Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

Az országgyűlés képviselőházának Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! ifj. Tatár Imre ország-gyűlési képviselő úr az országgyűlés 1939. évi november hó 15-én tartott ülésében a magyarság tönkretételén dolgozó zsidók birtokában levő iparigazolványok .soronkívüli elvonása tárgyában interpellációt terjesztett elő. Ezen interpellációra végleges válaszom a következő : A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939 :IV. te. ipar jogosítványokra (iparengedélyekre, iparigazolványokra) vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása az iparhatóságok, a végrehajtás ellenőrzése pedig a m. kir. iparügyi, illetve a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik. Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1940. évi április hó 23-án. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc s. k.« Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úrnak ifj. Tatár Imre képviselő úrnak interpellációiára adott írásbeli válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Most áttérünk a szóbeli interpellációkra. Ezek közül az első Torkos Béla kénviselő iir interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző ujat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrihoz a nesti izraelita hitközség egyik keresztény alkalmazottjának kizsákmányolása és a vasárnapi munkaszünet be nem

1 tartása tárgyában. Hailandó-e a miniszter úr a legkisebb munkabérre és munkaidőre, továbbá a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó rendelkezést az egyházakra és iskolákra is életbeléptetni vasrv etekintetben az iparügyi miniszter urat intézkedésre felkérni.« Elnök: Az interpelláló kén viselő urat illeti a szó. A képviselő úr azonban nincs jelen, ezért az interpelláció töröltetik. Következik Csoór Laios képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskednék az interpelláció szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció a an. íkir. miniszterelnök úrhoz ,n visszacsatolt Felvidéken lefolyt igazolási eljárások tárgyában. Tekintettel arra, hogy a visszacsatolt Felvidéken lefolytatott nemzethűségi igazolási eljárások során egyes, de rendkívül súlyos tévedések fordultak elő, melyek becsületes magyar exisztenciák sorsát teszik tönkre, képezem iá m. kir. miniszterelnök urat, hajlandó-e intézkedni olyan irányban, hogy az úgynevezett nem igazoltak^ indokolt, és mesrhatáirozott esetekben újrafelvételi eljárást kérhessenek és megfelelő magatartásukat bírói eljárás során perrendszerűen bizonyíthassák«. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a haloldalon.) Amikor Isten segítségével a Felvidéket visszakaptuk, a kormányzat mindjárt a visszacsatolás után intézkedett az ottani közalkalmazottak átvétele és igazolása tárgyáig, ülése 1940 május 1-én, szerdán, 447 ban. Errevonatkozólag a 2300. számú rendelet, majd az 5250. számú rendelet megállapította a Felvidéken alkalmazásban volt közigazgatási tisztviselőknek, általában az állami alkalmazottaknak igazolási eljárási módját. Ez a rendelkezés igen helyes és szükséges volt, mert szükséges volt az, hogy, amint a rendelet kimondja, megvizsgálják, kik tanúsítottak megfelelő magatartást a húszéves idegen megszállás alatt. Ennek a rendelkezésnek alapján öttagú bizottságok alakultak egyes központokban, amelyek véleményt nyilvánítottak a felől, hogy egyes közalkalmazottak tényleg ez alatt az idő alatt milyen magatartást tanúsítottak. Az igazolások nagyrésze megtörtént és ked • vező volt a magyar közalkalmazottakra, akik ott mertek maradni. Egyrészüket azonban az igazolási eljárás során elutasították. A rende'let fellebbezési lehetőséget adott és az igazoló bizottság határozata alapján, amennyiben el utasították ezeket az igazoló eljárás során, az illetékes minisztériumhoz kellett és lehetett fellebbezni. Az illetékes minisztériumok azonban az úgynevezett felvidéki minisztériummal karöltve arra az álláspontra helyezkedtek, hogy amit az igazoló bizottság megállapított, azt a legtöbb esetben helybenhagyták. Ennek következtében az a helyzet állt elő, hogy többszáz, sőt ezren felül menő olyan eset következett be, amikor egyébként igazán rendes és helyes magatartású köztisztviselők igazolást nem kaptak. Hogy ennek mi az oka, ezt nem akarom részletesen tárgyalni, azonban rá kell mutatnom arra, hogy ez a bizottság véleményező, véleményt mondó bizottság volt, amely nem perrendszerü bizonyítékok alapján állapította meg azt, hogy valamely köztisztviselő a cseh uralom alatt helyes magatartást tanusított-e, nemzetvédelmi szempontból jól járt-e el, hanem egyszerűen csak a maga belátása és a maga hangulata szerint határozott. Sajnos, igen sokszor előfordultak ennek következtében tévedések és az emberi gyengeségből folyólag előfordultak ellenséges vagy ellenszenves érzésből hozott határozatok is. Azt kérem az illetékes miniszter uraktól, elsősorban a kormány elnökétől, méltóztassék lehetővé tenni, hogy azoknál az igazolási eljárásoknál, ahol a közalkalmazottalkat nem igazolták, újrafelvételi eljárásnak legyen helye. Ez a mi jogrendszerünkbe beleillik, sőt megköveteli ezt a mi jogrendszerünk és gyakorlatilag is nagyon hasznos és fontos dolog volna. Az első igazolási eljárás egy nagy rostálás volt. Akik átmentek ezen az eljáráson és igazolva lettek, azok ügye rendben van, azonban mégis maradtak — amint említettem — igen sokan olyanok, akik érdemtelenül nem igazoltattak s most ezt a kevés ügyet egy rendes eljárás során rövidesen le lehetne bonyolítani. Az első eljárás, a nagy rostálás, ez a közigazgatási eljárás helyes dolog volt, hogy tíz- és tízezer ügyet ne kelljen évszámra elhúzni, hanem gyorsan el lehessen intézni és a közigazgatás ne akadljon meg. Most azonban, amikor emberek százainak és talán ezreinek exisztenciájáról van szó és amikor már kisebbszámú ügyről van szó, lehetőséget kell adnunk a mi jogrendszerünknek megfelelően, hogy itt újrafelvételi eljárás legyen és az illetők perrendszerűen tudják bizonyítani a maguk igazságát és helyes magatartását. Sajnos, erre az interpellációra is az késztetett és kényszerített engem, mert olyan adatok vannai birtokomban, amelyek egyenesen