Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-113

\$. ülése 1940 június 6-án, csütörtökön. 152 Az országgyűlés képviselőházának 11 kedvéért csinálunk és amelyben ilyen rapid módon, egy-két hónap alatt akarjuk bevezetni a nyolc osztályt... (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Öt év óta csinál­juk!) Én tudom, hogy a gyakorlat most... (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter: Öt év óta készítettük!) Nem a javaslat elkészültéről mondom, hanem a végrehajtásról. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter: Az is elő van készítve!) Hallgasson meg a miniszter úr, mutasson egy kis türelmet és megértést. Az én indítványom az, hogy tes­sék a közelfekvő községek számára úgyneve­zett iskolaközpontokat felállítani. Ügy képze­lem ezt, hogy tessék a felsőbb négy osztályt az iskolaközpontokban összegyűjteni. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Maróthy Károly: Tisztelettel kérek 20 perc meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért húsz perc meg­hosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meg­hosszabbítást megadja. (Egy hang a szélsőbal­oldalon: Egy órát is adunk!) Maróthy Károly: Tessék tehát iskolaköz­pontokat felállítani s itt a felső tagozatokat összevonni, miért ezáltal osztott lesz mindenütt a felső tagozat, ezenkívül pedig ebben az eset­ben szét tudjuk választani nemek szerint is a tanulókat és jobban is fel tudjuk szerelni ezt a felső tagozatot, ha nem 3—4 községbe kell a felszerelési tárgyakat szétosztani, hanem egy központba behozni. A 12—14 éves gyermek számára pedig nem jelent terhet az, hogy 2—3 kilométert gyalogol vagy kocsikázik. Ez lenne a helyes megoldás, mert ennek elfogadásával nem keretes törvényjavaslatot hoznánk, nem mondva csinálnánk meg ezt az istkolafajt, ha­nem a valóságban és az életnek. (Hóman Bá­lint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ezt is akarjuk!) A törvényjavaslatból ez nem derül ki. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez nem is a törvényszövegbe tar­tozó kérdés!) Az erre vonatkozó felhatalmazást sem látom. (Hóman Bálint vallás- és közokta­tásügyi miniszter: Erre nem is kell külön fel­hatalmazás. Nekem is van egy kis hatalmam!) Akkor örülök, hogy a kultuszminiszter úrral egy véleményen vagyunk; idáig ezt nem hal­lottam a vitában, most hoztam fel először; örülök, hogy a miniszter úrnak kitaláltam a gondolatát. (Derültség. — Egy hang a szélső­baloldalon: Jó visszavágás volt!) T. Ház! Azt mondta az előbb a miniszter úr, hogy nincs itt nagyobb teher vállalásáról szó a nyolcosztályos iskolával kapcsolatban. Elismerem, hogy bizonyos könnyítéseket kap­tak az osztatlan iskoláik tanítói, azt azonban senki sem vonhatja kétségbe» hogy az a ta­nító, aki ezentúl nyolc osztályt tanít, míg idáig that osztályt tanított, idejét ezentúl nem ejryhatoidrészben fordíthatja majd egy osz­tályra, hanem csupán egynyolcad részben. Másik észrevételem pedig az, hogy ha mi ki­tűzzük azokat a hatalmas célokat, amelyeket a törvényjavaslat kitűz, hogy tudniillik itt többé nem népnevelésről, hanem nemzetneve­lésről van szó, s iha mi valláserkölcsös neve­lést és világnézeti nevelést is akarunk adni, — nagyon helyesen — akkor mindezeket a célokat teljesen elérhetetlennek látom, amíg egyetlenegy tanítóra nyolc osztály terheit akarjuk ráróni. Az volna tehát másik kéré­sem, hogy ha az iskolaközpontra vonatkozó indítványom nem teljesülne, legalább vágjuk ketté az iskolát, minden iskola legalább két­tanítós legyen. Itt van azután a másik kérdés, a gyakor­lati ismeretek közlése. A legnagyobb hiba az, hogy amikor nálunk az 1 iparosnak és a keres­kedőnek megvan a maga tanonciskolája, a földmívesnek nincs meg., Igaz, vannak nálunk középfokú fökknívesiskolák, (Demkó Mihály: Kevés van!) de ezekkel nem is az a fő baj, hogy kevés van, a nagyobbik baj az, hogy végül is lengyelbundás ispánokat neveinek, nem pedig kisgazda szakembereket. Ez a baj. Erre vonatkozólag volna egy indítványom és gondolatom. A polgári iskolával úgyis kell valamit csinálni, mert kétségtelen, hogy ez a javaslat érinti a polgári iskola sorsát. Az volná tehát az indítványom, hogy ihelyenkint a polgári iskolákat alakítsuk át inkább töké­letesebb szakiskolákká, mert most nem szak­iskolák« Minden két járás területén mondjuk, ha a mezőgazdasági központiban van az a pol­gári iskola, alakítsuk át födmíves középisko­lává, ide járjon ibe az a tanuló, aki kiválóan végezte el a nyolcosztályú elemi iskolát. A másik szempont a szakoktatás terén az, hogy a magyar faluban — kis faluban is ~ teremhet és teremjen is magyar iparos és magyar kereskedő. De most egy kontrasze­lekció folyik, mert aki a falusi iskolában ta­nulja a maga dolgát, az mégis csak inkább mezőgazdasági jellegű szakoktatásban része­sül és abból iparos és kereskedő nem lehet vagy csak nagyritkán, viszont, aki városban nevelődik, az nálunk falura nem szívesen megy. Pedig a falu iparosát, kereskedőjét, kocsmárosát, szövetkezeti vezetőjét már a fa­lun kellene szelektálni. Különösen fontos volna ez a második zsidótörvény idejében és még fontosabb lesz majd a harmadik zsidó­törvény után, amikorra egyenesen kötelessé­günk felkészülni arra, hogy a magyar falu­ból szelektálódjék Magyarországnak iparos­és kereskedőtársadalma. Evégből volna szük­ség arra, hogy azokat a polgári iskolákat, amelyek nem mezőgazdasági, hanem ipari köz­pontokban vannak, alakítsuk át a keresztény iparosok és kereskedők számára szakművelt­ségük kimunkálására.. Ezek után szólanom kell, t. Ház, magáról a tanítói karról is, amely igen nagy elismerést érdemel. Hogy a hatosztályos középiskola a mostani szűkös viszonyok mellett is ennyire meg tudott felelni feladatának, a magyar ta­nítói kar érdeme és kétszeres érdeme a falusi és tanyai tanítói karnak, akik a nemzet nap­számosai, valóságos mezei napszámosai. Ezek a szerencsétlen tanítók nemcsak több munkát végeznek, hanem egyúttal sokkal súlyosabb helyzetben is vannak, nemcsak munkabeosztá­suk következtében, hanem főleg a családneve­lés szempontjából, mint szerencsésebb városi társaik. T. Ház! Előttem lebeg választókerületem egy igen kis községének tanítója, aki messze, Zalanémetfaluban lakik. Hat gyermeke van, faluja a vasúttól talán tíz, a várostól pedig 30— 35 kilométer távolságra van. Mit esinál ez a szerencsétlen tanító a maga hat gyermekével, miképpen iskoláztatja, miképpen neveli őket! Nekem ezzel kapcsolatban az volna a kérésem, hogy amiképpen egyes városi autonómiák már bevezették azt, hogy körzetükben a nőtlen és fiatal tanítók működésüket a külterületi faltm és tanyán kezdik és csak azután, bizonyos szol­gálat után jutnak el a városba, (Helyeslés a baloldalon.) amikor már gyermekeik vannak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom