Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-115

Az országgyűlés képviselőházának 115. illése 1940 június 11-én, kedden. 205 csak azt kívánjuk, hagyjanak nekünk nyug­tot. A mi kis falunkból 200 év alatt három mi­niszter, 6—7 püspök, apát, kabinetirodái fő­nök, annyi meg annyi generális és magas­rangú állami tisztviselő lett és mi mégis meg­tartottuk a nyelvünket, odahaza németül be­szélünk, németül imádjuk az Istent, német prédikációt hallgatunk. Ha azonban egyszer összeveszítenek bennünket, akkor ennek vége, mert a marakodásbán elvész az elv. Erre csak az a szavam, hogy igenis sok történt tehát, annyi sok történt, amennyit azok nem is akar­tak önmaguk sem. Szólok a földkérdésről is. A földkérdés megoldása útban van. Amit a kormány meg­igér, azt be is tartja. Erre biztosítékot adunk az uraknak mindnyájan, akik itt ülünk ezek­ben a padsorokban. A magyar fai ismét új honalapítást akar. (Bodor Márton: A kormány nem akarja! — Borbély György: Fejjel nem megy a falnak neki, az igaz.) Mi igenis tud­juk azt, hogy a földkérdés megoldása folya­matban van, A falu népe fajunk törzse, ősi erényeink letéteményese ott azokban a fehér házikókban a falvakban. Az a célunk, hogy sok ilyen fehér házikó létesüljön, ahol — is­métlem, — a magyar ősi erények teremjenek és virágozzanak. A földkérdést természetesen magyar becsülettel, nem pedig demagógiáival kell megoldani (Űgy vanl Űgy van! a jobbol­dalon.), máskülönben ezzel vigyázni kell. Sta­tisztikát tudnék mondani, hány embert tet­tünk szerencsétlenné az elmúlt földbirtokre­formmal. (Szöllősi Jenő: Rosszul csinálták!) Nekem különösen nagy tapasztalatom van ebi­ben; én mint a Vitézi Rend egyik fő vezetője láttam, hogy annak idején megelégedett zsel­lérek és napszámosok voltak, azután koldus­botra jutottak. Ezt tehát megalapozás nélkül lehetetlen megcsinálni. (Rassay Károly: Rosz­szul csinálták!) Igen kis látókörre mutat az, hogy jelentéktelen kis fizetéseket, akármire vonatkozzanak, az urak egyszerre mint kor­mányzati tényt bíráltak. Mióta a világ világ, mindig is voltak emberek, akik a közgazda­sági életben elhelyezikedést kerestek és talál­tak s ma, amikor a zsidó vezetést le akarjuk törni, inkább örülnünk kellene annak, hogy vannak emberek, akijk el tudtak ott helyez­kedni zsidók helyett. (Egy hang a sgélsőbalol­dalon: Nem egészen így van. — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Mátyás: Nem le­het képviselő akkor! — Borbély György: Új­ságíró ne legyen! — Nagy zaj a szélsőbalolda­lon. — Matolcsy Mátyás: Ez nem megy!) De mi a magyar ember sajátsága? A magyar ember sajátsága az, hogy ő eltűri, hogy a Kohn vegyen 5000 hold földet, de azt, hogy B. Szabó János vegyen 5000 holdat, már nem tűri el, azt megirígyli. (Matolcsy Mátyás: Ez nem politikai összeférhetetlenség. Ez téves. Ne le­gyen képviselő.) Elnök: Matolcsy Mátyás képviselő urat figyelmeztetem, ne méltóztassék folytonos közbeszóilásaival zavarni a szónokot. (Zaj a jobboldalon. — Paczolay György. Demagó­giát lehet feudális oldalon is hirdetni! —­Borbély György: Én lemondtam a nyugdí­jamról! Azért szolgálok a cukorgyárnál, hogy megélhessek. Az államnak 70OO pengőjéről le­mondok.) Kérem, méltóztassanak a közbeszó­láéokat abbahagyni: (Borbély György: Itt többet kapok! Élni kell, tisztességesen. Nem kérek tanácsot, hogyan éljek! — Matolcsy Mátyás: