Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-66
10 Az. országgyűlés képviselőházának 66 közvéleményben nem kívánatos nyugtalanságot keltsenek. T. Ház! A Felvidék egy részének és Kárpátaljának (hazatértével jelentékeny értékű villamosúm került vissza Magyarországra. A Nyugat-, Dél-, Közép- és Keletszlovenszkói Vil-lamossági Részvénytársaság tekintélyes részben, a kárpátaljai villamosművek pedig teljes egészükben visszakerültek. Ezek a villamosmüvek igen nagy értéket képviselő állami és közületi tulajdont képeznek, mert a Szlovákiából visszakerült négy villamosműnél az állami és közületi tulajdon átlagosan 86%, a kárpátaljai villamosműveknél pedig.49%. Amikor a Felvidék egy részének hazatértével ennek a négy szlovenszkói villamosműnek nagy része is magyar tulajdonba került, az iparügyi minisztérium 86.098/1939. szám alatti, a Budapesti Közlöny 87. számában megjelent rendeletével birtokba vette a négy szlovák társaság magyarországi villamosművét és annak kezelését egy állami ellenőrzés alatt álló magyar villamosműre bízta. A kárpátaljai villamosúm vezetése, illetve ellenőrzése azonban állítólag nem szabályoztatott ugyanilyen módon. A szabályozás tehát a Felvidékre vonatkozólag megtörtént, a Kárpátaljára vonatkozólag nem. De a Felvidékre vonatkozólag sem történt meg a közérdekeltségek felügyelőbizottságának kiküldése, amit pedig én éppen azért tartanék nagyon megnyugtatónak, mert ilyen aggodalmak fennforognak, hogy ott valami nincs rendben, legyen bár ez az aggodalom akár igaz, akár nem. A kárpátaljai villamosmüvek, mint részvényesek, jelentős összeggel voltak érdekelve a Keletszlovenszkói Villamosművek Rt.-nál. Az a gyanú forog fenn, hogy ezt a jelentős részvénypakettet a Kárpátaljai Villamosművek Rt. engedély nélkül eladta az Eszak-Szlovenszkói Villamossági Rt.-nak, amely ma is Szlovenszkö területén van. Ha ez valóban így történt, —• állítólag 2'5 millió esehkorona értékű részvényről van szó — akkor itt olyan súlyos visszaéléssel állunk szemben, amelynek — azt hiszem — a felügyelő hatóságot, de az ügyészséget is foglalkoztatnia kell. (Helyeslés bal felől.) Úgy emlékszem, a költségvetés tárgyalásánál jelentette _ be az iparügyi miniszter úr, hogy az ungvári vízierőművet, amely annak idején építkezése közben félben maradt, most, hogy hozzánk hazakerült, 3 millió pengős állami segítséggel befejezik és azután munkába állítják. Tekintettel arra, hogy tudomásom szerint az ungvári székhellyel működő Kárpátaljai Villamosmüvek Rt. csak 49%-ban állami, illetve közületi tulajdon, — a közületek között szerepelnek Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt. stb. — 51%-a pedig egy nem magyar érdekeltség, a cseh-morva Kolben-Danek cég kezében van, nem tartanám helyesnek, ha ezt a 3 millió pengős költséggel felépülő nagy yízierőművet ennek a többségében nem magyar érdekeltségű részvénytársaságnak a kezébe adnák kihasználásra. Annak a cseh-morva érdekeltségnek a kezébe, amelyre vonatkozólag ugyancsak fennáll az a gyanú, hogy az ezt a részvény-majoritást arra használta fel, hogy megkisebbítse a49 0 /<Hban. érdekelt államot és közületi kisebbségi részvényeseket. Megkárosította Őket állítólag oly fommában, hogy annaík a^ részvény társaságnak, amelynek ő 51°/o-ban részvényese, tehát többségi részvényese, egyúttal sraállító ja is volt és olyan magas árakon szállított, hogy ezáltal megkisebbítette a 49°/o r ban érdekelt államot és közületeket. Tehát • ülése 1939 december 13-án, szerdán. ha valami baj tűrténinék ott a kárpátaljai vűl-e lamosművek részvénytársaságnál, aminek gyanúja megint fennforog, hogy esetleg passzí* vába, esődbe kerül, akkor ez az 51°/<Hban érdekelt eseh Kolben-Danek oég neui károsodnák, mert hiszen ő a hasznát uiár előre megkereste azzal, hogy túlértékelte a szállításokat, amelyeket ő végzett ennek a vállalatnak — tulajdonképpen önmagának, T. Ház! Ezeket a kérdéseket, mondom, feltettem azért, mert a közvéleményben forognak ezek a kérdések, azért, mert ezek az aggodalmak fennállanak. Nem tudom határozottan megállapítani, mi az igazság ezekből, mi nem igaz, mindenesetre helyesnek tartanám, ha már egyszer ezek az aggodalmak és kérdések fennforognak, hogy kiküldessék a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága, amely azután megállapítaná, hogy van-e ott valami baj vagy pedig — reméljük — minden a legnagyobb rendben vau. Tisztelettel kérem a miniszter úr válaszát; Elnök: Az iparügyi miniszter űr kíván válaszolni. Varga József iparügyi miniszter: T. Ház! Közi Horváth képviselőtársam interpelláeiójira válaszolva, elsősorban is megerősítem azt az általa is küelentett tényt, hogy a Nyugat-, Dél-, Közép- és Keletszlovenszkói Villamossági Részvénytársaságnak a magyar területre eső érdekeltsége egy rendelkezéssel átadatott a Győri Ipartelepek rt.-nak, amely részvénytársaság állami ellenőrzés alatt működik. Minden okunk megvan arra, hogy ennek a részvénytársaságnak gestióit természetesen a legtökéletesebb nemzeti szempontból bíráljuk el. Eddig még nem hallottam panaszt vagy valamelyes gyanút arravonatkozólag, hogy ebben a nagyon bonyolult és kuszált kérdésben egyes parciális érdekeket ne az ország érdekei szempontjából^ igyekezett volna megoldani. Most rövid úton érdeklődöm egészen részletesen a társaság* helyzete felől. Ha a legkisebb jelét látom annak, hogy á közérdek ellenőrzését meg kell valósíttatnom. azt haladéktalanul meg fogom cselekedni. Ez idő szerint ennek a bonyolult jogviszonynak rendezése folyamatban van, tárgyalásokat folytatunk és így nagyobb! részletességgel nem óhajtanék válaszolni a képviselő úrnak. Kijelentem azonban, hogy az új kárpátaljai vizierőmű hovatartozandósága tekintetében is tel* jesen egyöntetű állásponton vagyok a képviselő úrral. (Helyeslés a baloldalon.) Ha ebbe már állami pénzt adtunk, — mei't adnunk kellett — akkor az ország- érdekeit mindenféleképpen meg fogom óvni. (Helyeslés.) Kérem a t. Házat, szíveskedjék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az interpellációra adott választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Nagy Ferenc képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Boconádi Szabó Imre jegyző (olvassa):.»Interpelláció a magyar királyi földmívelésügyi miniszter úrhoz! Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az Országos Mezőgazdasági Kamara folyó hó 7-én megtartott közgyűlésén nem a kamara gazdatagjai okozták azt a zűrzavart, amelynek következtében a kormány felfüggesztette a kamara működését? Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a kormánynak ez az intézkedése a gazdatársadalomra nézve sérelmes?