Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

102 Az országgyűlés képviselőházénak 11 nemzetem szolgálatára megtanítani, (Helyeslés jobbfelöl.) mert én 18 éves koromban fegyverrel szolgáltam a nemzetet szülőföldeimen, Nyugatmagyarországon, akkor, amikor itt sokan lapultak. Szemünkre veti ez a cikk, hogy a katolikus is és a református is követeli a magáét. Ez kötelessége, mert meggyőződéses papja az Ő vallásának. Ha nem követelné* akkor nem lenne érdemes arra, hogy egyháza megtűrje állásában. Ezek világos dolgok és ezekből felesleges felekezeti villongást szítani, vagy pedig felekezeti villongásnak nevezni ezeket. Az élet jogait követeljük és ez a legszentebb kötelessége mindegyikünknek. Ezzel kapcsolatban azt írja a lap, hogy mivel az iskolákat nem államosították, ebből ered * testvérharc, a fanatikus gyűlölködés. Méltóztassanak megengedni, hogy egy személyes élményt említsek meg. Egyik nap személyvonaton utaztam s elővettem breviáriu mpmat. Egyszer csak bejött egy keménynyakú magyar és látván, hogy én breviáriumozok. elővette az ő Szentírását. Mondhatom, olyan közei hozott engem ehhez a református emherjjez az., hogy Szentírást vett elő a vonaton, hogy szerettem volna a nyakába borulni. (Éljenzés.) A tiszta kereszténység, az imádság összekapcsol bennünket, (Élénk helyeslés és taps.) ez a nemzet fenntartó ereje. (Helyes'lés és taps. — Meskó Zoltán: Ez nem a politikai keresztényekre, hanem a vallásos keresztényekre vonatkozik!) En a parlementben is szívesen hallgatom, ha valaki a Szentírásból idéz. Bár ott lenne a Ház asztalán a Szentírás és olyan keresztény szellem lenne itt, amely ezt a javaslatot eltölti. Örülök, hogy ez a szellem uralta a mai napon az én református és »katolikus paptársaim beszédeit is. Szent Pál írja, hogy amikor az emberek kevélyek lesznek, elhagyják az Istent, akkor az Isten is elhagyja őket s az emberek ebben az elhagyatottságban ad fabulas autem eonvertentur, a mesékhez fordulnak, olyanok lesznek, mint a bábeli ember, ha az ember otthagyja az Istent, akkor az Isten is elhagyj •cl ÊLZ embert. Ezeket a dolgokat, amelyekről beszélünk, ezeket a támadásokat, amelyeket a hitvallásos iskolák ellen intéztek, meséknek tartom, olyan rossz meséknek, amelyekhez az ember akkor fordul, amikor elhagyja az Isten. Bocsánatot kérek a t. Háztól, hogy a javaslattól így eltértem, azonban szükségesnek tartottam ezt, mert látjuk, hogy a levegőben lóg, hogy pártvezérek, pártvezetők megtagadják: azt a tendenciát, amelyet egyesek keresztül akarnak hajszolni, hogy államosítsák az iskolákat, ez a tendencia tehát igenis megvan sokakban itt az országban. Én a keresztény egyházak vezetőihez is intézem innen a szavamat, amikor azt mondom, hogy ha ezt elvesztettük, ezzel mindent elveszthetünk. Ezt ők tudják a legjobban s ezért tegye meg minden keresztény), református vagy katolikus, a maga kötelességét, mert az a mi erős várunk, hogy neveljünk a nemzetnék, mert nekünk is első célunk» hogy a nemzetnek egész embereket neveljünk, hogy neveljünk a nemzetuek keresztény magyar embereket, akik hitükért, vallásukért, hazájukért bármikor az életüket is áldozzák. (Úgy van! Ügy van!) Ezt a hazát a kard szerezte meg, — régi, talán elcsépelt frázisnak hangzik — a kard tartja meg, a munka tartja fenn, ezt a munkát, ezt a kardot a keresztény szellem erősíti és ez a kard olyan erős, ez a