Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

178 Az országgyűlés képviselőházának lik segély elmaradásával és a tanítói nyugdíj terhek felemelésével megterhelt egyházak továbbra is elvégezhessék ezt a feladatukat. A felekezeti iskolák nemzeti szempontból fontos szerepét láttuk a megszállt területeken is, ahol minden egyes felekezeti iskola a magyarságnak egy-egy fellegvára. (Ügy van!) Jól esik tudnom, hogy a miniszter úr a javaslat indokolásában s tegnap élőszóban is kifejezésre juttatta, hogy az iskolafenntartó egyházak tehertöbbletén továbbra is igyekezni fog könynyíteni nagyobbmérvű államsegélyek nyújtásával. Hadd szóljak röviden azokról is, akiknek munkájától reméljük az új népiskola megvalósítását: a magyar tanítókról. A magyar tanító nemcsak a nemzet napszámosa, hanem a nemzet mindenese is. Tanítói munkájának elvégzése után ott van mint leventeoktató, mint népművelő előadó, mint szövetkezeti vezető, ott van a társadalmi élet minden megmozdulásában. A Gárdonyi Gézák alázatával és hivatástudatával végzi munkáját a magyar tanító. Jól tudjuk, hogy a miniszter úr mindent megtesz a tanítói kar színvonalának emelésére, — hogy csak a tanítóképzés reformját s a nagyszerűen bevált pedagógiai szemináriumokat említsem — s jól tudom, hogy mindent megtesz azért, hogy a tanítói kar munkája jutalmát meg is kapja. Nagy eredmény volt a VII. fizetési osztály megnyitása a tanítóság egy része előtt s örömmel hallottuk tegnap a miniszter úr kijelentését, hogy a többi jogos kérés is, — mint amilyenek a kántori fizetés elválasztása a tanítói javadalomtól, a tanyai tanítók pótdíj kérdése és a többi — a viszonyok javulásával mind megoldást fog találni. Még az úgynevezett önálló állami hitoktatók ügyéről szeretnék néhány szót mondani. Az állami elemi iskolákban legalább heti 24 órában tanító egyetemi vagy főiskolai végzettségű hitoktatók tiszteletdíja csupán a X. fizetési osztály 3. foka és a IX. fizetési osztály 1. foka^ közötti állami fizetésnek megfelelő mértéket érheti el s az önálló állami hitoktatók még negyvenéves szolgálat^ után sem jutnak feljebb a IX. fizetési osztálynál. Az állami elemi iskolákban dolgozó főiskolai vagy egyetemi végzettségű önálló hitoktatók tehát még azt a fizetési osztályt sem érhetik el, amelyet a főiskolai végzettséggel nem rendelkező tanító elérhet. Fontos, hogy az önálló állami hitoktatók^ akik a növendékek lelki életének kialakításában, valláserkölcsi alapon való nevelésében a tanítósággal együtt nemzetépítő munkát végeznek, fokozatosan magasabb fizetési osztályba való jutással nyugodtan végezhessék ezt a munkát s a protestáns önálló állami hitoktatók szilárd bázishoz jutva, családot is alapithassanak. Kérem a miniszter úr jóindulatát az önálló államig hitoktatók érdekében is. Amikor első beszédemet befejezem, nem hallgathatom el azt az aggódásomat, amely lelkemben élt a törvényjavaslat tárgyalása közben. Sokszor eszembe jutott, hogy Baranyából az egyke és egyse pusztító betegsége átcsapott a dunamenti községekbe is. (Ügy van! a jobbközépen.) Színmagyar falvak népe évrőlévre fogyatkozik és hogy csak saját községemet említsem, Dunavecsén az elmúlt tíz év alatt ,15%-kai fogyatkozott meg a tanköteles gyermekek száma. (Egy hang a jobbközepén: Szomorít dolog!) Á költő kérdése: »Teremt-e âz Isten több magyart, ha mi is elfogyánM« — ott