Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

10 Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 1940 május 30-áh, csütörtökön. egészen a legutóbbi időkig a magyar tömegek nevelését és oktatását a kezében tartotta, nem felelt meg a hozzáfűzött reményeknek és várakozásoknak, nem teljesítette azokat a kötelességeket, amelyeket különösen a háború után. a megváltozott, rendkívül nehéz viszonyok között a magyar tömegek iskolájának teljesíteni kellett volna. Mi volt ennek az oka? Meggyőződésem szerint nem az, amire, a javaslat indokolása hivatkozik, hogy a gyermek éppen a legkritikusabb időben, a gyermekikor viharzónájában, a pubertás kapujában került ki az iskola nevelő hatása alól. Ez magáiban elég baj volt ugyan, de nagyobb baj volt az, —• amit már az elmúlt ősszel, a kultusztárca költségvetésének bírálatánál elmondottam — hogy amint középfokú iskoláinkban nem találjuk meg a magyar lélekhez és a magyar viszonyokhoz való alkalmazkodást, épp ilyen nehézségekkel állunk szemben, amikor a népiskola szerepét és a népiskola (munkáját vizsgáljuk. Itt a legsúlyosabb baj az volt, hogy a közvéleményben el volt terjedve egy olyan hiedelem, hogy közoktatásügyi szervezetünk legalább elvben, de igen nagy mértékben a gyakorlatban is, modern és mintaszerű. Kétségtelen, — amint erre az előbb már rámutattam — hogy a húszas évektől kezdve rendkívüli áldozatokat hozott a kormányzat, hogy legalább a népoktatási törvény keresztülvitelének tárgyi feltételeit biztosítsa. Benne volt a köztudatban, hogy alsó néposztályunk gondolkozása kultúraellenes, nem akarja hasznát venni a meglévő alkalmaknak, másutt pedig, ahol állami segítségre lett volna szükség, az államnak nincs elég pénze az iskolai objektumok előteremtésére. Az egyházakkal szemben is igen sokszor bizonyos szemrehányás hangzott, el, hogy az egyházaknak sokkal többet kellene tenniük és többetis tehetnének a magyar tömegek kulturális színvonalának emelésére. Elhangzott az a vélemény, — most nem tartozik ránk, hogy joggal-e vagy jogtalanul — hogy maga a magyar társadalom is bizonyos fokig indolens volt ezekkel a kulturális kérdéseikkel szemben. A legnagyobb baj az volt, hogy az a népiskola, amelynek reformjához ez a törvényjavaslat most hozzáfogott, nem segítette elő intézményesen a népi tömegek szellemi felemelését. Elgondolásaiban ez az iskola nem als óbb fokú. hanem alsóbbrendű iskola volt, holott, a társadalmi alsóbbrendű elhelyezkedés egyáltalán nem hozza magával szükségkép a kultúra terén való stagnálást vagy pedig a kultúra, a szellem és az erkölcs világában való alsóbbrendűséget. Az emelkedő jólét sem növelte tömegeink kultúráját, legfeljebb bizonyos civilizációs elemeikkel gazdagította életformájukat. Intézményeink voltak bizonyos százalékig, azonban nem tudták teljesíteni köt élességüket. Mit tanított ez az iskola? Ugyanazt a filológiát, történelmi szellemet, geográfiai szemléletet, ugyanazt a termeszettuidományi levegőt, ugyanazt a vallásfilozófiát kellett volna lehelnie, mint középiskoláinknak és egyetemeinknek, csak éppen nyelvében egyszerűbb módon; nagyobb vonalakban, de ugyanazt. A magyar földmíves és a magyar munkás legszükségesebb tudnivalói ugyanis ugyanaz a kultúra és ugyanaz a civilizáció, mint a budapesti egyetemi tanár fiáé, vagy pedig bármilyen budapesti szellemi vagy előkelő gazdasági szerepet betöltő családnak