Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-98
246 Az orsz'ággyülés képviselőházának 9 tarn, hogy a francia közmunkaügyi miniszter azt mondotta nekem: mindazok között az idegen munkások között, akik eljönnek Franciaországba dolgozni és kenyeret keresni, a legszimpatikusabb a magyar. A magyarok között — amint ő mondotta — elenyészően csekély számban, csak nyomokban fedezhető fel vagyonelleni bűncselekmény; legfeljebb egy kis bicskázás fordul elö itt-ott. Megmagyaráztam neki, hogy idehaza ez a párbajnak egy bizonyos formája. (Kftzi Horváth József: Bicskázzon idehaza! — Meskó Zoltán: Sehol se bicskázzon, lényeg! — Derültség. — Barclay János: Mi lesz akkor a magyar virtusisall) Egyébként — mint mondotta — a munka tekintetében egészen elsőrangút produkálnak, magaviseletüket tekintve pedig bizony csak becsületére válhatnak annak a nemzetnek, amelynek fiai. Most'barátságos megállapodást kötünk Iránnal. Tudnia kell a t. Háznak, hogy Iránban nem éppen Magyarországból kivándorolt munkások, de mégis magyar munkások, erdélyi meg felvidéki munkások ezrei dolgoznak.^ A vasútépítéseknél, a városok újjáépítésiénél ezrével dolgoznak ott magyar munkások. Mit csinál; junk, ha a magyar munkás kénytelen kimenni innen, inert itt nem talál munkát?^ Vannak ugyanis bizonyos munkák, amelyeknél vándormunkásokat foglalkoztatnak. Ilyen például a hajóácsok munkája. Aki valaha járt Skóciában, az tudja, hogy a magyar hajóácsok egésizen Skóciáig elvándorolnak. Einigem például egyszer Glasgowban üdvözöltek magyarul egy állványról magyar munkások, akik akkor ott dolgoztak. Ilyen vándormunkás az építőmunkás, de főképpen a kőműves és ilyen vándormunkás a magyar ács, aki európai hírű és aikit még a német ési oirosz ácsok sem tudnak felülmúlni. Ezek a váindormunkások, ha kevés a munkaalkaloim Magyarországon, elvándorolnak külföldre és valószínűleg Iránba is elmennek. Ha pedig elmennek, akikor a magyar külügyi kormány dicséretére válik az, hogy igyekszik 'megvédeni érdekeiket. Ha nincs itthon munkaalkalom ési «z ilyen vándormunkások elmennek innen, akkor a magyar koirmánynak kötelessége gondoskodni arról, hogy zavartalanul dolgozhassanak a magyar munkások is ott, ahol más vándorán un kasok is dolgoznak és kenyeret keresnek. (Egy hang balfelől; Szegény vándorló wtogifarok!) Egyébként, azt hiszem, valamennyiünket áthat az a felfogás, hogy a magyar munkás maradjon idehaza és aki még külföldön van, az jöjjön vissza. Ez elméletben nagyon szép, a gyakorlatban azonban azt mutatja, hogy ameddig kapitalista termelési rendszer lesz, addig lesznek válságok, válságos időkben pedig a munkások elhelyezéséről gondoskodni a kormány feladata. En így fogom fel a dolgot és ilyen értelemben elfogadom a javaslatot. (Helyeslés.) Elnök: Kíván még valaki a javaslathoz nozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A külügyminiszter úr kíván szólni. Gr. Csáky István külügyminiszter: T. Ház! Az indokolásnak Közi Horváth képviselőtársam által kifogásolt rtésze^ nem kerülte el figyelmemet és azt hiszem, igen t. képviselőtársam is nagyobb nyugalommal fogja ezt az indokolást elolvasni, ha megnézi, hogy a szerződés 1937-ben, tehát három évyel ezelőtt kelt. . ülése 1940 április 19-én, pénteken. A dolog lényegére rátapintott Malasits igen t. képviselőtársam, mert tényleg arról volt szó abban az időben, hogy az Ankarában feleslegessé vált magyar munkásság egy része át akart vándorolni a tudvalevően erős felvirágzásnak, különösen az építőiparban erős felvirágzásnak örvendő Teheránba. A magyar kormányzatnak tényleg kötelessége volt gondoskodni, amennyire tőle tellett, egyrészt ennek lehetővétételéről, másrészt pedig arról, hogy ezek a munkások munkájuk tisztességes ellenszolgáltatását megkaphassák és hazahozhassák. Ezekhez csak azt kívánom hozzáfűzni, hogy a jelenlegi viszonyok közt, azt hiszem, már az egész kérdés tárgytalan, mert az Ankarában annakidején munkanélkülivé vált magyarság legnagyobb része amúgy is hazaszivárgott. Ezekben voltam bátor válaszolni a t. képviselő úrnak. (Helyeslés és taps.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni 1 ? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja. Részleteiben a külügyi bizottság fog vele foglalkozni. Napirend szerint következik a Tökölianum és Angelineum alapítványokat, valamint a »Julián« Egyesület iskoláit érdeklő ügyek végleges rendezése tárgyában Budapesten kelt magyar-jugoszláv egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. (írom. 286. sz.) Makkai János előadó urat illeti a szó. Makkai János előadó: T. Képviselőház! Néhai Tököli Sebő 1838-ban alapítványt létesített a magyarországi görögkeleti vallású szerb nemzetiségű leányok kulturális nevelésére és hasonló célú alapítványt tett 1913-ban Dungyerszky Lázár és neje, Gyorgyevics Zsófia. Ezeket az alapítványokat a jugoszláv állam a trianoni békeszerződés 249. cikke alapján magának követelte, viszont magyar részről hasonló követélést támasztottunk mi is a jugoszláv állam ellen: a »Julián« Egyesület isikolainak ugyanis jugoszláv területen lefoglalták az ingó- és ingatlanvagyonát és ennek a vagyonnak a lefoglalása miatt az egyesület igényt támasztott a jugoszláv' állammal szemben. A per a magyar-jugoszláv vegyes döntőbíróság elé került és a jugoszláv államtól 462.000 aranypengő kártérítési tőkét és járulékait követelte az egyesület. Miután mindkét oldalról ilyen kereset indult meg a másik féllel szemben, diplomáciai tárgyalások kezdődtek, amelyek egy ideig eredménytelenek voltak. A szóban lévő vagyontárgyak sorsa tekintetében csak 1930-ban történt érdemlegesebb lépés, amikor is a magyar és jugoszláv kormány a jóvátételi kérdések rendezése tárgyában Párizsban tartott nemzetközi értekezleten megállapodott abban, hogy a Tökölianum és az Angelineum alapítványok és a »Julián« Egyesület iskoláinak kérdésében közvetlen tárgyalásokat fognak kezdeni. A közvetlen tárgyalásokra vonatkozó kötelezettség elvállalását a trianoni szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről szóló 1931 :XI. te. 3. §-ának (2) bekezdése jóváhagyta. A tárgyalásokat azután megfelelő hosszabb írásbeli előkészítés után a magyar kormány kiküldött bizottsága a jugoszláv kormánybizottsággal 1938. évi január hó 25-én Belgrádban kezdte
