Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-90

Äz országgyűlés képviselőházának 90. a szolgabírák vagy mások, a törvény ellenére végzik el ezt a korrekciót, (vitéz Lipcsey Már­ton közbeszól.) A korrektivumok megvannak a törvényben, azonban mi nem azt képzeltük, hogy a titkos választójog nem lesz egyúttal tiszta választójog is, mi abban hittünk és ab­ban reménykedtünk, hogy ha már egyszer ilyen kompromisszimus alapon történt a tit­kos választójog megalkotása, akkor legalább a jövőre nézve bizton bízhatunk abban, hogy tiszta választások lesznek. T. Ház! A petíciós jog végtelenül fontos közjog, amely tulajdonképpen garanciája, sőt mondhatnám, egyetlen garanciája a választá­sok tisztaságának. (Szöllősi Jenő: Igaz!) Ha ez így van, akkor azt kell mondanunk, Ihogy na­gyon fontos tény, nagyon fontos kérdés az, kire bízzuk a bíráskodást a választások tiszta­sága felett. Volt nekünk egy régi törvényünk, amely ma már nincs hatályban, az 1874. évi XXXIII. te, amely a régi magyar jogfejlő­dést tartva szem előtt, úgy határozott, hogy nem a képviselőházra, tiainem 'bírói fórumra bízta ezt a bíráskodást, azzal az indokolással, ~­f nagyon helyesen — hogy a bíróság eléggé távol van a politikai küzdelmektől, a bíróság­nak nincs semmi haszna vagy kára abból, hogy hogyan dönti el a politikai kérdéseket, de végeredményben ezek nem is politikai kér­dések, hanem tisztára jogi kérdések és ezért ugy döntött ez a törvény, hogy közigazgatási bírósági fórumra bízza ezt a bíráskodást. (An­tal István igazságügyi államtitkár: Amikor a törvényt hozták, nem is volt Közigazgatási Bíróság!) Bírói fórumra bízta. (Antal István igazságügyi államtitkár: A Kúriára!) A Kú­riára bízta, annál jobb, a közigazgatástól még távolaibb álló fórumra bízta. Már most az a lényeges, igen. t. államtit­kár úr, nem pedig az, amit közbe méltóztatott vetni, (Derültség. — Antal István igazságügyi államtitkár: Rosszul tetszett előadni! — De­rültség a jobboldalon.) hogy jelenleg hatály­ban lévő törvényünk, a titkos választói jogról szóló törvény is követi ezt a helyes közjogi fel­fogást és a Közigazgatási Bíróságra bízza a választások feletti bíráskodást. Azt mondja n most hatályos törvényünk indokolása, hogy az a kérdés, vájjon helyesen és jól választot­tak-e, tisztára jogkérdés és nem politikai kér­dés. Ennek eldöntését pedig azért nem lehet a képviselőházra bízni, mert a képviselőházban pártok ülnek és a pártoknak érdekük az, hogy az érdekükben elkövetett választási visszaélé­sek >ne derüljenek ki. Azt mondja továbbá a hatályban lévő törvényünk indokolása, hogy ha nem így volna, ha nem bíróság gyakorolná a bíráskodást, abban az esetben éppen az ér­dekeltek döntenének a saját ügyükben, már pedig senki sem lehet bíró a saját ügyében. A törvénynek ez <a klasszikus, gyönyörű indoko­lása, közjogi álláspontja azonban, sajnos, tisz­tára elméleti, a gyakorlatban egyáltalán nem valósítható meg. A kormány sok mindennel vádolhatja a nemzeti szocializmust, de eggyel nem vádol­hatja, azzal, hogy nem figyelmeztettük a kor mányt a választási visszaélésekre, nem figyel­meztettük arra, hogy törvénytelen pressziókkal vonatják vissza a petíciókat. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Meg kell állapítanom, hogy a nyár folyamán itt interpellációk hangzottak el a választási visszaéléseikről. Szeptemberben uártközi értekezleten kértük a miniszterelnök urat, hogy szíveskedjék meggátolni a petíciók ülése 19hO március 6-án, szerdán. 