Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-80
448 Az országgyűlés képviselőházának 80. kételkedem abban, hogy a földimívelésügyi miniszter úr ő nagyiméltósága a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslattal ezt a célt is el akarja érni. Nem tagadom, minket f megleptek ezek a felszólalások, megleptek azért, mert 'hiszen ezeket a kérdéseiket nálunk a Felvidéken már régen megoldották. Nálunk ugyanis azok az aratók, alkik egyidejűleg részesm/unkát is vállalnak, igen sok esetben kapnak egyharmados tengeriföldet lókapálásra, ezenfelül pedig, amennyiben a (munkaadónak módjában áll, egy négy édes földet szintén lókapálásra. A tárgyalás alatt elhangzottak olyan felszólalások is, hogy a lókapálást célszerű volna megszüntetni és rá kellene térni az emberi erővel végzett kapálásra. En nem tartom ezt célszerűnek, azért, mert hisizen a gazda az igát úgyszólván díjmentesen bocsátja a részesmunkások rendelkezésére és azért sem tartom célszerűnek, mert hiszen mint gyakorlati kisgazda tudom, hogy lókapál ássál sokkal jobb munkát lehet a földön végezni, mint kézi kapával. Kötött talajon ugyanis, ahol cl SZÍJ/* razság miatt minél vastagabb, minél mélyebb rétegben kell porh any ósí tani a földet, ezta munkát szerintem lókapával lehet csak igazán jól elvégezni. Nálunk egynegyedes tengeriföldet kapnak a mezőgazdasági cselédek is. Sajnos, a Felvidéken a csehek által végrehajtott parcellázások következtében kevés ilyen föld van. Részes burgonyát egyötöd-, egyhatodrészben kapnak a munkavállalók, amely esetben a munkaadók előkészítik a burgonya alá a földet ós adják a vetőburgonyát. Igaz, hogy ez a termelési mód nagyőri kevéssé van elterjedve, mert a részes burgonyatermelők inkább feles művelésben termelik a burgonyát, amely esetben^ a gazda adja az előkészített földet, a munkavállaló pedig a munkát és a vetőburgonyát. Minden más terményt és pedig zöldséget, káposztát, dinynyét stb., tehát főképpen kerti vetemény eket, minden esetben feles műveléssel termelnek. Az aratás mindig tizenegyedrészért történik. Ebben az esetben vagy a gazda élelmezi aratás aljaítt az ő aratóit, vagy pedig konvenciót ad & akkor az aratók gondoskodnak saját élelmezésükről. Abban az esetiben, ha a gazda konvenciót ad, akkor páronként — ami úgy értendő, hogy a marokszedő csak az aratásban vesz részt, míg az arató férfimunkás a többi aratási munkát, a behordást, a cséplést is végzi — kapják a következő mennyiséget: 70 kilogramm búzát, 60 kg rozsot, IV2 kg zsírt, 2 kg szalonnát, 6 kg babot, azután burgonyát amennyi kell, fát amennyi kell, 5 pengő fűszerpénzt, tejet amennyire szükségük van. Ezek nálunk a konveneióbérek. Igaz, hogy elhangzott a tárgyalás alatt az is, hogy azok a gazdaságok, amelyek eddig ezeket a térítéseket nem adták és a jövőben, talán a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén, adni készülnek, áldozatot fognak hozni. Szerintem ez nem áll, mert azok ä gazdaságok, amelyek idáig ezeket a térítéseket nem adták, megtakarítást végeztek a munkásoknak járó béreken. Ezek a gazdaságok tehát ezentúl nem hoznak áldozatot, legfeljebb annyit, hogy a jövőben nem tartalékolnak. Azt, hogy a női munkás egyenlő értékű-e férfimunkással, a gazdaságok és a gazdák különbözőképpen fogják fel. Különösen a nagygazdasagok azok, amelyek szívesebben alkalmaznak női munkaerőket éspedig