Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-84
Âz országgyűlés képviselőházának 84- ülése 1940 február 15-én, csütörtökön. 531 alább is 800—100Ö pengő havi fizetéssel láttassanak el, hogy mentesítve legyenek minden gondtól és tehertől. Hozzá kell tennem, hogy ha azt a bizonyos > vizsgát, amelyet a miniszter úr a törvényjavaslat alapján szintén szabályozni akar. nem egyesztendei, hanem legalább is 4—5 esztendei, a biztosító társaságoknál végzett, esetleg kül- és belföldi praxishoz kötjüx, akkor meg vagyok győződve arról, hogy az ellenőrzés és a közönség, a biztosítottak érdekeinek (képviselete sokkal hatályosabb lesz. Elismerem a pénzügyminiszter úr jószándékát e törvényjavaslat megfogalmazásánál, de mivel nem látom a javaslat szövegébein a közönség érdekeit és a biztosítás ellenőrzését százszázalékosan, megfelelő tekintélyt biztosító módon érvényesítve, a törvényjavaslatot nem tudom elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Dániel jegyző: Feliratkozva nines senki. Elnök: Kíván-e valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólani nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Szőllősi igen t. képviselőtársam beszéde folyamán a magyar közélet betegségéről beszélt, de ő maga esett bele a magyar közélet betegségének egyik tünetébe, abba, hogy minden mögött valamit keresni szoktak és ha egy indokolásban valamit leírunk, nem hiszik el, hogy az tényleg úgy van, hanem keresik, hogy e mögött mi van és ezen keresés és kutatás közben a gyanúsítás terére térnek át. Nagyon sajnálom, hogy a t. képviselő úr nem maradt itt s nem várta meg ezt a választ. Minthogy a képviselő úr errevonatkozó gondolatainak kifejezésével azt is megmondotta, hogy az én objektivitásomban nem bízik, azt hiszem, egészen természetes, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket felvetett, nem válaszolok, hiszen válaszom úgy sem érdekli, mert az — szerinte — nem volna objektív. De méltóztassék megengedni, hogy egész közéleti multam alapján visszautasítsam ezt a gyanúsítást (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.), és minthogy a képviselő úr négyszemközt kijelentette, hogy gyanúsítása nem velem szemben nyilvánult meg, méltóztassék megengedni, hogy azt a pénzügyminisztérium egész tisztikara nevében is viszszautasítsam. (Helyeslés és taps q jobboldalon és a középen.) Méltóztassék ezek után megengedni, hogy a többi felszólaló által felvetett kérdésekre röviden válaszoljak. Tóth András igen t. képviselőtársam felvetette, hogy ha a biztosító intézeteknek van érdekképviseleti szervük, a Biosz., akkor legyen a biztosítottaknak is érdekképviseleti szervük. Ennek természetesen semminemű akadálya nincs, de az kétségtelen, hogy ennek a szervnek nem szabad függőségi viszonyban lenni valamely biztosító intézettel. Ha tehát ilyen egyesület megalakulna, alapszabályainak ezt kétségkívül kifejezésre kellene juttatni és ha később működése mégis hibás irányba terelődnék, akkor a belügyminiszter úr felügyeleti hatáskörében mint alapszabályellenesen működő egyesületet kétségkívül fel fogja oszlatni, úgy, hogy ezirányban teljes megnyugvás lehet. Mosonyi Kálmán igen t. képviselőtársam kifogásolta azt, hogy megint kerettörvényt alkotunk. De azt hiszem elnézte azt, hogy ez alkalommal nem alkotunk kerettörvényt, mert nincs másról szó, mint arról, hogy az 1923: VIII. te. előírta, hogy a felügyeletet külön hivatal útján kell gyakorolni és most azt mondjuk, hogy nem kívánjuk ezt a külön hivatalt fenntartani, hanem egyszerűen a minisztérium keretében akarjuk gyakorolni a felügyeletet. Erre a javaslatra az indított bennünket, hogy a praktikus élet megmutatta 17 év alatt, hogy ez a helyesebb és gyakorlatilag tulajdonképpen így is történt az ügyek intézése a minisztérium kebelén belül, de formailag mégis fenn kellett tartani egy külön hivatalt azért, mert ezt a törvény előírta. Azt hiszem, méltóztatnak azzal egyetérteni, hogy ha valami az életben nem vált be, akkor új törvényjavaslat beterjesztésével gondoskodjunk arról, hogy a jövőben helyesebben, az életben bevált módon intézzük az ügyeket. (Helyeslés.) Méltóztatott rámutatni azokra a különbségekre is, amelyek a törvények és a rendeletek alkotása között vannak. Méltóztatott rámutatni a törvényelőkészítés hosszadalmasabb voltára és az ezzel járó nagyobb ellenőrzésre és szakszerűbb hozzászólásokra, amit a törvényjavaslatok előkészítése során tapasztalunk, amivel szemben viszont — azt méltóztatott mondani — a rendeletek a minisztériumok íróasztalain készülnek, sokszor az, élettől elvonatkoztatva. Egy példára is méltóztatott hivatkozni és csatk meg akarom említeni, hogy az a példa, amelyre hivatkozni méltóztatott, éppen egy törvényjavaslat volt. Az egészségvédelmi törvényre méltóztatott hivatkozni. Azok a hibák tehát, amelyeket a rendeletalkotás terhére méltóztatott írni, nem rendeletalkotásnál, hanem törvényalkotásnál álltak elő, amennyiben egyáltalán hibák voltak. Mindenesetre a törvényalkotásnál éppen úgy, mint a rendeletalkotásnál mindenütt, ahol lehet, megadjuk a lehetőséget arra, hogy a szakemberek hozzászólhassanak. Ha azonban a miniszter kiad egy törvényjavaslatot az érdekképviseletnek, akkor ne méltóztassék azután azt mondani, hogy az érdekképviselettel egyetértően csinálta és ne méltóztassék gyanúsítani, ha igénybeveszi az ember a szakértőket. (Helyeslés jobbfelől.) Ne méltóztassék azt gondolni, — ez Szőllősi t. képviselőtársamra vonatkozik — hogy ha az ember meghallgat valakit, ha meghallgatja a különböző érdekeket képviselő szervezeteket, akkor már azoknak az érdekképviseleti szerveknek beíolyása alá kerül. Az objektivitás megköveteli, — és azt hiszem, ezt a Ház minden oldalán mindenki el fogja ismerni — hogy betartsuk az audiatur et altera pars elvét. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ami egyébként a biztosításüggyel kapcsolatban kiadott rendeleteket illeti, mindezeket a rendeleteket a biztosítási szaktanács szokta előzőleg letárgyalni, amely szaktanácsban nagyon sok kiváló biztosítási és biztosításjogi, biztosítás-matematikai szakember foglal helyet, úgy hogy azoknak szakszerűsége tulajdonképpen kifogás tárgyává nem tehető. Ha jól emlékszem, nem is méltóztattak a rendeletek szakszerűségét kifogás tárgyává tenni, hanem inkább azt méltóztatott kívánni, — egy határozati javaslat benyújtásával — hogy az egész biztosítási jogot kodifikáljuk és ne ezzel, a korábbi törvényben, az 1923 íVIH. törvénycikkben adott felhatalmazással élve rendezzük a biztosítási kérdéseket. En magam sem szeretem a kerettörvénye-