Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-82

486 Az Országgyűlés képviselőházának 82. ütése 19 J+0 február 13-án, kedden. kérte. Kérdem, méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Napirend szerint következik a legkisebb gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslat vitájának folytatása., (írom: 178. sz.) Szólásra következik? Bocaonádi Szabó Imre jegyző: Tauffer Gábor! Elnök: Tauffer Gábor képviselő urat illeti a szó. Tauffer Gábor: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot már a harmadik hete tárgyaljuk. Ezt az alapos tárgyalást a magam részéről nagyon helyesnek és politikai szempontból nagyon hasznosnak Ítélem. Hasznosnak ítélem először azért, mert a munkavállalók rétegében ez az alapos tárgyalás alkalmas megnyugvást létesíteni abban a tekintetben, hogy a magyar törvényhozás végre észrevetette ezt a széles népréteget, amely ^ azt mondhatnám — a legszilárdabb alapja a magyar állami életnek, másodszor hasznosnak ítélem azért, mert ez ösztönzőleg hat a kormányra is. A kormány érezheti, hogy a képviselőház és általában a törvényhozás mai struktúrája olyan javaslatokat vár tőle, amely a nép öszszességének, illetőleg a nép ama rétegei jogainak védelmére szolgálnak, amelyek el voltak a múltban hanyagolva. Azt, hogy mennyire el volt hanyagolva ez a nép réteg, amelyről ez a törvényjavaslat intézkedik, magában az indokolásban is olvashatjuk. Hiszen csak az 1898. évi II. te. volt az első törvényes intézkedés, amely a gazdasági munkavállalók ügyével foglalkozott és bár már akkor felmerült az óhaj, hogy a : gazdasági munkavállalók legkisebb munkabére hatóságilag állapíttassék meg, az akkori idők szelleme és az akkori törvényhozás összetétele nem engedte meg azt, hogy ez a legtermészetesebb kívánság teljesedésbe menjen. 25 évnek kellett eltelnie, míg az 1923 :XXV. te. megszületett, amely lehetővé — de nem kötelezővé — tette a legkisebb munkabérek megállapítását. T. Ház! A mai lapokban olvasom, hogy Hóman miniszter úr Jászapátiban mondott beszédében kitért arra, hogy nem elégszik meg azzal, hogy csak a nagybirtokosoknak és nagykereskedőknek megy jól a dolguk, hanem szükségesnek látja, hogy a nemzet széles rétegei is részesüljenek a gazdasági jólét áldásaiban. Azt is mondta azonban, hogy az ő ellenfelei ezen az oldalon gyors léptekkel akarnak haladni, illetőleg azt mondják, hogy marói-holnapra ímeg tudják valósítani mindazt, amit hirdetnek. Én nem tartózom azok közé, akik máról-holnapra való eredményeket hirdetnek, mert meg vagyok róla győződve, — amint a miniszter úr is mondta — hogy valóban csak lépésről-lépésre lehet előrehaladni; de e lépésről-lépésre való előrehaladás terén is nagy különbséget látunk a mostani túloldal részéről, mint volt elődjei részéről is, bár a, mostani túloldalt nem lehet mindazért felelőssé tenni, ami előtte történt. Tény az, hogy gyorsabb tempóra van szükség ; és ide kell, hogy jöjjenek az ország ama rétegének ülgyei, amely réteg eddig elhanyagoltatott. Ennek az ügyeivel kell elsősorban foglalkoznunk és igenis gyorsabb léptekkel kell megoldani ezeket a kérdéseket, nem úgy mint a múltban, -hogy 1898—1923-ig 25 évnek kellett eltelnie az egyik, lépés megtevéséig és viszont 1923-tól egészen a mai napig 17 esztendőnek^ hogy ezt a törvényjavaslatot tárgyalhassuk. I Szóval 25 és 17 esztendő választotta el azokat a lépéseket, amelyeket e téren tettünk. T. Ház! A különböző kormánypárti beszédekből azt is halljuk, hogy új világot látunk magunk körül, új világ következik és azokat, akik ezt az új világot meg akarják valósítani, sokszor a külföld utánzásának vádjával illetik. Éppen a magyar politikai önérzet megerősítése céljából kell megállapítanom, hogy ez az új világ, amelyet mi külföldön látunk, tulajdonképpen itt Magyarországon indult el a Wenckheim palotából. Friedrich István volt annak a magyar kormánynak az. elnöke, amely a keresztény Magyarország politikai lobogóját először lobogtatta itt meg az országban. Annak a kormánynak volt a tagja Csilléry András is, aki a Peidl kormányt leszerelte és elfogta. A Friedrich-kormány volt az, amely a bolseviz-must és a kommunizmust az állatmkormányzás hatalmából kikapcsolta. Nekünk büszkének kell lennünk arra, hogy az a politikai irányzat, amely imiost Németországban és Olaszországban olyan nagymértékben hinti áldásait, ez a politikai és társadalmi szolidarizmus nálunk már 1919-ben megindult és hogy Vass József volt az, aki elsőnek mondotta ki ezzel a szóval itt a Házban, hogy szolidaritásra van szükség a társadalmi osztályok között. Ez a politikai irány, amely akkor megindult, volt az, amely lefektette azt a fontos alapelvet, amelyet ebben a törvényjavaslatban is látunk, azt az alapelvet, amely biztosítja a imiunkavállalót abban a tekintetben, hogy a törvény által javára megállapított előnyökről még neki magának sincs joga lemondani s az ilyen lemondásnak nincsen joghatálya. T. Képviselőház! Ezt az elvet először is a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó Friedrieh-féle rendelet fektette le 1920-ban; ez a rendelet mondotta ki, hogy a munkavállaló érvényesen nem mondhat le azokról az előnyökről, amelyeket neki ez a jogszabály biztosít. Ugyanez az elv van lefektetve ebben a törvényjavaslatban is s ezt az elvet én örömmel üdvözlöm. Egyben azonban megállapítom, hogy ennek az elvnek, amely a társadalmi szolidaritás egyik pregnáns kifejezője, első megjelenési formája a magánalkalmazottak munkaviszonyait szabályozó rendeletben volt megadva. Ugyanaz a politikai megmozdulás, amely 1919-ben jelentkezett, később azután szociális irányban is kifejtette a maga hasznos működését a földreform formájában. Nagyatádi Szabó István volt az, aki a földreformot meg akarta valósítani s meg is valósította, azonban, sajnos, az ellenhatások következtében nem abban a formában, mint ahogyan azt akarta. Hasonlóképpen az Oti. és Mabi. felállítása is ennek a keresztény szolidáris politikának volt az eredménye. Ezt mind csak azért hangoztatom, hogy azt a politikai önérzetet, amely a magyarban mindig megvolt, megerősítsem és bizonyítsam, hogy a szolidaritásnak ezek a megnyilvánulásai nem idegenből jöttek hozzánk, hanem ezek igenis a magyar talajból fakadtak. A világháború utáni gonoszság reakciójaképpen, amelyet elkövettek, a magyar lélekben felébredt megint a testvéri és felebaráti szeretet egymás iránt s hogy ez az irányzat azután lealkonyodott és elgyengült, ez annak volt a következménye, mert bennünk nem volt meg a teljes lelki összefogás és erő, ami egy ilyen nagy társadalmi és politikai átalakuláshoz szükséges volt. A titkos választóI jogot, amelyet szintén Friedrich István adott