gyermekéé. Ugyanis egy katasztrális hold föld megművelése, a jószágok ellátása, a baromfitenyésztés, vagy a gyümölcstermelés kérdései épp úgy szervesen bele* tartoznak az összefüggő nagy világorganizmusba, mint ahogy beletartozik a nagybirtok, beletartozik a csepeli Weiss Manfréd-gyár vagy a magyar politikai élet. Azt jelenti ez, hogy egységes kultúrát, egységes tudásanyagot kell árasztaniok összes iskoláinknak; ezzel szemben ez az egység a tudás anyagát tekintve sem, sem pedig a nemzeti szellemet tekintve, nem volt meg. Mi itt a legsúlyosabb kifogásolni való, t. Ház? Az, hogy egész közoktatásügyünkön végighúzódott a középosztály szemlélete. Nem lett volna ez hiba, ha középosztályunk körülbelül száz esztendővel ezelőtt nem ment volna át óriási _ méretű átalakuláson, az idegenből hozzánk jött és a középosztályba bekerült elemek útján való felhígításon. Ezeknek ugyanis nem voltak többé közvetlen kapcsolataik a magyar nemesseggel, nem yoltak nemzeti és magyar tradícióik. Addig a magyar nemesség az európai műveltség mellett a magyar hagyományt is hordozta, amely közös volt a magyar tömegek, a magyar nép hagyományával. A törés a múlt század derekán állott be s akkor itt egy új szemléletű, a magyar í'iépiségtől, az igazi magyar szellemtől bizonyos mértékig elütő idegen középosztályszemlélet és lélek lett úrrá. Ennek a kérdésnek a taglalásában sem akarok tovább menni, (Matolcsy Mátyás; Pedig nagyon érdekes!) de ezek a szempontok befolyásolták és alakították az egész magyar művelődéspolitikát. Ezek befolyásolták a népnevelés, a népoktatás kérdését is, de nemcsak szervezeti úton, tehát kívülről, hanem lényegében is megmásították, mert éppen a népi elemeket sikkasztották el a népnevelősből. Ez azt jelenti, hogy ha mi az új magyar művelődés alapjait kívánjuk letenni. — mint ahogyan ezzel a tiszteletreméltó céllal indul el et a törvényjavaslat — akkor nem elég általánosságban műveltségről, műveltségi anyagról, tananyagról beszélnünk, hanem határozottan le kell szögeznünk, hogy az évtizedes kísérletezések után végre a népi művelődés elemeinek teljes és tökéletes^ felhasználásával keli iskolaügyünk új alapjait leraknunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az Erdélyben megjelenő »Hitel« című folyóirat 1939. évi 2. számában Győrffy István írt egy rendkívül megszívlelendő tanulmányt az új magyar művelődés alapjairól. Ebben a cikkében megállapítja, mi minden hiányzik a magyar művelődéspolitikából. Hiányzik a népzene, hiányzik a népi dráma, hiányzik a népi tánc, a díszítő művészet, a népviselet, a népi állattenyésztés, a népi gazdálkodás, (Keck Antal: Nagyon sok helyen a magyar kenyér!) tehát a magyarság lelkéhez, művelődéséhez legjobban hozzátartozó kulturális elemek felhasználása. (Mozgás a középen. — Elnök csenget.) Amikor tehát magyar oktatásügyünket új alapokra kívánjuk fektetni, feltétlenül figyelembe kell vennünk ezeket a szempontokat is. Rendkívüli örömmel vettük volna, ha ebben a frappánsul megfogalmazott törvényjavaslatban expressis verbis kifejezésre jutottak volna ezek a szempontok is ott, ahol a tananyag meghatározásáról van szó. Az elemi iskolák kritikájával kapcsolatos másik szempont pedig az, amely egyébként ennek a törvényjavaslatnak egyik alapvető elgondolása is, hogy a hatosztályií eleim iskola és a vele kapcsolatos jószándékú kísérletezés, az ismétlőiskola, nem oldatta meg a