévő jogszabályok végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges anyagi lehetőség biztosításáról sohasem történt gondoskodás. Még a világháborút követő nemzeti újjászületés idején is — amint az indokolás helyesen rámutat — »hazánkban