Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-94

14:8 Az országgyűlés képviselőházának H. ülése 19ti0 április 2-árí, kedden. -Elismerem, bogy ennek a körülménynek kialakulásában az emberi szorgalomnak is lényeges szerep jut, a differencia fő okául azonban mégis a természeti adottságokat, a legeltetési viszonyokat, a legelők miniőségét és kiválóságát tekintem. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl és a középen.) Ezenkívül nüaá még más ok is és pedig ez az értékesítési lehetőségek egymástól 'homlokegyenest eltérése. Ugyanis a Dunántúlon — az őszi ottlétem alkalmával személyesen győződtem meg erről — rendszeresen kiépített értékesítési lehetőségek vannak nemcsak a nagybirtok, hanem a kis állattartók, a kis állattenyésztők részére is. Egyszerű kis emberek elvezetik őszszel a két Ökröicskéjüket és hogy úgy mondjam, lefüggőzik, vagyis kijelölik, érdemesnek tartvjátn arra, hogy háromhavi hizlalás után külföldre kiszállítsák. Ezek a kisemberek három hónap multával azért az egypár tinócskáért nem ritkaság, hogy; 1200—1300 pengőt is kapnak; ellenben méltóztassék megengedni, hogy ugyanakkor a túl a tiszai részek nyomorúságára rámutatván, rámutassak a túl a tiszai ember koldusságára. Mi mit kapunk ugyanazért a korú tinóérti Kapunk érte a vásáron 400—450 pengőt, ha jobbacska, ha rosszabbacska, még annyit sem. Túl a Tiszán rendszeresen kiépített értékesítésről, rendszeres kiszállításról van szó, a túl a tiszai részien pedig — értve ez allait a Kunságot, a Hajdúságot, Bihart, Békést — árvábbak vagyunk az árvánál, mert a kis paraszt teljesen magára utalva, kiizárólag a vásárló kupec tág lelkiismeretére van bízva. Ezt tűrni nem lehet. Ezen változtatni kell. (Gr. Festetics Domonkos: A Dunántúlon nem így van!) Tehát nemcsiak minőségbeli előnyök vannak a Dunántúl javára, amiket különben nem sajnálok, mert a dunántúli einher kiváló szorgalmát éppoly jól ismerem, mint a magam fajtájának, a túl a tiszai embernek a szorgalmát, ebben nincs különbség, a magyar ember egyformán szorgalmas mindenütt, ellenben a természeti adottságokat pótolni ott a sivár Hortobágyon igen nehéz, \Mv szemben a dunántúli legelők (gazdagságával, de múlhatatlanul szükséges. A.z értékesítési lehetőségekben tehát nagy különbség van, mint ahogy nagy különbség van az 1300 pengő és 450 pengő között is. A kis parasztember a Tiszántúlon szétszórt, magára utalt. A nagy gazdaság tud védekezni, mert hiszen az anyagi erőit kihasználva, vagóntételben szállítja ki a maga portékáját, a kis paraszt azonban valósággal elhagyatott állapotban van. (Gr. Festetics Domonkos: És zsidó kupecek kapják az iparengedélyeket!) Van egy miásik nyavalyájiai a túl a tiszai részeknek, mint mondom, különösen a Kunságnak, a Hajdúságnak és Biharnak, meg Bé~ kés egy részének, ez pedig az úgynevezett forgótövis. Aki nem látta, az nem is tudja elképzelni azt, hogy micsoda átka, micsoda nyomorúsága ez a legelőnek, milyen nagy akadálya a legelő kihasználásának. Szörnyű nehéz küzdeni ellene, mert az^érdiekeitek anyagilag rémesen gyengék hozzá, ennek az irtása pedig temérdek sok áldozatba kerülne. Arra kérném az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, akinek a kisember iránti megértő, nemes indulatát és jó szívét már számtalanszor éreztük, hogy ne nézze el tovább ezt a differenciát, amely a két országrész között, a túl a dunai előnyök és a túl a tiszai hátrányok között