munka olyan eredményes, amilyen eredményes az a keresztény szellem, amelyik neveli azt a gyermeket, . ülése 19UO június 7-én, pénteken. aki kardot vesz a kezébe, hogy harcoljon, vagy ásót vesz a kezébe, hogy dolgozzék. Ebben a javaslatban a régi szentistváni eszmék megvalósítását, folytatását látom és ezért — bár ellenzéki vagyok, a kisgazdapárt t tagja — örömmel elfogadom. {Helyeslés és éljenzés a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Kovách Gyula jegyző: Szabó Zoltán! Szabó Zoltán: T. Ház! Ennek a nagyon komoly és nagyon nagy horderejű javaslatuak a tárgyalásánál talán nem sértem nagyon a komolyságot, ha rámutatok arra, hogy ma, úgylátszik, tényleg a papok délelőttje van, {Ügy van! Ügy van!) mert ha Papp Mihály testvéremet is, aki foglalkozására ugyan kisgazda, de nevében pap, leszámítom, személyemhen most már az ötödik pap szólal meg e mellett a javaslat mellett. (Meskó Zoltán: Inkább öt pap, mint egy zsidó! — Derültség. — Zaj. — Elnök csenget, — Meskó Zoltán: A múltban ellenkező volt a helyzet!) Nagyon jól esett hallani tegnap a kultuszminiszter úr beszédében, hogy kultúrpolitikánk célkitűzései között ott szerepel a népismereti elemeknek az oktatásba való fokozottabb beépítése. Főleg ezzel áll összefüggésben az, amit még mindig szükségesnek látunk elmondani és pedig elsősorban is a falvak, és a tanyák iskolái érdekében, de tulajdonképpen az egész egyetemes nemzetnevelés érdekében. Amennyire a magunk részéről is nagyon helyesnek és igen jónak látjuk azt, hogy a nyolcosztályos iskolatípus a falusi iskoláknál olyan nagy súlyt kíván helyezni a gazdasági szakismeretek tanítására, annyira szükségesnek tekintjük azt, hogy ez a célkitűzés nem (csupán csak foglalkozási didaktikát jelentsen, hanem minél inkább hivatáspedagógiává emelkedjék és szélesedjék. (Helyeslés jobbfeIŐI és a középen.) Azt hiszem, a kettő között a különbség nyilvánvaló, de azért hadd mutassak rá mégis közelebbről erre a pontra. A könyvnap egyik könyvéiből, Rézler: »A magyar gyárimunkás szociális helyzetképe« című munkájából vesszük például azt az adalékot, hogy a bányatársulati iskolák tanítói tekintettel vannak a bányászgyermekek lelkivilágának arra a vonalára, hogy a báj nyászgyermek lelkileg maga is a szülő foglalkozására van beállítva és ezt a hivatást akarja továbbfolytatni és a tanítók a gyermeknek ezt a hajlamát nenicsakhogy r tekintetbe veszik, hanem céltudatosan erősítik és öntudatosítják is. Ettől az adaléktól eltekintve is azt mondhatnánk, hogy bizonyos tekintetben már látjuk a nyomait egy ipari pedagógia kialakulásának. Mi azonban nagyon szeretnők, ha nemcsak ilyen nyomok>ban, 'hanem határozott kör vonalakban is a nagy nemzeti és szociális szempontból még sürgősebb és fontosabb másik vonal, az agrárpedagógia vonala és rendszere is kialakulna, ennek alapjait, is leraknák és gyakorlati célkitűzéseit munkába vennék. Félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy amikor már az elemi iskolával kapcsolatban is hangsúlyozzuk az agrárpedagógia szükségességét, akkor nem arra gondolunk, hogy érzelmesen körüllírizáljuk a pacsirtaszót, a búzakalász ringását és a pipacs pirosságát. Nem! Többet és mélyebb valamire gondolunk itt, mint erre az érzelmi lírára: gondolunk arra, hogy a földmívelésnek, mint hivatásnak a nemzettest életében való felelősségének, jelentőségének, élményszerű, rend-