Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-116

248 Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 19 UO június 12-én, szerdán. ridegebb kapitalista szempontok érvényesülnek és a gyárak azt a körülményt, hogy a vállalatok katonai felügyelet alá vannak helyezve, a legridegebb módon használják ki. Nem emelik, hanem leszorítják a munkabéreket. Mindez ellen a gyakorlati életben nem történik semmi. A munkás olvassa, hogy a képviselőházban milyen szépen beszélnek róla, megveregetik a vállát, de, ha este hazamegy, ott találja a hideg szobát, mert nincs tüzelőszer, ott találja a nyomorúságos vackát, amelyre ágynemű nem telik, ott találja nyomorúságos táplálékát, amely korántsem pótolja azt a fizikai erőt, amelyet munkája során — különösen a munka mai rohanó tempója mellett — ki kell fejtenie. A kormány érezte, hogy valami nincs rendjén és kiadott egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben a következőket mondta (olvassa): »Bizonyos, hogy minden áremelés az életnívó leszzállításával jár, ami ellen nem lehet és nem is szabad állandó munkabéremelésseL a kereslet és kínálat kialakult helyzetének egyoldalú megváltoztatásával védekezni. A kormányzatnak csak az hivatása, hogy a legkisebb jövedelmek vásárló erejét, a legszegényebbeknek az életszínvonalát lehetőleg változatlanul fenntartsa. Ebben az irányban pedig letagadhatatlan tény, hogy az 1935-től kezdődően gyors egymásutánban megvalósított különböző szociálpolitikai törvényalkotások, a minimális munkabér, a megszabott munkaidő stb. segítettek. Lehet, hogy az utolsó néhány hónapban a kivívott előnyök egy részét felemésztette a drágaság, viszont mindenkitől lemondást követelnek a rendkívüli viszonyok, amelyeknek súlyát lehetőleg igazságosan és arányosan viselnie kell minden ma élő embernek«. Teljes mértékben egyetértek r azzal, hogy mindenkinek viselnie kell a terhét azon a helyen, amelyen áll. De tagadom, hogy állami érdek volna az. hogy az inflációt kizárólag a dolgozó néposztályok még nagyobb sanyargatásával lehessen feltartóztatni. Nem fogadhatom el azt az állítást, hogy, mert az inflációt el kell kerülni, ebből a célból a munkabéreket olyan nívón kell tartani, amely nem felel meg a munkások életkörülményeinek, annak a nehéz munkának, amelyet végezniük kell. Ha ma szabadság volna ebben az országban, az egész dolgot nem kellene idehozni a Ház elé. A munkások szervezettségükkel tudnának magukon segíteni és a dúsan kereső vállalkozóktól tudnának maguknak megfelelő munkabéreket kivívni. A helyzet azonban az, hogy, amint mondottam, a gyárak ma katonai felügyelet alatt állanak, a munkásság keze-lába meg van kötve, moccanni nem tud, bérjavítást nem tud kieszközölni és az egyetlen hely, ahonnan valamit remél, a munkabérmegállapító bizottság. Ezek a munkahérmegállapító bizottságok azonban, amelyeket a kormány az évkönyvében annyira megdicsér ós amelyeket úgy állít oda, mint a munkásságnak a nyomorúságtól való megmentőjét, csigalassúsággal dolgoznak._ Az építőiparban például rettenetes, krudélis viszonyok vannak. Ha egy építőmunkás egy esztendőben 40 hetet dolgozik, az már sok, mert a legtöbb még 30 hetet sem dolgozik és munkabérük alacsony. A miniszter megígérte, hogy a munkabérmegállapító bizottságot t összehívja, meg fogják állapítani akkor a béreket, de a mai napig sem hívták össze a munkabérmegállapító bizottságot és ebben az irányban a munkahérmegállapító