Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-83
Az országgyűlés képviselőházának 83. az ország gazdasági helyzetére való tekintettel, törölte ezt az összeget. A másik ügy az, hogy Debrecen» városa az egyetem fizikai intézetével kapcsolatosan csillagvizsgáló létesítésére 82.000 : pengő ajándékot adott az államnak azzal a kötelezettséggel, hogy a csillagvizsgálót egy éven belül fel kell építeni és üzembe kell helyezni. Tíz esztendő telt el. Az épület ott áll már 9 esztendő óta romlásnak kitéve, a csillagvizsgálóról elleniben szó sincs, sőt azt sem tudjuk, hogy az a két nagyon értékes műszer, amelyről azt állították, hogy értékük a kupola építési költségeinek töibibszörösét, teszi, ebben a pillanatban hol van és mi van ezzel a két értékes, állami tulajdonban lévő műszerrel. A harmadik dolog az egyetem, központi' épületével kapcsolatban a Tisza István-tér létesítése, amelyre vonatkozóan a kultuszminiszter 1929-hen azt a leiratot intézte: a városhoz, hogy a Tisza István-térnek nagyvonalúság, művészi kiképzés tekintetében méltónak kell lennie a nagyszabású egyetemi építkezéshez; kicsinyes megoldás a távolabbi jövő szempontjából nagyon költséges szűkkeblűség lenne, éppen azért mindenképpen megokolt, hogy a Tisza István-tér kialakításához Debrecen városa megfelelő áldozatot hozzon, az állam a maga részéről szintén hozzá fog járulni ahhoz, bogy a tér" művészi megoldást nyerhessen. A költségek 600.000 pengőben voltak előirányozva. 340.000 pengőt kellett volna a megegyezés értelmében a kultuszkorinánynak viselnie. Ebből 100.000 pengőt az említett szükségmunkáik költségei címén^ 1930-ban a varosnak tényleg rendelkezésére is 'bocsátottak, azon túl azonban a 240.000 pengőhői mindössze négy szobornak a létesítése következett be, ami tudomásom szerint 60.000 pengőt igényelt s ezek ma már olyan állapotban vannak, hogy néhány esztendő után toldozni-foltozni kell ezeket a bronzszobrokat. Megértem, hogy 1931-ben a Teleszky-féle szanáló bizottság idején az ország akkori pénzügyi helyzete talán indokolttá tette a vállalt kötelezettségek teljesítésének elhalasztását, ha • azonban megnézzük a törvényhozás ' munkáját, akkor azt látjuk, hogy 1933-ban 110 milliót, azután külön még 15 milliót, 1934-ben 10 milliót, 1935-iben 15 milliót, 19364)an 13 milliót és 1937-tben 40 milliót bocsátott az országgyűlés közmunkák céljaira a mélyen t. kormányzat rendelkezésére. Erre a körülbelül 7—800.000 pengős munkára tehát nem lehet azt mondani, hogy a lefolyt idő alatt pénzügyi fedezet nem lett volna rendelkezésre bocsátható. De ha körülbelül 200 millió pengő állt rendelkezésre olyan közmunkák teljesítésére, amelyeknek teljesítésénél jogi és erkölcsi obligók nem terhelték a kormányt, akkor éreznie kellett volna a kultusz- : minisztériumnak, hogy ezeknél a vállalt kötelezettségeknél olyan morális obligója van Debrecen városával és a tiszántúli városokkal szemben, amelyet ilyen pénzügyi ^műveletek, ilyen hitelek rendelkezésre bocsátása mellett egyszerűen azzal elintézni, hogy nem áll rendelkezésre pénzügyi fedezet, mégis csak lehetetlenség. Ezért vagyok bátor kérdezni a mélyen t.. kultuszminiszter urat, hajlandó-e a létrejött alapítványokat jogi személyeknek tekintve,^ a közalapítványi ügyigazgatóság ügyintézési hatásköre alá, bocsátani, hogy a közalapítványi ügyigazgatóság ezeknek az alapítványoknak az érdekeit megvédelmezhesse? Hajlandó-e a kultuszminiszter gondoskodni arról, hogy a ütése 191t0 február li-én, szerdán. 