Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-84
Az országgyűlés képviselőházának SU. ülése 19 AO február 15-én, csüioriokön. 529 nem volna-e helyesebb ezeket a 'biztosítási felügyeletre vonatkozó szabályokat törvényekben, r változhatatlan törvényszakaszokban megrögzíteni'? Az én szerény megítélésem szerint helyesebbnek látom, ha az állami felügyeletet maga a pénzügyminiszter úr gyakorolja, mert hiszen mindazokat a pénzügypolitikai, állampénzügyi, közhiteli szempontokat, amelyek a biztosítások révén lekötött hatalmas értékek biztonságos elhelyezésére vonatkozhatnak, egyedül esak^ a pénzügyi kormányzat ítélheti meg teljes mértékben, ő ismeri mindazokat a közhiteli és pénzügypolitikai szempontokat, amelyek ismerete mellett látja, vájjon ezek a díjtartalékok és nagy értékek helyesen vannak-e elhelyezve. Főként ez( az az ok, amiért magukra a biztosítottakra és a biztosító társaságokra nézve is az lehet a legmegnyugtatóbb, ha ez a felügyelet a pénzügyminiszter úr, illetőtleg a pénzügyi kormányzat kezébe tétetik le. Ami pedig azt a kérdést illeti, vájjon nem volna-e "helyes rendeletek helyett törvényben lerögzíteni a felügyeleti hatóság munkájának minden mozzanatát, illetőleg azokat az alapelveket, melyeken az egész ellenőrzés, vagy felügyelet felépülne, e tekintetben én most is azon a nézeten vagyok, amelyen 1923-ban voltam, s amelyet az 1923: VIII. te. tárgyalásánál vallottam, mint annak előadója. Az én szerény megítélésem szerint sem abban az időben nem volt, sem pedig a mai időkben nem alkalmas az ország gazdasági és pénzügyi helyzete arra, hogy ilyen rendkívül nagyjelentőségű közgazdasági és pénzügyi vonatkozású kérdésben lerögzített, megmásíthatatlan jogszabályok szerint járjunk el, hiszen a háború befejezése óta még mindig többé-kevésbé rendkívüli viszonyok között élünk, amelyek állandóan befolyásolják gazdasági és pénzügyi életünket. Sokkal helyesebb tehát, ha egy kerettörvény alapján a pénzügyi kormányzatnak adunk felhatalmazást arra, hogy a mindenkori gazdasági és pénzügyi helyzetünkhöz képest módosíthassa azokat a szabályokat, amelyeknek alapján ez a hatóság a biztosító magánvállalatok feletti felügyeletet gyakorolhatja. A törvényjavaslatnak az az intézkedése, hogy az állami felügyeletet a biztosító magánvállalatokon most már a biztosítással foglalkozó egyesületekre, valamint a nem elismert vállalati nyugdíjpénztárakra, nyugdíjalapokra és egyáltalában minden biztosítással foglalkozó intézményre is kiterjeszti, szerény nézetem szerint igen helyes éppen abból az okból, amelyre Szöllősi t. képviselőtársam is alludált beszédében, amidőn emlegette előttünk az úgynevezett önsegélyző biztosító vállalatokat is. Amiként tudjuk, ezeknek az önsegélyző biztosító vállalatoknak csak egyrésize van állami felügyelet alatt, tudniillik azok, amelyek matematikai alapon, előre meghatározott összegeikre fogadnak el biztosításokat, míg ellenben a többiek, 'mint amilyenekről képviselőtársam említést tett, a Makóm is és környékén szereplő ilyen kis vállalatok tulajdonképpen csak karitatív jellegű vállalkozások és csak egyesületi szempontból állanak ellenőrzés alatt. Ha előfordul egy-egy kár, egy-egy tűzeset, akkor adnak akkora összeget, amilyennel véletlenül rendelkezik ez a kis önsegélyző egyesület. De ha már 10-^15 tűzeset fordulna elő abban a községben, amikor a kártalanításra az általuk összegyűjtött összeg már nem volna elegendő, akkor bizony a tagok elveszítenék még azt a kis összeget is, amelyet a biztosítás céljaira évről-évre befizetnek. Mondom, a biztosító vállalatokra, és az ilyen kisebbrendű biztosító vállalatokra is, valamint a nyugdíjpénztárakra is igen előnyös, ha az állami felügyeletet rájuk is kiterjesztjük, mert azok üzletmenetének irányítását is megfelelő jobb mederbe fogjuk terelni és így annak a vállalatnak biztonságát is emelni fogjuk, de egyszersmind védelmet nyújtunk azoknak a biztosítottaknak, illetőleg nyugdíjasoknak, akik annál a vállalatnál érdekelve vannak. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) T. Képviselőház! Miként beszédem elején is említettem, ezt a javaslatot nem tekinthetem úgy, mintha ebben most a biztosítási jog összes kérdéseit szabályoznunk kellene, hanem úgy tekintem, mint egy meglévő, élő törvény további kiépítését, illetőleg azoknak a kérdéseknek szabályozását, amelyek az elmúlt 17 év alatt szerzett tapasztalatainknak megfelelően ezt megkívánják. Mivel ezt a törvényjavaslatot alkalmasnak tartom arra, hogy a biztosítási intézményeket további fejlődésükben megerősítsük és a nagyobb és erőteljesebb ellenőrzés révén megerősítsük a biztosított felek hitét a biztosító vállalatokban, azért a javaslatot mind általánosságban, mind részleteiben elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 Boczonádi Szabó Imre jegyző: Vajna Gábor! Elnök: Vajna Gábor képviselő urat illeti a szó. Vajna Gábor: T. Ház! A biztosítások jogi alappilléreit az 1875. évi kereskedelmi törvény fektette le és ezek törvényes szabályozását az utóbbi időkben az 1923: VIII. te. tetőzte be az állami felügyelet elrendelésével. Az 1875. évi kereskedelmi törvény az 1867. évi kiegyezés után megindult iparosodást és kereskedelmet az akkori szabadelvű elvek alapján a magyar fajtól szívben és lélekben sztratoszférai távolságban lévő idegen faj kezére juttatta s ennek keretében a biztosítási ügyletek lebonyolítását is. Ez a kereskedelmi törvény kimondotta, hogy csak szövetkezetek és részvénytársaságok foglalkozhatnak biztosítással s éppen ez volt az az alapvető intézkedés, amely idegen, nem magyar embereknek és a magyarság szociális és nemzeti érdekeivel nem sokat törődő egyéneknek a kezébe juttatta a biztosítást. A biztosítás tulajdonképpen jogviszony a vállalat és a közönség között. Két egyenlő félnek kellene tehát egymással szemben állnia, de ha azt vesszük, hogy az egyik odalon áll a vállalat a maga felkészültségével, rendelkezésre álló statisztikájával és az adminisztráció, a könyvelési technika száz és száz körmönfont lehetőségével, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezzel szemben a másik oldalon a jóhiszemű közönség teljesen laikus és —' mint a múltban számtalan tapasztalat bizonyította — sok esetben becsapódott. Az 1923: VIII. törvénycikkre, amely az állami felügyeletet szabályozta, valóban szükség volt, mert a, bizalom a biztosító vállalatokban, mondhatnám, százszázalékig megrendült. Míg a békében a biztosítások nagyrészét aranykoronákban, aranyvalutában fizették ki, addig a világháború után bekövetkezett devalváció folytán a biztosított fél csak igen csekély ha-