Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-101

36.2 Az országgyűlés képviselőházának 10 az intézkedés mindazokra a 30 évnél idősebb egyénekre, akik házasságot nem kötöttek, tehát nőkre is. Ha méltóztatik a jövedelemadó tételeit áttekinteni, meg fogja látni minden t. képviselőtársam, hogy nem olyan veszedelmes» az, a bizonyos agglegényadó, mert vegyünk egy átlagos kispolgári jövedelmet, mondjuk, évi 4000 pengőt: 4000 pengőnél a jövedelmi adö 100 pengő évenként. Ehhez még hozzászámítok 90%-os pótlékot, — mert körülbelül annyira lehet számítani — ebből tehát 190 pengő adót kell fizetni. Ennek viszont c&ak 25% -át kell fizetnie az illető házasságot nem kötött egyénnek — ezt a [kifejezést használom — agglegényadó címén. (Szász Lajos: Vénkisasszonyadó is! — Derültség.) Tehát a házasságot nem kötött egyénre a 4000 pengő jövedelem után évente 48\ pengő agglegény-, illetve vénkisasszonyadó esik. Aki tudja, hogy egy asszony és

1 gyermek eltartása mibe kerül, az tisztában van azzal, hogy ezek a házasságot nem kötött egyének 4000 pengő jövedelemnél 48 pengő agglegényadóval nagyon ölesén szabadulnak. (Kórody Tibor: Nincs arányban! — Meskó Zoltán A függetlenségért még többet kell fizetni! — vitéz Lipcsey Márton: Megéri azt a függetlenség! — Elénk derültség és zaj.) Ez már az élvezethez tartozik, (Derültség.) de vonatkozik ez a kérdés a hölgyeikre is, mert tegyük fel, hogy iha egy hölgy férjhezmegy és ő maga kenyérkereső, dolgozó egyén, ellenben férje munkanélküli személyiség, akkor az a munkanélküli férje a, mondjuk 4000 pengőt kereső asszonynak sokkal többe fog Ikerülni, mint az a 48 pengő agglegényadó, illetőleg vénkisaszBzonyadó, amelyet a házasságot nem kötött egyénnek különben ilyen esetben fizetnie kellene. (Ügy van a középen.) Tudóim biztosan, hogy a részletes tárgyalás bizottsági megbeszélésein inditviáinyok fognak elhangzani ennek az agglegény adónak felemeléste érdekében is. (Ügy van! jobb felől.) Ez népszerű adótétel, de^ tisztában kell lennie egyszer a közvéleménynek azzal, hogy nem jelent olyan nagy tételt és nem vonatkozik az összes adótételekre, az egyenesadónak mind a négy ágazatára, hanem kizárólag a jövedelmi adónak 25 százalékára. Nem nevezhető újításnak, bár újításnak veszik, a felfedező eskü behozatala ebbe az adótörvényjavaslatba is. Megvolt már régebben is, az egyes adóhivatalok azonban nem éltek ezzel a joggal. Meggondolási tárgyát képezhetné a pénzügyminiszter úr részéről az, hogy olyan rendeletet adjon ki az adóhivataloknak, amelynek értelmében kétséges esetekben minél gyakrabban éljenek az eskü engedélyezésével, mert valószínű, hogy ennek révén a pénzügyi kormány jelentős adóbevételemelkedésekhez fog hozzájutni. Hogy a pénzügyminiszter úr a jövedelemadó progresszivitását maga is meglehetősen súlyosnak tartja, annak bizonysága az, hogy kénytelen volt egy szakaszt a javaslatba belevenni, amely kimondja, hogy amennyiben az adók pótlékaikkal együtt az adó jövedelem 75 százalékát túlhaladják, az illető adózó polgárnak joga van kérni, hogy ez maximálisan 75 százalékig rögzíttessék. Ez mutatja azt, hogy ez a progresszivitás nagyon súlyos. Ez a progresszivitás annyira súlyos, hogy a pénzügyminiszter úr kénytelen volt addig a