bizottság részéről a mai napig semmiféle intézkedés nem történt. így vannak az üvegesmunkások is, de egyáltalában nincsen munkáskategória, amely ne fordult volna az utóbbi időben a munkabérmegállapító bizottsághoz és ne kérte volna a bérek rendezését. Kaptak ugyan a munkások errevonatkozólag ígéretet, a gyakorlatban azonban nem történt semmi, mert a munkabérmegállapító bizottságok nem dolgoznak kellő gyorsasággal. Ha pedig a munkabérmegállapító bizottság végül hoz is valamilyen határozatot, annak végrehajtását az árkormánybiztosság megakadályozza. Az árkormánybiztosság a közhit szerint egy igen pontosan és jól dolgozó apparátus, s tényleg,* amikor a kiskereskedők vagy a kisiparosok haszonkulcsának megállapításáról van szó, akkor az árkormánybiztosság kétségtelenül rendkívül kemény kézzel tartja a frontot, mint ahogy nagyon kemény kézzel tartja a frontot akkor is, amikor a munkabérmegállapító bizottságok megállapítanak egy bizonyos bérszínvonalat, mert ennek végrehajtását éppen az árkorm)á.nybiztosság akadályozza meg. (Kabók Lajos: Például a szabóiparnál!) Ezt láttuk a ruházati iparban, láttuk a fuvarozóvállalatoknál, mert a munkabérmegállapító bizottságok által ezekre vonatkozólag megállapított béreket az árkormánybiztossíág nem engedi kifizetni. Bocsánatot kérek, t. Képviselőház, ilyen körülmények között ne csodálkozzék senki, ha a munkásság nagy ellentétet lát a szavak és a cselekedetek között, mert amikor itt a képviselőházban pártállásra való tekintet nélkül mindenki dicséri s még a miniszter is ideáll dicsérni a munkásság^ hazafias magatartását. ugyanakkor nem történik gondoskodás arról, hogy a munkásság rendesen táplálkozhasson és olyan táplálékhoz juthasson, amely pótolja azt a fizikai erőt, amelyet kifejteni kénytelen. Kérésem a kormányhoz egyszerűen ennyi: Mindenekelőtt szükségesnek _ tartom, hogy a koraitány hivatalból vizsgálja felül a ma fizetett munkabéreket. Ez az egyik. A másik a következő: A kormánynak nem volna szabad tűrni, hogv a munkáltatók ezekben a katasztrofális időkben leszállítsák a munkabéreket. Az építőiparban a tavaszi konjunktúra idején, amikor átmeneti munkáshiánv volt, megtörtént, hogy a munkáltatók 5—10 fillérrel javították a béreket, A munkáltatók szakszervezete erre körlevelet intézett valamennyi vállalkozóhoz, amelyben felszólította őket, hogy állítsák vissza a régi béreket, vagyis az időközi javításokat tegyék hatálytalanná. Az ilyen parancsnak feltétlenül engedelmeskednek az építőmesterek, hiszen nem, is tehetnek mást. A Vasművek és Gépgyárak Egyesülete alá tartozó gyárakban a munkásságnak csak egy egészen vékony rétege, a nagyszerűen kiképzett szakmunkások keresnek megfelelő béreket, a többi munkás viszont a mai rettenetes hajszás üzemmenet mellett a megélhetéshez szükséges összegeket egyheti nehéz, megfeszített munkával sem tudja megkeresni. A kormánynak tehát kötelessége volna felülvizsgálni a béreket, kötelessége volna odahiatni, hogy a bér javítások minél előbb megtörténjenek, mert így ennek az országnak^ legértékesebb kincsét, az egyetlen, igazi tőkét: a munkásság munkaképességét veszélyeztetjük. Nagyon kérem innen a kormányt, sürgősen intézkedjék, mert a mai helyzet tarthatatlan. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Az interpelláció kiadatik az iparügyi és kereskedelemügyi miniszter úrnak. ' Következik if j. Tatár Imre képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úr-