azért, mert ugyanazt a munkát végeztetik velük, mint a ülése 1940 február 8-án, csütörtökön. férfimunkásokkal, ellenben bért kevesebbet fizetnek nekik. Szerintem ez nem helyes, mert ha a női munkás ugyanazt a munkát végzi és ugyanazt a (munkamennyiséget teljesíti, mint a férfimunkás, akkor ugyanaz a munkabér is jár neki. Mi kisgazdák, ha a női munkás, akit alkalmazni szoktunk, ugyanazt a munkát végzi, minden körülmények között ugyanazt a bért fizetjük néki, mint a férfiimunkásnak. V/arnnak ellenben munkák, amelyeket a női munkás már nem bír úgy végezni s amely munkákból a női munkás kevesebbet végez. Ezeknél a munkáknál a férfiakat mindig jobban fizetjük. Ilyen a zöldségek alá ásás, a zöldség kiásása, a répa alá ásás stb. Ezek már nehezebb munkák. T. Ház! A családi munkabérek megállapítását én üdvözölném, ugyanis az a mezőgazdasági munkás, akinek nagy családja van, sokkal nehezebb viszonyok között él, mint az, akinek családja kicsiny, vagy egyáltalában nincs családja. Igaz, ennek megoldása nagyon nehéz feladat, mert ha egyenlő munkát végeznek, kell, hogy a fizetés is egyenlő legyen és azonkívül attól tartok, hogy ha a mezőgazdasági családi munkabérekre áttérnénk, akkor azok a gazdaságok, amelyek családos munkásokat alkalmaznak, ezeket elbocsátanak és szívesebben fogadnának olyan gazdasági cselédeket, akiknek kisebb családjuk van, vagy egyáltalában nincsen családjuk. Minthogy azonban a több gyermek nemzeti érdek, államvédelmi érdek, ezekről a többgyermekesekről gondoskodni kell. Hogy ez lehetséges legyen, a benyújtott törvényjavaslat részletes tárgyalásánál gondoskodni kellene a családi munkabérek beállításáról, hogy ennek alapján a vármegyei mezőgazdasági munkabér-megállapító bizottságok már ezzel is foglalkozzanak. A családi munkabérek bevezetéséhez szükséges tőkét én meg tudnám találni, mégpedig megtalálnám a magas jövedelmekben, a magas jövedelmek megadóztatásában, a magas tandemek irgalmatlan megadóztatásánál s olyan vállalatoknál, amelyeknek konkurrensük van, az adókedvezmények és az adóengedmények megvonásában. Ezeknek végrehajtása a mai időben, amikor az országnak úgyszólván erején felül kell gondoskodni a kiadásokról, szerintem megoldandó kérdés volna azért, hogy minden egyén és vállalat teherbírása erejéig kivegye a részét a közterhekből. Adó engedményben szerintem csak az olyan vállalatot kell részesíteni, amely vállalat az állam szempontjából s ugyanígy az állam polgárai szempontjából is, feltétlenül szükséges. Minden egyéb vállalattól pedig, amelynek konkurrense van, a kedvezményeket meg kell vonni. Lehetetlennek és igazságtalannak tartom azt, hogy egyes vállalatok mások terhére bizonyos kedvezmények terén előnyben részesüljenek. Helyeselném a legkisebb országos munkabérek megállapítását is. Ez irányadó lenne a vármegyei munkabérmegállapító bizottságok számára, ebből kiindulhatnának. A lényeg azonban az, hogy minden körülmények között biztosítani tudjuk a mezőgazdasági munkásoknak emberhez méltó megélhetését. Ez most úgyszólván állami feladat, amely elől szerintem kitérni nem lehet. Csodálkozom, hogy egyes felszólalók ügy adták elő beszédeiket, mintha egyedül csak ők törekednének t a mezőgazdasági munkások jólétének javítására és mintha ők is résztvettek volna a nefliéz gazdasági munkában és nem csupán látták yolna azt, Ezeknek én azt mon-