határig elmtenni, ahol már a tőkeképzés kérdése is érintve van. Nálunk, tőkeszegény or. ülése 191*0 április Ê5-én, csütörtökön. szagban élve, kétszeresen meg kell gondolnunk minden olyan intézkedést, amely a tőkeképzés folyamatát veszélyeztetné. En tudom, hogy a pénzügyminiszter úr a viszonyok kényszerítő hatása alatt, az állami költségvetésnek a jövőben előrelátható többletkiadásainak kényszerítő hatása alatt ment el egészen addig a határig, hogy egészen 75%-ig terjedő adókulcsot volt kénytelen beiktatni, elismerem azonban azt, hogy az előttünk álló súlyos problémák eibben a világégésben., amelyben élünk, a hadsereg felszerelésének súlyos gondja, az elszakított és visszaszerzett területek berendezése, a még előttünk álló sok probléma, stb. olyan súlyos feladatok elé fogja állítani a pénzügyminiszter urat, hogy erre az adóreformira neki feltétlenül szüksége volt. Éppen azért ennek összeállításáért* elismerésemet fejezve ki a pénzügyi kormánynak, a Javaslatot teljes egészében elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Tegzes László! Tegzes Lászlói T. Ház! Ebben a tisztán pénzügyi és anyagi vonatkozású törvényjavaslatban voltaképpen eszmei elszánások ^ viaskodnak a mai gazdasági berendezésünkkel, illetőleg a mai berendezések által nyújtott anyagi lehetőségekkel. A szellemnek és anyagnak ebben az ütközésében mi, akik a keresztény politika számára köteleztük el magunkat, a szellemnek és az erkölcsnek diadalát akarjuk, és azt akarjuk, hogy az erkölcs irányítsa és formálja törvényei szerint az anyagot. Tesszük ezt nemcsak hitbeli meggyőződésből, hanem abból a meggyőződésből is, amelyet a magyarság történelméből vettünk mint tanulságot és amely történelem a hitbeli kinyilatkoztatásokon túl is azt mutatja, hogy a magyarság léte vagy nemléte attól függ, hogy a keresztény erkölcsöket és igazságot mennyire tudjuk beépíteni a magyarság intézményeibe. Amit mi szociálpolitikának hívunk, tulajdonképpen az sem más, mint a kereszténység igazságainak^ a társadalomba való belevitele a magyarság életcéljainak, létének és hivatásának betölthetése végett. Ezért én ezt az anyagi vonatkozású törvényjavaslatot, lehet, hogy paradox módon, de mégis erkölcsi vonatkozásokban fogom bírálni. Ennek a javaslatnak elsősorban politikai szempontból van erkölcsi értéke. Vitathatjuk a javaslat értékeit, hogy mennyire tett eleget vagy nem a kívánságainknak, egyet azonban nem vitathatunk el tőle, és ez az, hogy a kormányzat annyiszor ócsárolt választási plakátjai egyikének ezzel a törvényjavaslattal ismét eleget tett. (Rapcsányi László: Dehogy tett eleget! — Kóródy Tibor: Kissé!) Eleget tett abban az irányban, amelyben nemcsak a keresztény morál és a nemzeti érdek, hanem a közvélemény is a legmagasabb fokon találkozik, nevezetesen a családvédelem és a népi felemelés politikai vonalán. Nem akarom, most, amikor szociálpolitikáról, r nép- és családvédelemről van szó, — mint már annyian tették — tüzes szavakkal meggyújtani a magyarság lármafáját, úgy érzem azonban, mégis kötelességem mindnyájunkat figyelmeztetni arra, hogy amikor azt mérlegeljük, hogy miként fokozzuk anyagi erőnkkel a magyar családok teljesítőképességét nemzeti feladataik betöltésében, azt kell mondanunk, hogy min-