Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-92

122 Az országgyűlés képviselőházának 92. ülése 19 UO március 13-án, szerdán. lett. Bár a miniszteri biztos mai működési körében a belügyminiszter úr őnagyméltóságának van közvetlenül alárendelve és neki teszi meg jelentéseit, mégis a ioldmívelésügyi miniszter úr nevében is kijelenthetem, mégpedig készséggel, hogy a földmívelésügyi miniszter úr az eddigieknél is hatékonyabban fog őrködni a versenyek tisztasága felett. (Helyeslés a jobboldalon. — Maróthy Károly: Amíg a zsidók ott lesznek, hiába!) Tisztelettel kérem a t. Házat, szíveskedjék válaszomat tudGmásulvenni. (Helyeslés) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az államtitkár úr válaszát tiidomásniveimi? (Igen!) A Ház a választ tudoniásulvette. KÖvetkezik,Bródy Ernő képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Spák Iván jegyző (olvassa): »1. Van e tumása a miniszter úrnak arról hogy az 550/1940. M. E. rendelet Budapesten megakadá- i lyozta ugyan a lakbéremelést, de viszont az indokolás nélküli felmondási jog gyakorlása súlyos helyzetbe sodorja a lakókat, kik a rend- kívüli lakáshiány folytán, különösen egy- és kétszobás lakást nem kapnak? 2. Addig is, míg a kínálat kielégíti a keresletet, indokoltnak tartja-e a miniszter úr Budapesten a felmondási tilalmat, amely természetesen nem vonatkozhatik azokra, kik bérfifizetési kötelességüket: nem teljesítik, vagy pedig a lakbérleti szabályrendeletben megállapított rendkívüli, vagy rögtöni hatályú felmondásra okot nem szolgáltathatnak 1« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó, Bródy Ernő: T. Képiviselőház! Interpellációmban a budapesti lakáskérdést teszem szóvá. A vidékről nem merek beszélni, mert nincsenek pontos adataim, de azt hiszem, hogy sok törvényhatósági városban hasonló a helyzet. A budapesti lakáskérdésnek, amely negyedszázad óta a legkülönfélébb változatokon ment keresztül, ismét, egy újabb, már ismert fordulata van. Méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt néhány vitán felül álló kérdéssel foglalkozzam. Megemlítem! legelsősorban azt, hogy a lakás elsőrendű életszükséglet! cikk, amelynek védelme az állam feladata. Meg kell említenem azt is, hogy a lakástermelest akkor lehet egészségesnek mondani, ha a lakásoknak hizjonyos százaléka üres, tehát a kereslet és kínálat kiegyensúlyozza egymást. Körülbelül a lakások 3 százalékának üresen állása esetén lehet a lakáspiac egészséges helyzetéről beszélni. Amennyiben lakásínség vagy lakásuzsora üti fel a fejét, az államnak közbe kell lépnie, elsősorban a szabadforgalom meggátlásavai, másodsorban pedig az építkezések előmozdításával. Mivel t interpellációmat a belügyminiszter úrhoz intézem, az építkezés kérdéséről most nemi fogok sokat

< beszélni, csa,k azt mondbm, hogy mind a főváros, mind pedig az állam — annak a háromezer, illetőleg ezer kislakásnak építésével, ami ezidőszerint folyamatban van, — igyekszik feladatának ebben a részben eleget tenni. Ezt objektíve meg kell állapítanom. Visszatérve a szabad forgalom kérdésére, legelsősorban is meg kell állapítanom, hogy jelenleg rendkívüli lakáshiány van. Ezt két adattal világítom meg. Ha végig méltóztatnak menni Budapest utcáin, akkor méltóztatnak látni, hogy a kapukon nem lehet semmiféle hirdetést találni kiadó lakásokról. Erről mindenki meggyőződhetik. Ez az egyik. A másik adafiot a statisztikai adatok szolgáltatják. Ezzel kapcsolatban legyen szabad megállapítanom, hogy Budapesten egy- és kétszobás lakásokban lakik a lakosság zöme. A legutóbbi statisztikai 'felvétel szerint Budapesten 268.126 lakás van. Ebből 216.076 egy- és kétszobás lakás. Ezekben az egy- és kétszobás lakásokban 738.217 ember lakik. A milliós lakosszámú város lakóinak 3

