Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

Az országgyűlés képviselőházának 10 k. ülése 19UO május 1-én, szerdán. nehogy a hangulatkeltésnek és a hazabeszélés­nek vádjával illethessenek. Szerintem is feltét lenül köszönet, hála és a legteljesebb elismerés illeti meg pénzügyi kormányzatunkat azért, amit az előbb bátor voltam érinteni, hogy niai súlyos gazdasági helyzetünkben, állam­háztartásunk sok nehézsége közepette mégis módot és alkalmat talált arra, hogy a nagy általános óhaj teljesürésekéopeoa az általános adóreform megvalósítása helyett adldig. amíg annak lehetőségei és feltételei adva nem lesz­nek, megkeresse adórendszerünk egyszerűsíté­sének, arányosabbá és igazságosabbá tételének módjait, hogy ezzel is minden kétséget ki­záróan kézzelfogható bizonyítékát adja annak, hogy ha majd eljön az ideje, a lehetősége és meglesznek a feltételei, akkor nem fog elzár­kózni attól, hogy általános adóreformmal jöj­jön a Ház elé. Értem ezen azt az általános adóreformot, amely majd újra visszahozza azo­kat az időket, amikor minden magyar adózó a legkisebbtől a legnagyobbig, a legszegényebb­től a leggazdagabbig, kivétel nélkül újból tudni fogja azt, hogy milyen címen mit és miért mennyit kell adóban fizetnie» (ÍJoy van! jobbfelől.) és mivel kell neki az államháztartás fenntartásához hozzájárulnia, ha ennek a hazának hű és igaz fia kíván lenni. (Ügy van! jobbfelől) Ez azután szerény megítélésem szerint majd önmagától is meghozza, az ebben a javas­latban — amelyért a legteljesebb elismerésem, hálám és köszönetem illeti meg a pénzügy­miniszter urat — lefektetett úgynevezett »fel­fedező eskü« nélkül is, azt az adómorált, amely nélkül megnyugváson alapuló adófizetést, igaz­ságos adókivetést és mindezek következménye­ként megnyugodott állami életet elképzelni nem tudok. Bár mint az előbb voltam bátor említeni, több mint háromévtizedes közéleti múlt és köz­pálya áll mögöttem, amelyben bőségesen volt alkalmam a pénzügyi szolgálat részén eltöltött időkben meggyőződést szerezni arról, hogy na­gyon sokszor az állam pénzügyi érdekeinek védelmében az adózó vértelen, elkeseredésig menő harca folyt le irodámban és ott, ahol az ostor vége a legjobban csattant és ott, ahol tulajdonképpen a törvényeknek az életbe yaiü átvitele volt a feladatom, nem egyszer sainá : latosan kellett tapasztalnom, hogy a pénzügyi kormányzat legjobb szándékai, legjobb irányú rendelkezései is mint siklottak el mondjuk ta­lán elhirtelenkedett, vagy nein egészen áigon dőlt rendelkezések, vagy nem teljes szabatos­ságéra! megfogalmazott meghatározások útvesz­tőiében és orrol a témáról elég mondanivalóm lehetne;. Tekintettel azonban arra, hogy előt­tem szólott t. képviselőtársaim ezt a témakört már teljesen kimerítették, erről szólani egy­előre mellőzendőnek tartom. így miután nem akarok ismétlésekbe bo­csátkozni, engedje meg a t. Ház, hogy a tár­gyalás alatt álló javaslattal elsősorban, mint a kisemberek képviselője, a kisemberek érdekében, az ő jogos kívánságaik és reményeik ismerte­tésével és ebben a témakörben foglalkozzam. Egyszerűen, röviden és maaryarán megmondva, indokul csak annyit mondhatok: azért, mert 1-Jszen köztudomású dolog, hogy az erősebbek, a gazdagabbak, a hatalmasok maguk is meg­védik magnkat. Ezeknek a princípiumoknak az alapján méltóztassanak megengedni, hogy a, tárgyalás alatt álló javaslatnak különösen és fő vonatkozásaiban esak a kis földhaszonbérlők kereseti adó alól való