Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-117
264 Az országgyűlés képviselőházának 117. ülése, 1940 június. 13-án, csütörtökön. eins 22-én a Move.-ban beszédet mondtam, akkor azt mondottam, hogy most olyan terület tért vissza az ország kebelébe, amelynek lakossága többségében más nemzetiségű, mint a magyar, a natio fidelissima, a ruténség, s nekünk most az a feladatunk, hogy úgy öleljük őket keblünkre és úgy adjunk nekik újra hajlékot ebben az országban, hogy szívük szerint megtalálják itt helyüket és boldogulásukat. (Élénk f éljenzés és taps.) Az elmúlt húsz év alatt ők is fejlődtek műveltségben és egyebekben és eszerint kell megadnunk helyüket az országban; egyrészt a szentistváni gondolat jegyében, amely azt -kívánja, hogy mindenki egyforma, egyenjogú testvér legyen a hazában, (Ügy van! Ügy van!) másrészt a mai fejlődés jegyében is, amely magával hozza, hogy megfelelő jogokat, sajátos önrendelkezési jogot is adjnnk a kisebbségeknek, úgy, ahogyan kívánjuk nekik, ahogyan az elmúlt húsz esztendő óta dolgozunk is érte. Ezt kell ma nekünk okosan munkálnunk, ezt a fejlődést, amely nem a XIX. század imperialisztikus demokráciájának a folytatása, hanem ellenkezőleg, annak a 900 éves tradíciónak, amely ennek az országnak örökös tradíciója volt, amely tradícióban a nem magyar nemízetiségek is a leghívebb nemzetiségekké válhattak. (Ügy van!. Ügy van!) Tehát nem a demokrata imperializmusnak» hanem a 900 esztendős igaz magyar, vendégszerető alkotmányosságnak tradícióit kell murikáinunk és abban kell ismét tökéletesen egységessé válnunk. A magunk rendje, a magunk ősi felfogása, a magunk becsületes magyar szíve szerint kell berendeznünk ezt az országot a magunk felfogásában és mindenki bízhatik abban, hogy a magyarság, amely Szent Ifetván óta 900 esztendőn keresztül járta ezt az urat.; egészeoa a legmodernebb korig, újra és tovfebbra is ezen fog tudni haladni a következő évszázadok felé. (Élénk helyeslés és nagy taps.) amikor az előző_ kormány idején mint kultuszminiszter 1938 június 14-én felszólaltam, akkor azt mondottam: Ami a kisebbségi ; politikát illeti, a miniszterelnök úr — tehát elődöm — erről a következőket mondotta bemutatkozó beszédében: »Azokat az intézkedéseket, amelyeket törvényeink és jogszabályaink foglalnak magukban, kötelezettségemnek tekintem, amelyeknek az évezredes magyar hagyományok szellemébe lojálisán, 'becsületesen és jó szívvel eleget teszünk. (Helyeslés.) Elismerjük kisebbségeink jogát kulturális életük, népi sajátságaik megfelelő ápolására. Ott azonban, ahol a kisebbség védelmének ürügye alatt államellenes vagy nemzetellenes törekvésekkel találkozunk, a leghatározottabb eréllyel fogunk (fellépni.* (Élénk helyeslés.) Én ehhez hozzátettem ezt: »Magam is ezt vallom természetesen, hiszen különben nem ülnék a kormányban. Vallom, hogy mindenkinek vitathatatlan joga a maga anyanyelvét, ősi szokásait, a maga. tradícióit ápolni és a magyar államnak, mint minden államnak,kötelessége más anyanyelvű polgárait ebben a törekvésükben támogatni, az ismereteknek anyanyelvükön való tanítását lehetővé tenni, sőt azt istápolni.