cseng lelkemben. Láttuk mindannyian, bogy éppen a színmagyar falvakat pusztítja az ülése 19W június 7-én, pénteken. egyke és az egyse. Nem időszerű most, hogy az okokat keressem, lelki vagy gazdasági oka van-e ennek, — szerintem mind a kettő — de látva a bajt, kérem az illetékeseket, kövessenek el mindent, hogy ez a betegség tovább ne terjedjen. A gyermekellenes magyar társadalom lelki megváltoztatásáért dolgozzunk. Jöjjön a sokat emlegetett új örökösödési törvény, (Ügy van! Ügy van! a középen.) orvosoltassanak a bajok és az a sokszor hangoztatott kívánság, hogy magyar kézbe a magyar földet, teljesüljön minél előbb, hogy a népi politikának eme nagyszerű alkotása, a nyolcosztályú elemi népiskola népesüljön be mindenütt egészséges, bátor tekintetű, mosolygó arcú magyar gyermekekkel. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Abban a hitben és reménységben, hogy ez az új népiskolai törvény najpr lépésekkel viszi előre népünk szellemi, erkölcsi és gazdasági fel emelkedését, és bizalommal a kormányzat Iránt, ezt a javaslatot örömmel elfogadom, (Éljenzés és taps a jobboldalon és a, középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: «lundiLajos! Elnök: Jandl Lajos képviselő urat illeti a szó, Jandl Lajos: T. Ház! A miniszter úr tegnap elhangzott válasz-felszólalásának egyes pontjaira vagyok bátor néhány megjegyzést tenni itt a Ház előtt. A miniszter úr, úgy látszik, érezte azt, hogy a javaslat egyik részében némi kiegészítésre szoruló tények és pontok vannak. Nevezetesen amikor ő a nyolcosztályos elemi iskoláról szóló törvényjavaslatot elénk terjesztette, még^ nem volt a Ház előtt olyan javaslat, még keyésbbé olyan., törvény, amely a nyolcosztályú elemi iskolának megfelelő képzettségű tanítók kiképzéséről való gondoskodást tartotta volna szem előtt. Kétségtelen tény az, hogy a mostani tanítóképzés pillanatnyilag megfelel a nyolcosztályos elemi iskolai képzéshez megkívánt igényeknek, azt hiszem azonban, hogy a jövőben, amikor — amint a miniszter úr mondotta is — a technikai haladásnak s a modern társadalmi élet egyéb kialakulásának megfelelő oktatási tárgyakat akar bevezetni, a mostani tanítóképzés már nem lesz elegendő ahhoz, hogy a nyolcosztályos elemi iskola igényeit teljes mértékben kielégítse. A tanítói kar akadémiai kiképzésének kötelezővé tételét szolgáló törvénynek meg kellett volna előznie ezt a törvényt, annál is inkább, mert hiszen ha e mellett a nyolc-, illetőleg kilencévi elemi iskolai képzés mellett a fiútanulók részére kellő számú és kellő képzettségű tanítót talán — mint mondottam — a mai igényeknek megfelelően találni is fogunk, de nem tudom, hogy a leányhallgatók számára a miniszter úr tud-e majd kellő számban megfelelő tanerőket rendelkezésre bocsátani? A helyzet ugyanis az, hogy a női tanerők sokkal fiatalabb korban kezdik meg működésüket, később pedig legnagyobb részben elhagyják a tanítónői pályát, férjhez mennek, — ami nagyon helyes és kívánatos dolog — ennélfogva azokat a tapasztalatokat, amelyeket egy 14—16 éves leánynak az iskolában a családi gazdaságban hasznosítható tudományok terén meg kell szerezni, vagy meg kell tanulnia, nem fogják tudni nyújtani. Viszont vannak olyan oktatásra váró témák és feladatok, amelyeket férfi tanító egy i& éves leánynak, amikor például a családi gazdaságban való tevékenyke-