49 törvénytelen visszavonatását. A miniszterelnök úr ezt meg is ígérte. November 22-én én inter pelláltam és elmondottam, hogy milyen presz szí ókkal akarják visszavonatni a petíciókat. Elnök: A képviselő úr az előbb interpellá­ciója során egy kifejezést használt a Közigaz gatási Bíróság működésének bírálásával kap­csolatban, amelyet én, az elnök, a zajban nem hallottam jól. Ezért biztonság kedvéért felké­rettem a gyorsírói jegyzeteket. (Halljuk! Hall­juk!) Ezek szerint a képviselő úr a következő­ket mondotta. (Olvassa): »Mondanom sem kell, hogy mindezek a nem érdemi elintézések, ezek a formai elintézések mindenkor olyan petí­ciókra vonatkoztak, amelyek kormánypárti képviselők ellen irányultak és így tulajdon képpen kormánypárti mandátumokat, összesen 24 kormánypárti mandátumot mentettek meg.« Maróthy Károly: így van, ezt mondottam! Elnök: Mielőtt a képviselő úr ellen bármi­lyen intézkedést tennék, felszólítom a képviselő urat, szíveskedjék nyilatkozni, kire értette azt, hogy »mentettek meg«. (Hubay Kálmán: A Közigazgatási Bíróságra, vagy arra, aki visz­sxa vonatta?) Maróthy Károly: Természetesen nem óhaj­tok az elnök úrral vitába szállni, (Egy hang a baloldalon: Nem is lehet!) sőt a kérdésre a legnagyobb örömmel válaszolok. Ki kell azon. ban jelentenem, hogy ezek a formai intézkedé­sek nem a Közigazgatási Bíróság tényei, ha nem abból folynak, hogy visszavonattak a pe tíciókat, tehát politikai tények. (Zaj és ellen­mondások a jobboldalon. — Elnök csenget. — Hubay Kálmán: A szolgabírákra és a végre­hajtókra vonatkozik!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak min den oldalon! Méltóztassanak megengedni, hogs Maróthy képviselő úr szavait megmagyarázza Maróthy Károly: A legtávolabb áll tehát tőlem, hogy a Közigazgatási Bíróságot gyanú­sítsam. Ellenkezőleg, a Közigazgatási Bíróság nem tehetett mást, mint hogy ilyen ítéletet ho­zott, mert hiszen a törvény értelmében az ilyen visszavonások után más ítéletet nem hozhat. Elnök: A képviselő úr magyarázata telje­sen kielégítő. Méltóztassék folytatni beszédét. (Hubay Kálmán: A szolgabíró és a végrehajtó visszavonatja!) Csendet kérek, - Hulbay képvi­selő úr! Maróthy Károly: Ismétlem, szóvátettük a Házban a visszaéléseket, szóvátettük a vissza­vonatások körüli pressziót. November 22-én el­mondott interpellációmban konkrétumokat je­löltem meg, majd végül decemberiben az igen t. belügyminiszter úrhoz két nyilt levelet in­téztem, amelyekre a belügyminiszter úr szíves volt válaszolni. A válasz az volt, hogy igenis közreműködik a tekintetben, hogy ilyen presz­sziók a jövőben ne következzenek be. Ennek el­lenére 14 visszavonás következett he, természe­tesen, ismétlem, nem a Köziigazgatási Bíróság, hanem kívül álló személyek pressziójára. Hogyan történtek ezek a vissza vonatás ok? Olyképpen, hogy egyes jegyzők, egyes főszol­gabírók, egyes polgármesterek pecséttel és aláírással ellátót idézéseket küldöttek ki (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Szöllősi Jenő: Szégyenletes dolog! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) a petíciónálókhoz és presszionálták őket, hogy vonják vissza a petíciót, mások az adóbehajtások körül és az adóbehajtások közben találtak módot arra, hogy a petíciót egyesekkel visszavonassák. (Keck Antal: A kaposvári polgármester!) Ebiből látjuk tehát, hogy bár a törvény

Next

/
Oldalképek
Tartalom