« A- nemzeti kisebbségek kulturális egyenjogúságának biztosítása sok minden egyébbel együtt szentistváni tradíció. Itt azonban nemcsak nagy királyunknak /iához intézett ismeretes szavaira szeretnék célozni, hanem_ arra is. hogy a szentistváni Politika, az Európába való bebelyezkedés politikája, egyrészt a keresztényi gondolatba való elhelyezkedés, másrészt beheíyezkedés okosan, értelmesen, magyar józansággal és praktikussággal abba az életbe, amelyet Európa élt Szent István idejében, élt előtte és élt azóta is, vagyis ez a politikai alkalmazkodás ahhoz, hogy Európában élünk és kifejezése annak, hogy Európa életéhez, mi at olyanhoz, alkalmazkodnunk kell. Bégtől, de különösen a miniszterelnöki állás elfoglalása óta mindenfelé hirdettem a szentistváni állameszmének ehhez a gondolatához való ^ visszatérés szükségességét az államvezetésben és társadalmi felfogásban egyaránt. (Élénk helyeslés.) Hirdettem a parlamentben és hirdettem társadalmi egyesületekben és egyesekkel szemben is. Amikor a választások idején Debrecenben mondottam beszédet 1939 május 20-án, ezt mondottam: »A jelen is csak átmenet, átmenet és én figyelem a lelkeket, az öregek és különösen a fiatalok lelkét, akikkel az utolsó húsz évben többet foglalkoztam és úgy láttam, hogy olyan kiegyenlítődés felé megyünk, a lelkek olyan megértést és olyan új világrendet keresnek, amely visszavezet bennünket valami szebbhez, fennköltebbhez, megértőbb élethez. Es ma az álmok lassan átfejlődnek ilyen megértés felé. Van ^egy állameszme, van az állami életnek egy formája, amely ennek a gondoláinak jegyében született meg, de nem ma, hanem 900 évvel ezelőtt, (Ügy van! a középen.) még pedig itt s ez a szentistváni állameszme. Ez a szentistváni állameszme a népek 'megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje ezen a területen, amelyen élünk s amelyet politikailag a nagy király szervezett meg. Tehát a Dunamedenee rendjének az állameszméje. Egységes összetartozó terület állameszmeje, amely mindenfajta embereket közös életbe, egységes életformában, — amely amúgy is megvan— együttes közös törekvésekbe. — amelyek ebből folynak — ás közös érdekekből közös boldogulásra fog össze és vezet tovább. T. Ház! Nem szabad a mesterséges atomizálást folytatnunk és keresnünk. (Ügy 'van! Ügy van! — Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ez senkinek a világon boldogulást nem hoz. (Ügy van! Ügy van\) A XIX. század volt az, amely atomizált az élet mindenféle terül étén, r amely az emberi életet nem a maga sokszerűségében vizsgálta, hanem próbálta leegyszerűsíteni ^egyes, rendszerint s ennek következtében tökéletesen egyoldalú axiómáival, egyoldalú formulákkal, de nem az életnek egészét, hanem csak egy-egy oldalát, nem az embereknek egész mivoltát, hanem csak egy-egy karakteriszkuuiát, például a nyelvet, mint karakterisztikumot emelve ki. Még ezek előtt a — mondjuk — imperialista idők előtt s az azokat megelőző ^időkben, ennek a 9Q0 éves magyarosabb felfogású korszaknak egészen a végén, mint a magyar toleranciára jellemző esetet felemlítem, hogy Kossuthnak felvidéki kormánybiztosai közül többen nem bírták jól t a magyar nyelvet, jelentéseik tele vannak hibákkal a szigorú magyar grammatika szempontjából, de ezen mégsem akadt fenn senki és magyarságukat senki kétségbe nem vonta. (Ügy van! Ügy van!) A szentistváni gondolatról nem sok szó esett az elmúlt évszázadnak internacionálisabb korában, abban a korban, amely a skatulyázások, a statisztikázások korának is nevezhető. A szentistváni gondolat nem ismer ilyen statisztikákat, az embereket nem skatulyázza be és nem ismer ezeknek, alapján létesült meghatározásokat, de ismer összekapcsoló életformákat és hagyományokat, éppen úgv, mint ahogyan a magyar alkotmány sem volt sohasem hatalmi eszköz, hanem a magyar nemzet