Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-91

80 Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 19 hO március 12-én, kedden. bejelentette. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a kereskedelem­és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter űr levelét, amely­ben a házszabályok 142. ^ alapján a köny­veknek, zeneműveknek és térképeknek árle­szállítás hirdetésével árusításáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalásának tartamára Törley Bálint államtitkár urat miniszteri megbízott­ként bejelenti. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. A t. Ház tudomására hozom, hogy az ál­landó összeférhetetlenségi bizottság Mokesay Dezső, Kovarez Emil, Gosztonyi Sándor és Zscngellér József képviselő urak összeférhet­lenségi bejelentését elbírálta, s ez ügyben ho­zott határozatát a képviselőháznak bemuta­tom. Kérem a jegyző urat, hogy az állandó összeférhetlenségi bizottság e határozatát indokaival együtt felolvasni szíveskedjék. Porubszky Géza jegyző (Olvassa): »A kép­viselőház állandó összeférhetlenségi bizott­sága folyó évi március hó 6-án tartott ülésé­ben Mokesay Dezső, Kovarez Emil, Gosztonyi Sándor és Zsengellér József országgyűlési kép­viselőknek az 1938. évi XIX. te. 167. §-ára való hivatkozással önmaguk ellen tett összeférhet­lenségi bejelentése ügyében a házszabályok 62. §-a alapján lefolytatott tárgyalás után megtartott zárt ülésében a következőleg hatá­rozott: a Mokesay Dezső, Kovarez Emil, Gosztonyi Sándor és Zsengellér József országgyűlési kép­viselők által önmaguk ellen tett összeférhet­lenségi bejelentés ügyében a ; további eljárást megszünteti, mert nevezett képviselők he jelen­tésükben nem azt állítják, hogy összeférhet­len helyzetben vannak, hanem csak azt kérik, hogy az összeférhetlenségi bizottság bírálja el, hogy az esetben, ha ők, mint országgyűlési kép­viselők, képviselői működésükben a képviselő­házon kívülálló tényezőtől utasítást fogadná­nak el,-vagy magukat ily tényező rendelkezé­seinek alávetnék, összeférhetlen helyzetbe ke­rülnének-e vagy sem. A bizottság figyelemmel a házszabályok 69. §-ára, valamint a hasonló természetű bejelen­téseknél követett eddigi gyakorlatra, a beje­lentést az összeférhetlenség szempontjából to­vábbi eljárásra alkalmasnak nem találta s ezért az eljárást megszünteti. Az eljárás során költség nem merült fel s így e részben határozni nem kellett. A határozat nyomban kihirdettetvén, az érdekelteknek ezúton tudomására hozatott. K. m. f. Putnoky Móric s. k., az állandó össze­férhetlenségi bizottság elnöke. Huszovszky La­jos s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság jegyzője.« Élnek: A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Németh Andor képviselő úr mint a föld­mívelésügyi, igazságügyi, pénzügyi és társa­dalompolitikai bizottság előadója, kíván jelen­tést tenni. Németh Andor előadó: . T. Képviselőház! Van szerencsém benyújtani a képviselőház földmívelésügyi, igazságügyi és pénzügyi egyesített bizottságának a kishaszon bérletek alakításának, kisbirtokok és házhelyek szerzé­sének előmozdításáról s más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgya­lása során a felsőház által elfogadott s alkot­mányos hozzájárulás céljából a képviselőiház­hoz áttett módosítások tekintetében -, készült jelentését, továbbá a legkisebb gazdasági mun­kabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyában a képviselőház földmívelésügyi és társadalompolitikai bizottságának együttes je­lentését. Tisztelettel kérem, hogy a benyújtott je­lentések kinyomatását és szétosztását elren­delni s azok tárgyalására a sürgősséget ki­mondani méltóztassanak. Elnök: A Ház mindkét beadott jelentést kinyomatja s tagjai között szétosztatja. Az előadó úr mind a gazdasági munkabé­rekről szóló törvényjavaslat, mind a kishaszon bérletek alakításáról s más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslat napi­rendre tűzésére vonatkozóan a sürgősség ki­mondását, kérte. Kérdem, méltóztatnak-e az előbb említett javaslatot illetően a sürgősséget kimondani? (Igen!) A Ház ennek a javaslatnak tárgyalására a sürgősséget kimondja. Kérdem továbbá, meltóztatnak-e a sürgős séget a földbirtokpolitikai javaslatot illetően is kimondni? (Igen!) A Ház a sürgősséget erre a javaslatra vonatkozólag is kimondja. Hendrey József képviselő úr, mint a föld­mívelésügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. Hendrey József előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém a m. kir. földmívelésügyi mi­niszternek az 1935 :IV. te. 38. §-ának (7) oekez dése értelmében az 1938. évre engedélyezett rendkívüli fahasználatok mértékéről szóló je­lentőse tárgyában a képviselőház földmívelés ügyi bizottságának jelentését benyújtani. Tisztelettel kérem, hogy a benyújtott jelen tés kinyomatását és szétosztását elrendelni és annak tárgyalására a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, s tagjai között szétosztatja. Az előadó úr a jelentés napirendre tűzésére vonatkozóan a sürgősség kimondását kérte. Kérdezem, t. Ház, méltóztatnak-e ehhez hozzá­járulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Vályi Lajos képviselő úr, mint az igazság­ügyi és külügyi bizottság előadója, kíván jelen test tenni. Vályi Lajos előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém a polgári és kereskedelmi ügyekben nyújtandó kölcsönös jogsegély tárgyában An karában 1938. évi június hó 18-án kelt magyar­török egyezmény becikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyában a képviselőház igazság­ügyi és külügyi bizottságának együttes jelenté­sét benyújtani. Tisztelettel kérem, hogy a benyújtott jelen tés kinyomatását és szétosztását elrendelni, s annak tárgyalására a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A Ház a beadott jelentést kinyo niatja, s tagjai között szétosztatja. Az előadó úr a napirendretűzés tekintetében a sürgősség kimondását kérte. Kérdezem, mél­tóztatnak-e ehhez hozzájárulni! (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Somogyi Ferenc képviselő úr, mint az igaz­ságügyi és külügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. Somogyi Ferenc előadó: T. Képviselőház! A m. kir. külképviseleti hatóságok okiratkiál­lítási és okirathitelesítési hatáskörével kapcso­latos egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat tárgyában a képviselőház igazságügyi és kül­ügyi bizottságának együttes jelentését benyúj­tom, i Tisztelettel kérem, hogy a jelentés kinyov

Next

/
Oldalképek
Tartalom