Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-116
Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 19W június 12-én, szerdán. 241 és egyéb alkalmazottak szolgálati (viszonyát erre a, törvényre való hivatkozással, felmondás útján meg lehessen szüntetni? De amikor egy közforgalmi vállalat szembehelyezkedik a törvényekkel, 'amikor ezt Budapest székesfőváros közgyűlése jóváhagyja lés felterjeszti, ugyanekkor ezek az antiszociális intézkedések a kormányzat meghirdetett programmjával szemben az egész vonalon fennállanak. Senki sem gondol arra, hogy az alkalmazottak az állandóan fokozódó drágulásnak megfelelő ütemben megkapják a maguk javadalmazását. Ez mindig utólag történik. Vonatkozik ez a köz- és magántisztviselőktől kezdve végig az egész ország- összes alkalmazotti kategóriáira. Itt mindenféléről van szó, mindenféle politikai csaták és egyéb, sokszor személyi kérdések állandóan napirenden vannak, csak arra nem gondolunk égetően és lázasan, hogy azok az emberek, akik nem ülhetnek itt s akiknek nincsenek itt képviselőik, hogyan tengődnek és nyomorognak ebben a magyar életben. T. Ház! Kötelességünk, hogy biológiailag megerősítsük' ezt a nemzetet, hogy sokasodjanak a magyarok; az erre szolgáló intézkedések lázas tömegét és az erre szolgáló jogalkotást azonban sehol soha senki sem látja. Tisztelettel kénytelen vagyok felemlíteni a bányászkérdést, azoknak a tömegeknek a helyzetét, amelyek a föld alatt dolgoznak, ahonnan a szén kikerül. Nem kívánok az érzelmek síkjára térni, mert az előbb is törvényszakaszokkal és szabályokkal operáltam; hideg fejjel kívánom ezeket a kérdéseket tárgyalni és kérem, hogy az illetékes miniszter urak és a miniszterelnök úr erre is fordítsanak gondot, még pedig elsősorban erre, mert ez érdekli a magyar tömegeket és csak ezeknek a kérdéseknek megoldása után mernek családot alapítani. Bátor vagyok utalni arra, hogy a kezeim között lévő eredeti elszámolások kimutatása szerint, amely a Salgó-medencére vonatkozik, mennyi a keresete egy bányásznak, aki a föld alatt tölti el élete legnagyobb részéi Egy vájár átlagos keresete havi 130—140 pengő. (Rapcsányi László: Az még elég jó!) Mindig a felső határokat mondom, mert nem szeretek túlzásokba esni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Sokkal alacsonyabbak!) Ebből lejön a befizetés a járadékalapra, a kereseti adó, a nyugbérjárulék, a betegségi járulék, hozzájárulás a karbidhoz, amivel világítanak és a fuvar. A fizetés csak egy rubrika, a többi mind levonás. Rendben van, ezek is kellenek, ha azonban levonjuk ezt B, 20—30 pengőt, akkor marad annak a bányász-vájárnak, — tehát nem a külszínen dolgozó munkásnak, akinek természetesen jóval kevesebb a fizetése — segédvájárnak, segédmunkásnak vagy aknásznak összesen 100 pengője vagy 90 pengője, sőt a valóságban ennyi sem marad, mert ezek az emberek állandóan előlegekből élnek; marad a kimutatások szerint 5 pengője, 46 pengője, 29 pengője, 65 pengője, mert ismét újabb és újabb adósságokkal konvertálják nyomorult életüket. T. Ház! Felteszem a kérdést, lehet-e ebben az országban 100 pengőből megélnie egy négyöt-, vagy hatgyermekes magyar családnak'? Azt hiszem, teljesen egyetértünk t. képviselőtársaimmal abban, hogy ezek a kereseti viszonyok nem emberhez méltóak s ezért első kötelessége a kormányzatnak és valamennyiünknek, hogy ezeken az égbekiáltó, szörnyű viszonyokon azonnal segítsünk. Az egyéb sérelmekről, apró lokális hátrányokról s a bánásmódról nem is beszélek, mert azok természetesen szintén igen rosszak. Ha pedig az alkalmazottak elmennek panaszkodni a katonai parancsnoksághoz, mert hiszen most természetesen katonai parancsnokság alatt állnak, akkor a rendesen igen szociálisan gondolkozó tiszt uraink azt mondják; én fegyelmileg uralkodom felettetek és megbüntethetlek benneteket, ha szabálytalanságot csináltok, de a vállalat kalkulációjába, sajnos, nincs beleszólásom. Ez a helyzet. A vállalat urai. öhorinék pedig nagy ünnepséget rendeztek és amikor cikket írtam arról, hogy mennyi volt náluk az osztalék és mennyi volt a titkos tartalék, akkor a cenzúra ezt egészen egyszerűen nem engedte keresztül, mert szerinte lázítás volt a való tények ímegírása, a mammutkapitalizmusnak egy kis, megcsípése, egy kis megszúrása. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Beszédidőm letelt s ezért, bár erről a kérdésről, sajnos, nagyon sokát kellene beszélnem, egy mondattal 'befejezem. Ugyanilyen helyzetben vannak ezen a magyar Ruhr-vidéken, ebben a Salgó-medenieében a többi dolgozók s amikor egy Biró István nevezetű többgyermekes gyárimunkás a BudapestSalgótarjáni Gépgyárban 28—30 filléres órabérét két fillérrel kérte megjavítani, akkor a zsidó vezetőség ezt az éhbéren dolgozó munkást leszámoltatta és 14 évi keserves munka után az utcára taszította ki. (Vágó Pál: Hallatlan!) Méltóztassék odahatni, hogv az éhbérért dolgoztató vállalatok gyeplődet megfogják és ezeket a lehetetlen, antiszociális, elkeseredést szülő állapotokat megszüntessek. (Ta/ps a szélsőbaloldalon. — Váeó Pál Ja jobboldal felé): Hol a hazafias felháborodás I) Elnök: Az interpellációt a Haz kiadna a miniszterelnök úrnak, a kereskedelem- es közlekedésügyi, valamint a belügyminiszter urnák. • , , . .„ Következnék Paczolay György képviselő úr interpellációja a kormányhoz. A képviselő úr interpellációja elmondására halasztást kért. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a halasztáshoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Jandl Lajos képviselő .úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék ennek szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz az ország területén tartózkodó idegen polgároknak a magyar állampolgárok hátrányára nyújtott kedvezésekről ellátás, elhelyezés és saitó terén. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy az ország területén nagyobb tömegben tartózkodó idegen állampolgároknak nyújtott kedvezések a lakosság körében ellenszenvet váltanak ki? Hajlandó-e intézkedni? — Jandl Lajos s. k.<< Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Jandl Lajos: T. Ház! A magyar társadalom egyik vezető rétege mindig bizonyos hajlamot érzett ahhoz, hogy a külföldi részről előtte bizonyos tekintélynek örvendő társadalmi rétegekhez csatlakozzék. Ez már százados (betegsége ennek az országnak és most a közeli napokban egy komikus, de egyben nagyon szomorú eseménnyel .kapcsolatban említhetem ezt fel. Egy angol rőfössegéd idejött Budapestre, lordnak adta ki magát és ez elég volt a'hhoz, hogy itt a legmagasabb társadalmi rétegekig nyitott ajtók várják őt. Ez a »lord Hampton« itt dúskált a magyar javakban, zsarolt és maga köré gyűjtött mindenkit, aki itt a társadalom részéről számíthatott valakinek, ha ő akarta. Nagyon válogatós volt és bizo35*
