Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-93

Az országgyűlés képviselőházának 93. ülése 1940. évi március hó 14-én, csütörtökön, Tasnádi Nagy András elnöklete'alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Máriássy Mihály előadó beterjesztette jelentését a kishaszpnbérletek alakításának, kisbirtokok és házhelyek szerzésének előmozdításáról s más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvény­javaslatnak a két ház együttes bizottsága által megállapított 3. §-a tárgyában. — A legközelebbi ülés idejé­nek és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen van : vitéz gr. Teleki Mihály. (Az ülés kezdődik délután 1 óra 7 perckor.) (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Spák Iván, az egyéb jegyzői teendők ellátására pedig Boczonádi Szalbó Imre és Porubszky Géza jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háiznak az igazságügymi­niszter úr átiratát, amellyel gróf Széchenyi Lajos képviselő úrra vonatkozó háromrendbeli jogerős ítélet másolatát küldi meg, hivatkozás­sal az 1938. évi XIX. törvénycikk 164. §-ára. Az igazságügyminiszter úr átiratát a ház­szabályok 15. §-ának (2) bekezdése értelmében az áillandó összeférhetlenségi -bizottsághoz te­szem át. Máriássy Mihály képviselő úr, mint az or­szággyűlés két Háza együttes bizottságának előadója, kíván jelentést tenni. Máriássy Mihály előadó: T. Képviselőház! Az országgyűlés két Házának együttes bizott­sága letárgyalta a kishaszonbérletek alakítá­sának, kisbirtokok és házhelyek szerzésének előmozdításáról s más földbirtokpolitikai ren­delkezésekről szóló törvényjavaslatnak a felső­házi tárgyalás során elfogadott és alkotmányos hozz áj járul ás céljából a képviselőházhoz áttett és a képviselőház által új szövegezésben elfo­gadott 3. §-át. . Kérem a t. Házat, hogy a jelentést kinyo­matni, szétosztását elrendelni és annak napi­rendre tűzése felől intézkedni méltóztassék. Elnök: A beterjesztett jelentést a Ház ki­nyomatja és tagjai között szétosztatja. (Köl­csey István: Éljen a földmívelésügyi minisz­ter! — Éljenzés és taps a jobboldalon és a kö­zépen.) T. Képviselőház! Napirendünk egyetlen tárgya a további teendők iránti intézkedés, ezért javaslom, hogy legközelebbi ülésünket folyó évi április hó 2-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk (Felkiáltások a szélsőbalolda­lon: Most tapsoljanak!) s ennek napirendjére tűzzük ki: a kishaszonbérletek alakításának, kisbirto­kok és házhelyek szerzésének előmozdításáról s más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslatnak a két Ház együttes bizott­sága által megállapított 8, §-a feletti döntést, továbbá a törvényhatósági állattenyésztési alapok­ról szóló törvényjavaslat vitájának folytatását, a szarvasmarhák törzskönyvelésének egy­ségessé tétele tárgyában Rómában kelt nemzet­közi egyezmény becikkelyezéséről^ a könyveknek, zeneműveknek és térképek­nek árleszállítás hirdetésével árusításáról szóló törvényjavaslatok és végül az 1939/40. évi hivatalos statisztikai munka­tervről szóló miniszterelnöki jelentés tárgya­lását. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hoz­zájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Boczonádi Szabó Imre jegyző (felolvassa a jegyzőkönyvet.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen 1 ? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki s képvi­selőtársaimnak kellemes húsvéti ünnepeket kí­vánva, (Felkiáltások a jobboldalon és a közé­pen: Viszont az Elnök úrnak! — Éljenzés. — Taps a jobboldalon.) az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra 12 perckor.) Hitelesítették Ngireő Andor s. h. Kossuth Pál s. Tc t %aplóbíráló-bizottsági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom