Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-82
494 Az országgyűlés képviselőházának és földjének termékenységében, de sokkal nagyobb kincse van a földmívelőnép cseréjében, abban a józan gondolkozásban és egyszerű erkölcsben, mely ebiben a népben lakik. Ez a nép más hazát nem kereshet magának, ennek itt kell megélnie, ennek a népnek itt kell boldogulni tudnia«. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Földhöz kell futtatni*) T. Képviselőház! Ez a törvényjavaslat ebben a szellemben készült s a magyar munkásságot, a magyar népet kívánja erősíteni, a magyar földmunkásság helyzetén kíván javítani, ezért tisztelettel kérem, méltóztassék ezt az általános tárgyalás alapjául elfogadni« (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. ~ A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Ifj. TatáiImre! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Horváth Géza! Elnök: Horváth Géza képviselő urat illeti a szó. Horváth Géza: T. Ház! Ha valaki a nagv alföldi falu-városok főterein sétál, a legtöbb helyen szomorú, rongyosruhájú embereket talál, ezek munkakereső, munkát váró, munka után áhítozó mezőgazdasági munkások. Ha valaki tavasz körül, nyár elején, vagy késő őszszel vasúton utaziik, vagy mint turista az országutakat járja, ott is többször rongyoskülsejű, lassan ballagó, pipázgató szomorú, sokszor sápadt, beesettarcú emberekkel találkozik. Ezek is munkások. Ha valaki késő ősszel, vagy tavasíszal a nagyvárosoknak — a fővárosnak is — villanegyedeiben sétálgat az utcákon, ott is találkozik kisebb csoportokkal, egyes emberekkel, akik munkát keresnek, kertfelásást, szőlőkötözést és hasonlót. Végül, ha valaki a falvak külső perifériáin be-be néz, a szomorú viskókba, ott is sápadtarcú, rongyosruhájú, bús magyarokat talál, ezek is mezőgazdasági munkások. Három esztendeig laktatni egy ilyen munkásnegyedben, zselléreik között, egy csendőr tiszthelyettes házában egy dunántúli kis faluban. Megismertem közelről vágyaikat, helyzetüket. Azután pedig az ország egyik legnagyobb munkásvármegyéjében. Békés vármegyében mentem keresztül, a békési főispán oldalán olyan gyakorlati iskolán, hogy, azt hiszem, min t Békés megye egyik képviselőién ek, ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, mondhatnám, becsületbeli kötelességem. Ha ezek a képek előttem felmerülnek, önkénytelenül felmerül előttem az a gondolat, illetőleg az a meggyőződés is, hogy ezeken a munkáskérdéseken helyes módon csak akkor tudunk úrrá lenni, csak akkor tudunk e téren hasznosat alkotni, ha mi a munkás-, agrárszociális mozgalmakat végigkísérjük fejlődési útjukon és ezért méltóztassanak megengedni, hogy ez alatt a rövid félóra alatt, mielőtt a törvényjavaslat bírálatára térnék, egészen röviden és tömören előadott történelmi visszapillantást nyújtsak, hogy ezen az alapon megállapíthassuk az okokat és az okok alapján megállapíthassuk, vájjon ez az előttünk fekvő törvényjavaslat időszerű-e, helyes-e, hasznos-e? T. Ház! Méltóztatnak tudni, hogy a török uralom előtt és^ a török uralom idején, különösen az Alföld délkeleti része, siűrűn tele volt kis virágzó falvakkal. A 150 éves török uralom ezeket tönkretette és az Alföldet mocsaras pusztasággá változtatta. A török uralom után 1690-ben felállították az úgynevezett Neoacquistica Commissio-t ? amely bizottság hivatva volt 8$. ülése 1940 február 13-án, kedden. arra, hogy a törökdúlta területek birtokjogi viszonyait újra rendezze. Békés vármegyében — mint az egész Alföldön is — megindult a bizottság munkássága, azonban alig találtak tulajdonosokat, akik valahogy igazolni tudták az egyes régi birtokokra való jogukat, hiszen anynyira elzüllöttek a viszonyok, hogy például Torontál vármegyét nem találták meg^ Békésben keresték és Torontál vármegye adóját Békés megye fizette éveken keresztül. Ezekre az elhagyott területekre azután különféle települések kerültek. Békés vármegyében például a gyulai uradalmat — 600.00© holdat — 70 négystzögmérföldnyi terjedeleniíben egy Harruckern nevű hadbiztos kapta munkájának jutalmául. Ö inkább három óbudai vízimalmot választott volna, amelyek mellett egy kis szőlő volt, mégis ezt kapta, ezt váltotta meg olcsó pénzért. Igáz, hogy azután olyan telepítést vitt keresztül ezen a területen, amely telepítés végeredményben áldásossá vált. Ezen a területen a legkülönfélébb emberek gyülekeztek össze. Jellemző, hogy Gyulára például még a Majna melletti Frankfurtból is telepedtek. Azután uraikkal elégedetlen jobbágyok, akik nevüket is eltitkolták, nehogy rájuk találjanak, gyülekeztek itt össze, nemzetiségiek telepedtek le és így kifejlődött egy keveredett népség az alföldi déli vidékeken. Akik az első telepesek közt voltak, azok, ha jobbágyok voltak is, szerződéssel földet kaptak, mégpedig elegendő mennyiségben, ezektől a földesuraktól, a többi közt Harruckerntől is és így tulajdonképpen ezek nem is jobbágyok voltak, hanem a földesurakkal szerződést kötő társaságok. Ennek következménye az lett, hogy ezek prosperálni tudtak, mert mindenféle kedvezményben részesültek, de ennek következménye lett azután az is, hogy a későbbi települőknek föld már nem jutott. így például tudjuk, hogy II. József császár 1784-1787-ig elrendelte Magyarországon a tulajdonképpeni első népszámlálást — ez honvédelmi okokból történt. — Ezen első népszámlálás alapián kiviláglott, hogy az országinak — a Szent Korona földjének — íhároannegyedrészét a lakosság 5%-át kitevő főnemesség és nagynemesség birtokolta, a többi megoszlott néhányezer jobbágytelken, az ország 8^ milliónyi lakosa közül, a többi pedig, néhány tízezer polgárt és tisztviselőt kivéve, mint zsellér, mint földnélküli jobbágy tengődött. Ez a viszony fennmaradt egészen az úrbéri rendezésig, fennmaradt az 1846—1848-as örökváltság-rendezésig. Ezeknek az uradalmaknak természetesen mind több és több munkásra volt szükségük és így^ mind több és több zsellér, jobbágy és munkás gyülekezett ezekre a területekre. Ez az oka annak, hogy ma az Alföldön ilyen nagy a munkások, a zsellérek, a nincstelen emberek száma. Egyik népszámlálásunk alkalmával, amely ugyan jóval később történt, s amelyet a földmívelésügyi minisztérium rendelt el, kitűnt, hogy a dunántúli részeken sokszor munkáshiány van, az alföldi részeken pedig munkásfeleslegek vannak A nrankásmozgalmak történetében ez a megállapítás jelentős tényező. Visszatérve az 1846/48-ban kezdődött örökváltság-rendezés idejére, meg kell állapítanom, hogy ez a lelkekben nem hozott megnyugvást. Akiknek telkük volt, kaptak földet, akiknek pedig nem volt telkük és házuk, továbbra is nincstelenek maradtak. Azonkívül perek is keletkeztek, amelyek egészen 1871-ig húzódtak el, s a földesurak évtizedeken keresztül sokszor egész községekkel álltak szemben. Ezeket az