mutatkozik, hanem valahogyan kormányintézkedéssel igyekezzék ezt a különbséget áthidalni, mert hiszen éppen olyan szorgalmas magyar emberek laknak itt is* mint ott és semmi körülmények mellett sem vagyok hajlandó elismerni azt, hogy ebben a különbségben csak valami is a szorgalom rovására írható és hogy ne a termeszét adottsága, a helyzeti előny, a jlbbb fekvés hozná létre ezeket a differenciákat. Van azután még más akadályunk és más bajunk is e mellett a kettő mellett, éspedig a marhaállomány összekuszált, dégénérait, eltarkázott volta, különösem a Kunságon, amely, hogy úgy mond jani, érintkezési pont a nyugati részek és a tiszántúli részek között. Emitt piros tarka van, túl rajtuk már magyar. Természetes^ dolog, hogy ezeknek egymásba nyúlik a tájak érintkezési felületén a tenyésziránya és lesz belőle egy Összekavart, sémi nem tarka, sem nem magyar, korcs állomány, amelynek abszolúte semmi tény észértéke nincs. Elismerem a ktorcs ökör kiválóságát, de viszont a tehénben és üszőiben semmiiképpen sem találom meg a tenyészértéket» ha nem tiszta vérből tenyésztik. Ezeknek az állapotoknak * véget kell vetni, ezt a dzsungelt ki kell takarítani, a fajtákat el kell különíteni és a tiszta fajtenyésztést meg kell valósítani, ha kell, szigorú rendszabályok alkalmazásával is, mert azt semimiképpen sem tartom megengedhetőnek és az állattenyésztés fontos nemzetgazdasági érdekével összeegyeztethetőnek, hogy vegyes csapatban a bika szabadon járjon. Az ország egyes. területein, mifelénk túl a Tiszán is, még magyar marhát tartanak. Azelőtt mindenütt magyart tartottak. Körülbelül 30—40 esztendőre nyúlik vissza az, az idő, amikor a pirostarka nálunk elkezdett teret hódítani. Azóta nagy teret hódított. Nem zárkózunk el előle. Ne méltóztassanak félreérteni, feltétlenül híve vagyok a haladásnak, feltétlenül meghajlok minden újítás jósága, célszerűsége előtt, különösen amikor a haza sorsának vagy akárcsak egy rétegnek jobbrafordulását látom benne. Meghajlok a pirostarka térhódítása előtt, rá kell azonban mutatnom arra, hogy a magyar marha létszáma jelenleg az országos szarvasmarhaállomány 11 százaléka és ha más szempontból nem, az ökörutánpótlás egészséges nívón való tartása szempontjából feltétlenül szükséges és nemzetgazdasági érdek, hogy a magyar marhaállomány legalább a mai állapotban megtartássék. (Helyeslés a középen.) Tisztelettel kérem , a földmivelésügyi miniszter urat, akinek hálásan köszönöm a múltban ekörül kifejtett áldásos munkásságát, hogy fejlessze esaik tovább^ az ötvenes gulyákat, mert ez a 'helyes tenyésztési irány kialakulásának egyedüli módja és egyedüli lehetősége annak, íhogy a még meglévő magyar marhaállomány a jövőre is megőrizhesse fajtisztaságát. Furcsa embereik vagyunk mi, magyar emberek. Ennek a szerencsétlen, szegény, johb sorsra érdemes magyar marhának a rovására Írunk annyi bűnt, annyi hibát, ahány végtagja van az istenadtának. Azt mondjuk, hogy nem teljes. Lehet, nem vonom kétségbe, hogy nem mind teljes, de a tarka sem mind teljes. Állítom azcoi'ban, hogy ami hibája van a magyar marhának, az tulajdonképpen nem az ő hibája, hanem annak oka a magyar emhor mulasztása. Ha a magyar emiber csak tizedét áldozta volna a magyar marhára annak az áldozatnak, amelyet a pirostarkára költött, akkor ma ez volna Európában az első tenyészanyag. Nekünk, a kisújszállási 1200 kisparaszt kö'zbirtokosiságánalk van Mezőhegyesről szár-