Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-105

Az országgyűlés képviselőházának talékon ,a rernunerációt, a jutalmat érti a javaslat vagy értik a javaslat szövegezői, akkor a kifejezés a rossz és az ad alkalmat következiményeiben a legsúlyosabb félreértésekre, bár hiszen, ha ez a remunerációra vonatkozik, akkor alapjában véve túlzott veszedelmet ebben az intézkedésben éppenséggel nem látok. ^ Szükségesnek tartom azonban, hogy ez a kérdés abban a kettős értelemben intéztessék el, hogy a provízió a fixumtól különválasztva jelentkezhessek továbbra is és íhogy a jutalék szó mellé a javaslatba vegyük bele a jutalom szót is. Alkalmazotti szempontból rendkívül súlyosnak vélem az adólerovásra vonatkozó felelősség kiterjesztését is. A kodifikátorok és a képviselők talán nem tudják azt, amit a magántisztviselő jól tud, hogy a bérelszámoló milyen körülmények között és milyen kis fizetésért végzi amúgy is nagyon felelősségteljes munkáját. Ha ezt a munkát még az adóra vonatkozó felelősséggel is súlyosbítják, akkor érdemtelen terhet raknak ennek a szerencsétlen kisembernek, végrehajtó közegnek a vállára. Ez az érdemtelen teher pedig éppen arra való tekintettel, hogy a közadók behajtásánál nincs meg az évi 2000 pengős foglaiásmentes minimum sem, ezeknél az apró egzisztenciáknál, ezeknél a kollégáimnál igen sok esetben exisztenciális válságot is idézhet elő. Egyetlenegy esetben lehetne elfogadni ezt a kikötést, illetőleg az adólerovásokra vonatkozó felelősségnek ezekre a kisemberekre való kiterjesztését, mégpedig akkor, ha a bizonyítási teher kérdését megfordítaná a törvényjavaslat, tehát nem a bérelszámolónak, a kisembernek kellene a vétlenséget bizonyítani, Ihanem az adóhatóságnak kellene a vétkességet vagy a súlyos gondatlanságot bizonyítani. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vétlen magánalkalmazott nem bizonyíthatja a vétlenségét akkor, ha ezzel a bizonyítással súlyosan kell vádolnia azokat, akiktől kenyere, exisztenciája függ, akiktől az a kérdés függ, hogy megmaradhat-e állásában vagy nem. Szerintem a törvényhozó nem akarhatja azt, hogy a bérelszámolónak vagy a személyzeti előadónak munkaköre, amely most már nem is annyira a zsidótörvény, mint inkább a kormánybiztosságnak minden áron kihágást kereső magatartása miatt valóban veszélyes üzemmé változott, ez a veszélyes üzem ennek a törvényes rendelkezésnek nyomán még veszélyesebbé váljék. Továbbmenve: nem kifogásolom a jövedelemadónál a 7000 pengőtől kezdve emelkedő kulcsokat, hiszen ez végre is a nagyobb jövedelműek ügye és a mai viszonyok közt, az állam mai pénzügyi helyzetében az az álláspontunk, hogy ezt az emelést el kell bírniok és el is fogják bírni. Amit kifogásolnom kell ezzel kapcsolatban, az az, hogy majdnem lineáris emelést hajtanak végre a családvédelem álarcában. Nem beszélek az úgynevezett agglegényadóról, amelyet a magam részéről méltánytalannak és igazságtalannak tartok azért, mert akinek r nincs házastársa, vagy nincs kiskorú hozzátartozója, annak nagyon könnyen lehetséges, — és az eseteknek legalább 70%-ában ez a helyzet — hogy más, esetleg a háztartásán kívüli rokonok ellátásáról, eltartásáról kell gondoskodnia. (Bencs Zoltán: Mesebeszéd! Ugyanez megáll arra is, akinek gyermeke van! Annak is vannak hozzátartozói! — Zaj. — Elnök csenget.) A képviselő 105. illése 1940 május 3-án, pénteken. 499 úr félremagyarázza, amit mondtam. (Malasits Géza: Nagy a távolság!) Abból, hogy ez a törvény 5—10—15%-os hozzájárulásra kötelez valakit azért, mert nincs olyan hozzátartozója, akit a törvény elismer, még nem következik az, hßgy az a fizetését, jövedelmét egyedül költi el. Lehetnek, sőt az esetek 70%-ában vannak is olyan egyéb hozzátartozóik, akiknek eltartására törvényes kötelezettségeik nincsenek, de erkölcsi kötelességeik vannak, s akikre nézve ezen törvény felmentést nem ad. (Bencs Zoltán: A családosoknak is vannak!) Most erről nem akarok beszélni, csak az 5—10—15%-os pótlékolásról beszélek, amely arra való tekintettel, hogy a jövedelemadóköteles alanyok családja rendszerint kislétszámú, hiszen a nagylétszámú családok majdnem kivétel nélkül a jövedelemadóköteles határ alatt vannak, nagy átlagban azt jelenti, hogy a jövedelemadótételek a javaslatban foglalt normál tételekhez képest 10%-kai emelkednek. Az egész családvédelem tehát nem egyéb, mint kirakat és e mögött a kirakat mögött egyszerűen egy 10% -os adóemelés húzódik meg. Hogy azután ezt a 10% -ot a családtagok arányában fokonkint osztják meg, ez jelent bizonyos kedvezményt a nagyobb létszámú családok számára, de valójában itt a fiskus érdekei voltak az irányadók, a szociális tendencia csak sztaffázsa az egésznek, (Kabók Lajos: Lesújtani, több adót beszedni, ezen van a fősúly! — Czermann Antal: A burzsujt nyúzza a javaslat!) mint ahogy az előbb odaátról is megállapították. T. Ház! Sem a törvény, amelybe magába, a törvény szövegébe nem férne bele, sem az indokolás, sem a hozzáfűzött egyéb magyarázatok nem beszélnek arról, hogy ezt az úgynevezett családvédelmi többletet milyen célra fordítják, (Kabók Lajos: Odaadják a nagyobb családoknak? Deííogy adják! — Egy hang a középen: Ez kedvezményi) hogy ennek az ilyenformájú céladónak az elosztásáról... (Kabók Lajos: De a többlettel, mit csinálnak?) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: ...vagy a nagy családokhoz való juttatásáról hogyan gondoskodnak. Tisztelettel kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért öt perc meg-" hosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Kéthly Anna: Nincs benne sem a törvényben, sem a hozzá fűzött indokolásban, de egyéb kommentárok sem beszélnek arról, hogy ebben az egész családvédelmi célokat szolgáló f adóztatásban miért nem vesznek részt például a magános, családtalan köztisztviselők, akik közül egyesek 'bizonyos határon felül olyan fizetésekkel is rendelkeznek, (Malasits Géza: A IV. fizetési osztálytól felfelé!) amelyből nagyon könnyen tudnának családvédelmi célokra a törvény által kötelezően előírt hozzájárulásokat szolgáltatni. Szerintem ezeken túl és ezek nélkül a leghelyesebb, legbölcsebb és legkiadósabb családvédelmi eszköz a rendes munkabér, amikor a mezőgazdasági és ipari munkaibérek arányban vannak az árakkal, amikor tehát a munkabérek olyan vásárlókép es ségèt biztosítanak, ' amely önmagában véve is biztonságot nyújt a családnak arra, hogy gyermekét eltartani és felnevelni tudja. Továbbmenve: fel kell hívnom a figyelmet a beruházási hozzájárulást pótló ötéves 50%-os pótlékra. Meg kell kérdeznem, hogy ennek a