/4-része lakik tehát egy- és kétszobás lakásban. Ha a statisztikai felvétel szempontjából nézem az üres lakások számát, akkor három évre visszamenőleg a következőket állapíthatom meg. Egyszobás üres lakás volt 1937-ben 2520, 1938-ban ez a szám leesett 1976-ra, az 1939 május—augusztusi negyedbeli 1300 1939 augusztus—novemberi negyedben pedig 974-re. Kétszobás lakás volt 1937ben 1360, 1938-ban 928, 1939 május—augusztusban 650, 1939-ben pedig 308, tehát 0.05 százalékot tesz ki az üres lakások száma. Ez a szám meg sem közelíti azt a százalékszámot, amelyet egészséges lakásviszonyok mellett az üres lakások tekintetében el kellene érnünk. T, Képviselőház! Ha ezekután azt nézem, hogy a kormány a megfelelő időben mit cselekedett e felismert baj elhárítására, emlékeztetem a mélyen t. Képviselőiházat arra, hogy Közi Horváth József igen t, képviselőtársam egy interpellációt intézett a belügyminiszter úrhoz 1939 október 18-án s ebben az interpellációban a mélyen t. képviselő úr felhívta a figyelmet a sokgyermekes családok szempontjából tapasztalható visszaélésekre. Megemlítette a képviselő úr, hogy sok háztulajdonos a sokgyermekes családokat nem akarja befogadni a lakásokba, (Közi Horváth József: Még ma sem!) még ma sem, amit én megérteni soha nem fogok. Örüljünk a gyermeknek, örüljünk, ha a gyermek a lakásban van. Hogy a gyermekek száma ok legyen arra, Jhogy a lakásokat valakinek ki ne adják, azt én soha felfogni nem tudom s ha ilyen jelenségeket tapasztalunk, mindent el kell követni arra, hogy ez megszűnjék, amint annakidején a mélyen t. képviselő úr is kérte. A mélyen t. belügyminiszter úr az interpellációra megfelelő választ adott a kormány intézkedéseiről a sokgyermekes lakáskeresők szempontjából, amennyiben kijelentette, hogy az állam mindazokon a helyeken, ahol neki van joga intézkedni, kiköti azt, hogy a sokgyermekes családokat elsősorban kell lakáshoz juttatni. A mélyen t, belügyminiszter úr ugyanakkor megemlékezett arról is, hogy lakbéremelési tendenciával találkozunk. Azt mondta a miniszter úr (olvassa): »...általábanvévie a lakbéipemelési tendencia ellenkezik azzal a kormány által kitűzött sarkalatos elvvel, hogy a mai súlyos viszonyok között minden ár- és béremelést megakadályozzon.« Továbbá a«t mondotta a miniszter úr (olvassa): »... amennyiben a háziürak ennek az erről a helyről elhangzó komoly felszólításomnak, hogy lakásaik bérbeadásánál méltassák kellő figyelemre azokat a fontos sízociális szempontokat, amelyeket bátor voltam érinteni, nem tennének eleget és ez a felszólításom nem vezetne eredményre, akkor nem fogok visszariadni a messzebbmenő és radikálisabb intézkedésektől sem.« Ez volt 1939 október 18-án. Tényleg nem volt elegendő a miniszter úr felhívása, mert a miniszter úr előterjesztésére a minisztérium 1940 január 23-án rendeletet bocsátott ki. amelyben a lakbéremeléseket megtiltja. Ez a rendelet szankciót is tartalmaz, amennyiben 3. pontja azt mondja (olvassa): »Kihágást követ el, aki a jelen rende-