mentesítését tárgyaló és szabályozó 17. §-ával, a kézműiparosok tételen­kénti megadóztatását tárgyaló és szabályozó 21. §-ával és az azokhoz csatlakozó körülmé­nyekkel foglalkozzam. Mivel azonban felszóla­lásom további folyamán részint adóstatisztikai adatokra, részint törvényekre, szabályokra, utasiiusokra, nem kevésbbé előzetesen végzett tanulmányaim közben folytatott számítások számszerű adataira leszek bátor hivatkozni és eztkkel egyes állításaimat alátámasztani, tisz­telettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy jegyzeteimet is használhassam. Ismételten hangoztatom, hogy az igen t. pénzügyi kormányzat és a pénzügyminiszter úr nagyrabecsült személye iránt érzett mély­séges bizalom dacára is vannak a javaslattal kapcsolatosan bizonyos aggályaim és kéte­lyeim, amelyekre nézve szabad legyen megfe­lelő felvilágosítást vagy magyarázatot kérnem, amennyiben állításaim, számításaim és meg­állapításaim tévesek vagy helytelenek. Ameny­nyiben azonban azok helytállóak, már most mély tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat arra, — különösen hangsúlyozva, hogy az állam egyenes, eminens érdekeinek -sérelme nélkül — ha lehetséges, találja meg a módját az általam említendő sérelmek orvoslásának. Igen t. Ház! Szerény véleményem szerint az egyszerű adóztatás sehogyan sem válhatik öncéllá. Különösen pedig nem válhatik az egy­szerű adóztatás az arányos és igazságos adóz­tatásnak kárára. Méltóztassék megengedni, hogy elöljáróban is azt mondjam: én az ará­nyosabb és az egyszerűbb adóztatást nem ugy kezdeném el, hogy ennek végrehajtása során a legkisebb rétegek adótételét emelem. Minden egyes fillérnyi vagy pengőnyi emelés csak újabb összegeket von el azoktól, akiknek pedig az élet fenntartásához, a legszűkösebb emberi élet megteremtéséhez szükséges anyagiak amúgyis csak kevéssé állanak rendelkezésükre. Magyarország területén az előttem fekvő 1937. évi hivatalos adóstatisztika adatai sze­rint — közben-közben leszek bátor a közelebbi helyekre is felhívni a figyelmet — az 1937. évben 145.000 embernek volt földhaszonbérlet­ből eredő jövedelme. Ebből a 145.0tK>Jből 112.000 volt olyan, akinek az adóalapja, illetőleg ebből a jövedelemforrásból 200 pengő évi ösz­szegen alul volt. Ha ehhez a számhoz hozzá­vesszük azokat a földbérlőket, akik egy hold­nál kisebb területet béreltek, de akik az addigi joggyakorlat szerint az ezen a címen való adóztatás alól mentesítve, illetve kere­seti adóval megróva nem voltak, — és ez a körülmény nagyon fontos okfejtésem további fonalán — legalábbis 130.000 olyan kisember van, aki ettől a törvényjavaslattól könnyebb­séget, mentesítést remél eddigi terhével szem­ben. Remélem, hogy az igen t. pénzügyi kor­mányzatot is ez a cél vezette, hiszen már ezt megelőzőleg is megtalálta a segítés módját a pénzügyi kormányzat, amikor — mint na­gyon jól méltóztatnak tudni — a mezőgazda­ságot megsegítő aiap hozzájárulásával nem a földhaszonbérlőket, hanem a földtulajdonoso­kat is 1—10 katasztrális hold erejéig a föld­adó fizetése alól mentesítette és ezen a címen a hivatalos statisztikai évkönyv 46. oldalán levő kimutatás szerint évi 8,600.000 pengővel járult hozzá a kis mezőgazdák életlehetőségei­nek javításához. T. Ház! A most tárgyalás alatt levő tör­vényjavaslat 16. §-a azonhan olyan kitételt tartalmaz, amely — ha megváltoztatást vagy könnyebbitest nem nyer — szerény megítélé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom