Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

474 Az országgyűlés képviselöházána, jövök ide, ugyanakkor kénytelen vagyok a belügyminiszter úrnak azt a ma tett kijelentését a leghatározattabban visszautasítani, hogy mi itt kizárólag pártpolitikai kérdésekkel foglalkozunk. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Ez igaz! Sajnos, igaz! — Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Arról van szó, hogy a közgazdaság eme ágával foglalkozó szakértők és termelők egybehangzó véleménye alapján megállapítható, iiogy az ország zsír- és núsutánpótlása veszélyeztettnek látszik, különösen azért, mert szakértők becslése szerint sertésállományunk eddig egymillió darabbal csökkent. Hogy ennek mi a következménye, azt az idő hiánya miatt részletesebben nem óhajtom kifejteni, csupán egyes ellenőrizhető tények alapján óhajtok a dologgal foglalkozni. Az történt például és történik ezidőszerint is, hogy a budapesti sertésvásárra a felhajtás az utóobi idők folyamán 50 százalékkal csökkent. Hogy számszerű adattal is szolgáljak a t. Háznak, január folyamán az átlagos felhajtás 20.000 darab volt, február folyamán 15.000 darab, március folyamán 10.000 darab és április folyamán 9000, ami teljes mértékben igazol engem akkor, midőn azt állítom, hogy etekintetben az utánpótlás veszélyeztetve van. Veszélyeztetve van azáltal is, hogy a nemzeti vagyon igen nagy mértékben csökken, amit bizonyít az a körülmény, hogy nemcsak a Budapestre felhajtott állatok és az országos forgalom mutat sokkal kisebb számot, hanem ezzel legalább is arányosan, ha nem ezt túlhaladó mertékben csökken az export is. Ez azonban lényegileg nem tartozik szorosan a sertésutánpótlás kérdéséhez, tehát részletesebben nem is óhajtok vele foglalkozni, csupán mint tényt állapítom meg, amely az igazamat bizonyítja. T. Ház! Ugyanakkor, amikor ezt látjuk, meg kellett vizsgálnunk azokat, a szerény véleményem szerint, igen súlyos következményeket, amelyeket ez a helyzet előidéz a nemzetgazdálkodás szempontjából az utánpótlást illetően. Különösen nagy számmal fordul elő tenyészállat jellegű állatok felhajtása és ennek következménye a törzsállomány csökkenése. Aki ezekkel a dolgokkal szakszerűen foglalkozik, tisztában van azzal, hogy milyen súlyos jelentőségű nemzetgazdasági szempontból a törzsállomány csökkenése. A szakértők tisztában vannak ennek következményeivel és értékelni tadja azokat az aggodalmakat, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülnek. A törzsállomány csökkenése szempontjából nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy például a nagytétényi hizlaldában 1500 tenyésztésre kiválóan alkalmas anyakocát tettek a tenyésztésre alkalmatlanná és ezeket r a piacra dobták. Hogy ez mit jelent az utánpótlás szempontjából, azt megint nem kell ismertetnem szakértők előtt. Ez azonban csak egy példa. Gondoljuk meg, mit jelent országos viszonylatban, amikor nem egy helyen történnek ilyen események, hanem szerte az országban s micsoda következményekkel járhatnak ezek az események talán nem pillanatnyilag, hanem a későbbi idők íolyamán. A budapesti áll at vásár on is olyan jelenségek tapasztalhatók, amelyek az utánpótlást szintén nagymértékben veszélyeztetik. Amikor ugyanis a budapesti vágóhidakra felhajtott anyakocákat levágják, ezáltal magzatban annyit veszít az utánpótlás, mint amennyi az összes a héten felhajtott állatok száma. Méltóztassék elképzelni, hogy ez a (rablógaadálko10h. ülése 19J/-Ö május 1-én, szerdán. dás ínég ma is folyik és hogy micsoda követ kezményekkel járhat ez. Egészen természetes, hogy amikor ezeket a tényeket megállapítjuk, ezek alapján joggal félhetünk attól, hogy utánpótlásunk nem lesz kellőkép biztosítva. Hogy e tekintetben aggodalom nélkül nézhessünk a jövő elé, ahhoz szükséges, hogy megtaláljuk ennek a kérdésnek megoldását. Ebből a szempontból igen fontos lenne elsősorban az, hogy mivel a termelés — bizonyos mértékben éppen a termelési politika folytán — nem rentábilis, intervenciós alap volna létesítendő, amely megakadályozná a fokozódó süldővágást és így gazdasági szempontból, tehát az utánpótlás szempontjából is, sokkal értékesebbé tehetné az előzőleg értéktelenebb állatokat. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy kicsi az állatállományunk, amint erre precedenst éppen a földmívelésügyi miniszter úrtól hallottunk már, ha cukrot tudtunk importálni külföldről, mert az utánpótlás nem elegendő, akkor mi, az agrár Magyarország, ne szegy éljük azt sem, ha a nemzeti önvédelem szempontjából újabb importtal segítünk magunkon. Most a Jugoszláviából való importtal kellene nem kísérletezni, — mert hiszen sikeresen beválandó kísérletről van szó — hanem behozni importsüldőket, amelyeket azután rentábilis hizlalással — ezt hangsúlyozom — az utánpótlás szolgálatába tudnánk beállítani. (Helyeslés a, szélsőbaloldalon.) Ehhez azonban az volna szükséges, hogy a hizlalást kifizetőbbé tudjuk tenni. Ez pedig szorosan összekapcsolódik a már említett termelési politikával, de azzal is, hogy a hizlalók számára megfelelő takarmányozást kell biztosítanunk, így válik ugyanis a hizlalás gazdaságilag is kifizetőbbé azok számára, akik ezzel szakszerűen foglalkoznak. (Meskó Zoltán: Ne kövér zsidók és sovány disznók szaladgáljanak az országban! — Derültség.) Természetes, hogy amikor ezeket a jelenségeket bíráljuk, nem szabad elhallgatnunk azt. — és vétkes mulasztást követnénk el, ha nem emelnénk kii ennek szükségességét — hogy a belső piac felvevőképességét fokoznunk kell. De ha tovább folytatjuk ezt a gondolatsort, akkor eljutunk egy olyan megoldásnak a szükségességéhez is, hogy ezeket a kérdésieket, amelyek a nagy magyar sorskérdésnek csupán egyes, de fontos részikérdései, olyan kerek egészbe iktassuk be, amely szerves és tökéletes módon, minden vonatkozásban biztosítja ennek a nemzetnek a gazdasági életét. Ugyanakkor, amikor az aggódó félelem, főként a sertésutánpótlás szempontjából nyilvánul itt meg, nem mulaszthatom el néhány szóval kitérni a szar vasmarhaállomány utánpótlásának. kérdésével kapcsolatban egy jellemző s zimp tornára. Tudtvalévő

1 dolog, hogy a magyar mezőgazdasági életben ahorjúállomány és az ezzel összefüggő gazdálkodás el nem hanyagolható tétel. Itt azonban szintén veszélyt látunk, olyan veszélyt, amelyet kormánypárti oldalról a többségi párt igen tekintélyes szakértője, Jurcsek igen t. képviselőtársam is megállapított, a borjútenyésztés ma anyagilag még kevésbbé kifizetődő, mint az előbb említett termelési ágak. Egyszerű számítással kiszámíthatjuk, hogy ezidőszerint az a gazda, aki borját — mondjuk — csak nyolchetesre és nyolcvan kilósra neveli, illetve hizlalja fel, erre alaposan ráfizet. Köztudomású ugyanis, hogy a