Képviselő nem lehet kartel-ember!) vitéz Magasházy László: Az előadó úr által ismertetett törvényjavaslatot teljes biza­lommal a kormány iránt, pártom nevében el­fogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Ezekben 1 a nehéz időkben nem is tehetünk mást, hiszen a kormány gyakran, napról-napra kerül új dolgok elé, hogy nem ér rá vitat­kozni, azonnal cselekednie kell. Ez a törvény 1931 óta van hatályban és különböző kormá­nyok kezelték, de soha vissza nem éltek vele, mindig a nemzet üdvére használták fel. A kivételes hatalommal necsalk a gazda­sági, de a politikai téren is éljen a kormány. (Helyeslés a középen.) Éljen ezzel a kormány, mert jegyezzék meg az urak, hogy én, aki képviselő vagyok, akiről az urak nagyon jól tudják, hogy a bizottságiokban a mentelmi jogot és a képviselő sértetlenségét mindig védelmeztem, (Éljenzés balfelől.) mondom, én voltam az, aki abban az időben két képvise­lőt letartóztattam és amikor azt kérdezte a mentelmi bizottság: »Kapitány úr, miért tette?« — azt feleltem: »Salus rei publicae est suprema lex«. Ezt kérem én a belügymi­niszter úrtól. A belügyminiszter urat évtize­dek óta húsevő embernek ismertem, tehát csapjon le az egyszer a növényevőkre s ha megtette volna tegnap vagy tegnapelőtt azt, amit én elgondoltam, a Ház tapsa kísérte volna. (Űgy van! — Taps a középen.) Éljen tehát a kivételes t hatalommal, éljen minden tekintetben. Nehéz időket élünk. Az ország talán Jászi Oszkár idejében vMt annyira alul. Adja Isten, hogy ez vissza ne térjen, de a kormány ne keltse fel éjfélkor Budavárában az alvókat, hogy lövessen, bilincseket rakas­son, hanem tessék energikusan belevágni ott, ahol a salu s rei publicae ezt szükségesnek tartja. Uraim! Köztem és az ellenzék között alig van különbség. Az én lelkem ugyanazt kí­vánja, ugyanazt várom a jó Istentől, a ma­gyarok Istenétől, amit ők. Mi találkozunk sok helyen. Érintkeznek, súrolják egymást a mi véleményeink. Én egy éve ülök itt ezen a helyen. Soha egyetlenegy,^ az ellenzéki padso­rokból felszólaló képviselőtársamat meg nem bántottam, soha ellene szót nem szóltam, közbe nem szólottam, (Egy hang a szélsőbal­oldalon- Nagyon okosan!) nemtetszésemnek kifejezést nem adtam. Én mindig azt vártam, hogy talán ki tudok hámozni belőle valamit, ami az én 4—5 évtizedes munkámmal össze­egyeztethető. Ma azonban részben szomorú­sággal állapítom meg, hogy nem mindnyájan ugyanazok, de örömmel is állapítom meg, hogy igenis, sokan vannak, akik ezt a néae­tet vallják odaát is, hiszen a vezérszónokuk ezt nyilatkoztatta ki előttem. Ezekben a nehéz időkben ez a remény éltet engem és az, hogy mi magyarok ezen az alapon minden körül­mények között megtaláljuk egymást, (Ügy van! Űgy van!) legyen az illető szélsőjobb­oldali, legyen ezen a párton, vagy a szociál­demokrata, vagy akármilyen más párton. Most pedig kérem az urakat, hogy ma, amikor kifelé meg kell mutatnunk a becsüle^ tünket, mondjuk meg itt a kormánynak azt a kívánságunkat, hogy adjon meg mindent a harcolló testvér teníae'lyhatalmaknakí, (Ügy van! Űgy van! balfelől.) mindent az utolsókig, mert mi tőlük várjuk a trianoni bilincsek ösz­szetörését. (Űgy van! Űgy van!) Én. mint öreg katona, ma is szégyenlem azt az időt, amikor francia kapitányok jöttek ide, mellükön a vas­kereszttel és érdemrendekkel és kíséretet kel­30*

Next

/
Oldalképek
Tartalom