511 kultuszminisztérium eleget tegyen a Debrecen városával és a tiszántúli városokkal szemben vállalt morális obiigójának, annyival is inkább, mivel ezeket a kötelezettségeket nem lehet a pénzügyi fedezet hiányának hangoztatásával nem teljesíteni, különösen nem lehet akkor, amikor a kultuszkormánynak módjában lett volna ezekbe a hitelekbe beszorítani ezt az összeget és amikor a másik fél részéről a teljesítés több mint tíz. esztendővel ezelőtt elfogadtatott? Kérdem továbbá a kultuszminiszter urat, hogy ilyen körülmények között, amelyeket voltam bátor ismertetni, megengedhetőnek, összeférhetőnek tartja-e az állani tekintélyével, hogy amikor egy kétoldalúan vállalt kötelezettség során aa egyik fél teljesítése elfogadtatott, akkor a másik fél vagy minimális részben vagy pedig egyáltalán nem, tesz eleget kötelezettségének? Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Vásary képviselő úr szóvátette a boldogult elődöm, gróf Klebelsberg Kuno által Debrecen városával kötött egyességgel kapcsolatban azt a kö- * rülményt, hogy az állam nem teljesítette azokat a kötelezettségeket, amelyeket annak idején vállalt. A csillagvizsgáló intézettel kapcsolatban tényleg úgy áll a helyzet, hogy a város teljesítette á vállalt kötelezettségeket; úgy emlékszem az írásokból, hogy 82.000 pengőt fizetett be, az épületet fel is emelték, ott is áll. csak a műszerek hiányoznak belőle. A műszereket az állam szolgáltatta olyképpen, hogy bizonyos régi műszereket, amelyek Budapesten a csillagvizsgálóban már nem voltak használhatók, átengedett Debrecen városának s ezeket modernizálni, vagyis javítani kellett. A műszerek egy előkelő berlini cégnek adattak át, ahol az átalakításuk folyamatba is tétetett, azonban nem készültek el addig az időpontig, amikor az illető cég néhány évvel ezelőtt megbukott. Az illető cég jogutódja most folytatja a munkálatokat, anyagi ereje azonban kevés lévén, sokkal lassúbb tempóban folyik a immnka, mint korábban, úgyhogy én ma nem tudok választ adni arra, hogy ezek a műszerek mikor fognak megérkezni. A készülékek egy-két éven belül remélhetőleg készen lesznek, de a debreceni csillagvizsgálóra az én megítélésem szerint nincs is olyan sürgős szükség. Boldogult elődöm ebben a kérdésben a kötelezettséget vállalta s én azt teljesíteni fogom, a műszerek megújítása folyik s ha ez megtörténik, az illető cég Debrecen városába foffia szállítani azokat. ; • Elvileg azonban nem helyeslem, hogy egy harmadik csillagvizsgáló intézetet állítsunk fel az országban, (Egy ' hang a jobboldalon: Repülőgépeket!) mint ahogy ugyanerre az álláspontra helyezkedtem a több évtizedes múlttal bíró ógyallai csillagvizsgálóval szemben is, amelynek a berendezését a jelen pillanatban nem tartom időszerűnek. Budapesten egy világviszonylatban is elsőrendű, modernül berendezett csillagvizsgáló intézete van az országnak, amelyre valóban szüksége van,- hogy a nemzetközi kapcsolatokat fenntartsa és az idevonatkozó feladatokat ellássa, de a többi csillagvizsgáló sürgős felállítását nem tartom égető feladatnak. (Egy hang a jobbóldalon: Akkor felesleges is!) Ennek ellenére teljesíteni fogom kötelezettségemet. (Vásáry István: Akkor sürgős volt a 80.000 pengő befizetése!) À