Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-84

Az országgyűlés képviselőházának 84. ülése 1940 február 15-én, csütörtökön. 523 Mindezt csak azért mondtam el, hogy szembeállítsam a magykapitalista kartel és az önsegélyezés alapján álló valódi, tehát nem álszövetkezet üzleti gesztióját. (Marójthy Károly: Ezért kellene állami kezelésibe venni az egész biztosítást!) Korántsem azt akarom ebből kihozni, hogy a biztosítás minden ágazatában lehetséges volna egy ilyen megoldás, mint amilyet a tűz-ágazatra vonatkozóan a gazdáik önsegélyző egyesületével kapcsolatban ismertetni szerencsém volt, de kétségtelen, hogy a tűz-ágazat nagy területén, — és főként a kisemberek igényeinek megfelelő területén — a makói gazdálkodóknak ez az önsegélyező egyesülete olyan nagyobb eredményeket felmutató intézmény, amely döntően bizonyítja annak az időnek elérkezését, amikor végre egyszer már az illetékeseknek hozzá kell nyúlni ok a 'biztosítások rendszerének megreformálásához. Ennek az állításomnak, illetőleg kívánságomnak alátámasztására vissza szeretnék még röviden térni az imént említett debreceni nagygyűlésre, amelyet a Magyar Biztosítástudományi Társulat és a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége együtt rendezett, azzal a kimondott céllal, hogy a biztosítások ügyét népszerűsítsék. Ezen a népszerűsítési nagygyűlésen egy igen szép előadás hangzott el arról, hogy a biztosított közönség jogai menynyire körül vannak bástyázva különböző rendietekkel, majd, hogy a biztosítottak bizalmát felébressze az előadó, foglalkozott többek között a Phönix biztosító társaság ügyével. Ki akarom emelni, hogy ezen a nagygyűlésen természetesen jelen volt a felügyelő hatóság feje is s bár ő jelen volt reflektált is a felszólalásokra, mégis meg akarom említeni, hogy a Phönix-ügyet a nélkül, hogy a felügyelő hatóság- feje ehhez bármilyen reflexóit fűzött volna vagy azt helyesbítette volna, az előadó úr a következő beállításban mutatta be a jelen volt közönségnek, (olvassa): »A Phönix bukása sajnálatosan megtépázta a komoly biztosító vállalatok tekintélyét is, olyannyira, hogy — horribile dictu — még egyes törvényhatóságok közgyűlési termében is éles támadtok hang zottak el a biztosítás ellen. Rendszabályokat sürgettek és a helyett, hogy azokat támadták volna, akik vállalatokat könnyelműen alapítottak és minden alapos szakismeret nélkül lelkiismeretlenül vezettek, magát az intézményt támadták. A komoly biztosítási vállalatok nein győzték a nagyközönséget eléggé inteni.« Iti zárójelben megjegyzem, hogy úgy látszik, elfe Icdték erről a felügyelő hatóságot értesíteni. Majd így folytatja tovább (olvassa): »A nagy közönség meggondolatlanul roíinnr. az olcsóság után, ott hagyva régi, kipróbált biztosító válla latát. A nagyközönség eme részének oka volt a panaszra«. Jó, hogy hozzá nem tette az előadó úr azt is, hogy a megérdemelt panaszra megérdemelte ezt a büntetést. Milyen egyoldalú is tud lenni egy ilyen biztosítási szakértő, aki a maga díjtételei magasságának védelmében elfeledi azt, hogy amikor a közönség az olcsóság felé hajlott, akkor igenis azt hitte és joggal hitte, hogy van felügyelő hatóság is a biztosításnál. De ez a beállítás még azt is .el akarja hitetni az ország közvéleményével és feltétlenül helytelenül, hogy a Phönix biztosító társaság bukását az olcsóság okozta. A bécsi bünte tő jogi tárgyalás, amely most folyik, azt hiszem, azóta már elég elevenen megcáfolta a Biztosító Társaságok Országos Egyesülete elnökének ezt a beállítását. Bármilyen jóakarattal kezelje is valaki a biztosítás ügyét, — hangsúlyozom, hogy én nem vagyok a biztosítás gondolatának ellensége, igenis magam is használom és jónak találom, megnyugtatónak az ország közönsége számáTa a biztosítás intézményét — az itt említett dolgok után mégis csak hangot kell adni annak, hogy egyszer már ki kell mozdítani a biztosítókat abból a megkövesedett mozdulatlanság bői, amelyben leledzenek; hiszen a biztosítás intézménye már körülbelül száz

? esztendős múltra tekint vissza, tiszteletreméltó múltra, de állítom, hogy a biztosító társaságok mai üzletvitele, berendezkedése, díjtételi politikája még szinte teljesen ugyanaz, ami volt akkor, amikor kezdették ezelőtt idestova majdnem száz esztendővel. Ez a század a világháborús meg rázkódtatás után mint a szociális gondoskodás százada indult útjára és igenis a szociális biztosítás századává kell lennie. Ha a biztosító társaságok ezt a maguk jószántából nem akarják megérteni akkor az idő keresztül fog menni rajtuk vagy pedig a közhatalomnak kell őket arra kényszeríteni, hogy kezdjenek szoeiálisabban gondolkozni. Ebből a szempontból tekintve, talán örömmel kellene üdvözölnöm ezt a törvényjavaslatot és benne azt, hogy a pénzügyminiszter úr a jövőben sajátmaga fogja a .biztosító társasaárok felügyeletét vállalni. Elismerem, hogy nt»m népszerű feladat ez a biztosító társaságok szemében, de talán sokat fog jelenteni az ország közvéleménye előtt. Jóllehet, hogy ebből a szempontból a pénzügyminiszter úrnak saját felügyeleti körét a jövőben örömmel • kellene üdvözölnöm, mégis azért, mert nem látom sehol megnyilvánulni azt az elszántságot, amely egészen gyökeresen hozzá merne nyúlni a biztosító társaságok karteljéhez és hozzá merne nyúlni azokhoz az ezernyi személyes nagykapitalista érdekszálaJkhoz. amelyek a biztosító társaságok mögött meghúzódnak, ezt a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következük!? Boczonádi Szabó Imre jegyző: vitéz Tóth András! vitéz Tóth András: T. Képviselőház^ Előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédének elején megemlítette azt, hogy az indokolás gyenge gyolcsba takarja be az egész javaslatot és a tekintélyi elvre helyezkedik. Kénytelen vagyok ezzel az állásponttal szembehelyezkedni, mert az igen t. előttem szólott képviselőtársam ténybeli tévedésben van ebben a kérdésben. A biztosító állami felügyelő hatóság, amelyet az 1923:

VIII. te. kreált, nevében hordja már a fogalmat és hatóság ma is. Nem tekintélyi elvről van tehát szó, hanem egyszerűen arról a puszta tényről, arról szükségszerűségről, hogy egy ilyen meglévő, különálló kicsiny hatóságot a különben is főfelügyeletet gyakorló minisztérium a maga szerves részévé tegyen. Ez tehát ^em tekintélyi elv, hanem bátran merném mondani, hogy a közigazgatás racionalizálásának egyik útja. egyik állomása. (Maróthy Károly: Mi lesz a függetlenségével?) Még egy ténybeli tévedésére kell felhívnom az igen t. képviselő úr szíves figyelmét. Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely a biztosítási magánintézmények felügyeletéről szól, nem újraszabályozás, mert az 1923:

VIII. te. csak általános elvi kijelentéseket tett, alapvető elveket fektetett le, de már az a törvénycikk is a pénzügyminiszteirt hatalmazta fel rendeleti