Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-101

. ülése 19UO április 25-én, csütörtökön. 348 Az országgyűlés képviselőházának 101 az én múlt vasárnapi cikkemből kiragadott egy mondatot {Felkiáltások a középen: Felet!) és ennek a mondatnak idézésével akarta itt be bizonyítani azt, hogy én ebben a cikkben felbérelt hazaárulást műveltein. T. Ház! Semmi sem jellemzőbb erre az eljárásra, mint az a tény, hogy az illető képviselő úr annak a mondatnak csak az első felét olvasta fel, a mondat másik felét elhallgatta. Nem beszélek arról, hogy ha egy cikkel szemben vagy egy cikk alapján valaki ellen vádat emelünk, akkor természetes dolog, hogy nem lehet egy kiszakított mondat alapján ítélkezést tartani vagy az ítéletet kihívni az illető cikkíróval szemben, hanem csakis az egész cikk tartalmának ismertetésével és annak ismeretében. T. Ház! En nem akarom itt ezt az egész cikket felolvasni, megmondom őszintén, szükségtelennek tartom ezt egyrészt azért, mert tudom, hogy sokan vannak, akik olvasták a cikket, de viszont azokra való tekintettel, akik nem olvasták, akik a cikk ismeretének hiányában ülnek itt és hajlandók lennének ennek az egy félmondatnak az alapján ítélkezni ennek a cikknek intenciójáról és tartalmáról, legyenek szívesek megengedni, hogy azokat a részeket, amelyek ezt a mondatot bevezették és annak hangsúlyozását alátámasztották, itt felolvassam. Ezzel kapcsolatban méltóztassanak megengedni, hogy 10 perces beszédidőmön felül még legalább öt percnyi meghosszabbítást kérjek, amit, azt hiszem, a házszabályok engedélyeznek. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az öt percnyi meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Milotay István: A cikk a többi közt a következőket mondja (olvassa): »Egymagánkra maradva, magunkat mindenkitől elszigetelve, barátok, segítőtársak nélkül se ilyen, se olyan politikát nem csinálhatunk.« (Ügy van! Ügy van! a középen. — Tovább olvassa): »Hova jutottunk volna a közelmúlt cseh-német konfliktus idején, Müiöchen előtt, vagy München után, hogyan érvényesíthettük volna nemzeti követeléseinket az egykori csehszlovák állammal szemben, ha nem kerestük volna a tengelyhatalmak jóindulatát és segítségét. Nyilvánvaló, hogy ha akkor így, ezek nélkül akartunk volna igaz magyar politikát csinálni, továbbra is légüres térben maradtunk volna és semmit a világon el nem érünk. De ezt mindennek lehetett volna minősíteni, csak magyar dolognak, magyar politikának nem. Egy ország súlyát és. nyomatékát, más nemzetekhez való viszonyában éppen az határozza meg, hogy* ezek közül kik és «mennyiben keresik a barátságot, mire értékelik azt és mit hajlandók érte cserébe adni. Semmi se mutatta t jobban elesettségünket, bukásunk nagyságát és mélységét, mint a trianoni béke utáni esztendők, amikor Csonka-Magyarország sokáig egy külpolitikailag csakugyan légüres térben élt s annyira jelentéktelen tényező volt, hogy senki, de senki barátságát nem kereshette, mert akkori helyzetünkben a mienkre se reflektált senki se. De ezt a függetlenséget, ezt az önállóságot, ezt az öncélúságot mindennek lehetett nevezni^ csak nem annak az ideálnak, amire egy önérzetes, életre való nemzetnek törekednie kell. Kényszerből, nyomorúságból el lehet viselni egy ilyen magánvalóságot, de törekedni rá, az eszeveszettséggel, vagy öngyilkossággal egyet jelentene. Egy ilyen belenyugvás nem az erő, nem a szabadság s a nemzeti öntudat 'bizonyítéka, ellenkezőleg a teljes önfeladásé, a teljes pusztulásé. , Igen, igen, mondják, ez mind igaz. Ilyen képtelen értelmezésére az igaz magyar politikának nem is gondol senki se. Az alatt, hogy ne német, ne angol, ne francia, hanem magyar politikát csináljunk, elsősorban az értendő, hogy semmiféle barátságért vagy segítségért ne adjuk oda magunkat feltétel nélkül« (ügy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen. — Tovább olvassa): »s mindenekfölött semmiféle barátságért ne áldozzuk fel a nemzet életbevágó érdekeit.« (Taps a jobb- és a szélsőbaloldalon és a középen, — Tovább olvassa): »... De hogy ezt milyen mértékig lehet érvényesíteni, az egész attól függ, milyen mértékig vagyunk ráutalva más nemzetek barátságára, azok milyen mértékig vannak ráutalva á mienkre, hogy viszonylik politikai, gazdasági, katonai nyomatékunk egymáshoz, melyik félre nézve nagyobb érdek a barátság s végül, hwgy milyen mértékben választhatjuk meg szabadon barátainkat vagy szövetségeseinket.« (Egy hang a középen: Tiszta beszéd!) T. Ház! Ezek azok a sorok, ez az a cikk, amelyeknek alapján eillenem itt a hazaárulás, a hazafiatlanság, a kibéreltség vádját emelték. Ezzel a váddal szemben azon az elégtételen kívül, amelyet — bizton hiszem — at. Ház nekünk mindnyájunknak» akik itt sértettek gyanánt állunk, meg fog adni, a magam neszéről bejelentem, hogy természetesen keresni fogom azt a másik elégtételt is, amelyet csak a független magyar bíróság adhat meg (Helyeslés a jobboldalon.) mindazoknak, akiket hasonló vádakkal próbálnak a nyilvánosság előtt sárba rántani. De az én személyes ügyemen és a mi személyes ügyünkön kívül van itt egy másik ügy is, amely nem a mi ügyünk, hanem az egész nemzet, az egész magyar politika, az egész ország ügye. Imródy Béla t. képviselőtársam mái

1 utalt itt arra a szervezett, tervszerű aknamunkára, amellyel Magyarországon bizonyos tényezők a tengelyhatalmak (Elénk, éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a szélsőbaloldalon.) iránti barátságot és bizalmat megrendíteni próbáljáík. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ki írta a beszédet?) Nem árulok el titkot, — a miniszterelnök úr tanú lehet erre — hogy a magyar sajtó nagy része is ebben a munkában a tengelyhatalmak munkája iránti averzió és bizalmatlanság felkeltésével még a cenzúra alkalmazása mellett is j igyekszik erőkifejtéseket tenni. (Gál Csaba: Hol a cenzúra?) T. Képviselőház! Engem ehhez az ügyhöz nemcsak a személyes meggyőződés kapcsolatai fűznek, hanem fűz egy nagy emlék is, egy nagy férfiú emlékéhez való ragaszkodás és ennek a ragaszkodásnak kötelessége. Most már talán őszintén és nyíltan beszjélhetek. Annakidején, évekkel ezelőtt Gömbös Gyulával néhányan mi magyar politikusok vérszövetséget kötöttünk egy politika támogatására és érvényesítésére, amely politika egyrészről belső vonatkozásban a magyar nemzeti megújhodást, a magyar reformpolitika nagy követélményeit írta zászlajára, másrészről a külső viszonylatokban pedig felírta a tengelyhatalmak barátságát és ennek a barátságnak a segítségével a külsiő feltámadás 'biztosítását. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a, szélsőbaloldalon s a középen.)