Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-80
Az országgyűlés képviselőházának, 80. ül zőgazdasági munkásság mögött van és mégis ki tudott harcolni szervezetei révén bizonyos előnyöket, juttatásokat, bizonyos népjóléti intézményeket, amelyek segítettek rajta. A mezőgazdasági munkásság számára a jobbágyság, — gazdiasági szempontból — higgyék meg, jobb volt, mint a mai állapot, (Felkiáltások a balközépen: Igaza van!) mert most megszűnt a kapocs a munkaadó és a munkás között. A jobbágy szabad lett, odadobták, magára hagyták és nem törődött vele senki. Ezek az események hozták azután magukkal, hogy az a becsületes, dolgozni tudó, dolgozni akaró, életerős magyar ember nem tehetett egyebet, mint fogta a vándorbotot: a Fehér Jánosok kimentek, az Okányi Schwarezok pedig beszivárogtak. (Mozgás.) Ezt nem lelhet letagadni, ez szemüntk ellőtt játszódott le. Mi akkor fiatal gyerekek voltunk, nem értettük ezt, de itt voltak az akkori nagy politikusok, harcokat vívtak eWben a Házban és a régi parlamentben is, de egynek sem jutott eszébe vezéreikkezni az akkori liberális zsidló lapokban arról, hogy — nemi is hozták volna le ezeket a cikkeket — hogyan ós miért vándorol ki a magyar. Bezzeg, ha most 20 zsidó útrakel s három napig a tengeren hányódik és senki sem akarja érthető oknál fogva befogadni őket, akkor az egész világsajtó bömböli, hogy mi van ezekkel a szegény zsidó menekültekkel, de amikor mentek ki a magyar (hajók, akkor az az átkos és megbélvégzendő liberális kormányzat prémiumot adott a IhJajóstársaságoknak, hogy az eleven portékát, a drága magyar munkaerőt, H magyar fajtát, szállítsák ki külföldre- hogy irtsa Brazília őserdőit, szántsa a rögöt Kanadlában és így tovább, mert jó munkaerő volt, igénytelen volt s ha valamivel többet adtak riftki, már fellélegzett: íme, itt többet adnak. (Mozgás.) Ne csodálkozzunk, hogy ilyen állapotok mellett és az akkori liberális zsidó rendszer mellett kiment a fajtánk és mint már nem eeryszer mondottam, az értékesebb ment ki, a legértékesebb, akiben volt vállalkozási szellem. Nem tudott az istenadta másként, csak ma ff varul, de nekivágott a nagy óceánnak és kivándorolt. A zsidó liberalizmus alatt a század első évétől 1914-ig 1,400.000 magyar vándorolt ki. TZgy esztendőiben, 1907 J hen, 200.000 magvar hagyta el hazáját. Ez volt az a zsidó liberális Wirtschaft, ez nem kormányzat volt, hanem egy liberális Wirtschaft, — mert másnak nem lehet nevezni — amelynek nyúlványait én láttam méff abban az időiben, amikor 'bekerültem ide, a Házba, mint (fiatal. 32 éves, Kossuthpárti. Apnonvi elnöklete alatt álló függetlenségi 'képviselő. Emlékszem reá, akkor a képviselő urak nem mertek itt véleménvt mondani, mert a zsidó sajtó nem adott nekik a lanban ió kritikát. Akkor azzal fenyegette a pnlt mögül elszabadult zsidó gyerek azt a kénviselőt. hogy rossz sajtója lesz. Míg élek, büszke lesízek rá, hogy* én a múlt ciklusok egyikén hátrafordultam itt a Házban 'és azt mondottam: nézzék nmeg, — és itt hátra mutattam — ott ülnek ezek a jellegzetes arcú újságírók, akik kiforgatják vagy ellhalllgatiák a magyar törvényhozók beszédeit és csinálják a magyar közvéleményt. Ablból tudja meg az ország, hogy itt mi történik, nogv az a zsidó tin+akuli hogyan vélekedik egyik" vagy másik felszólalásról. Persze, ha nem a hitsorsosáról, hanem magyar fajtájúról volt szó, akkor méregbe, epébe mártotta azt a tollat és csak kiese 19W február 8-án, csütörtökön. 43 figurázta az illetőt g egy okos mondatot le nem írt volna, egy okos mondatot nem adott volna a szájába, amit pedig az illető itt elmondott. Ilyen állapotok voltak. Ennek a végét én is láttam: a pucolás megkezdődött, de nagyon lassan megy, a seprűk nem működnek úgy, ahogyan kellene, de én azt mondom, amikor a magyar szellemiségről, a magyar lélek megmentéséről van szó, akkor — sajtókamara ide, színészkamara oda — itt bizony be kell nyúlni,^ciánozni kell és ki kell füstölni azt a társaságot. (Derültség. — Keck Antal: Ma is sokan vannak még!) Sajnos, még ma is sokan vannak, ahogyan a t. képviselőtársam nagyon helyesen megjegyzi. T. Ház! Hogy ezek a drága magyarjaink milyen honvággyal vannak teli és mennyire megőrzik külföldön is hovatartozandóságukat, nemzeti érzésüket, azt mutatja egy levél. Egy itteni zsidó, tudva, 'hogy az új törvény szerint zsidónak fölbirtoka nem lehet, menteni akarva harmincegynéhány holdját, elcserélni kívánja azt egy kanadai magyarnak ottani vagyonával, aki pedig haza akar jönni. Ez a kanadai magyar nagyon szép levelet írt egy fővárosi tekintélyes keresztény ügyvéd ibarátomíhoz és ebben többek között a következőket írja (olvassa): »Méltóztassék minden lehetőt elkövetni, hogy az átírás sikerüljön, hogy 37 évi keserves munkám gyümölcslét, kis vagyonkámat szeretett hazánkba hazavigyem. Hála Istennek, jól megy sorom. Harminchét év óta vagyok idekint, de a szívem ihazahív. A honvágy miatt szeretnék ismét nuaigyar rögön szántani és ha eljön" az idő, szeretnék magyar hant alatt pihenni. Minden vágyam, hogy szeretett magyar hazám javára dolgozhassak odanaza s amennyi erőmből telik, szolgálhassak magyar hazánknak és én is közreműködhessem Nagy-Magyarország építésélben. Az Isten is megáldja nagyságos ügyvéd urat és azoknak a magyar uraknak minden léüését, akik lehetővé teszik a hazától elszakadt, igaz magyar családok {hazatérését. Isten áldását kérem Nagy-Magyarországra, vitéz Horthy Miklós kormányzó urunkra és vagyok alázatos híve Göbölös Imre, st.-benedicti (kanadai) hazavágyó amerikás magyar farméi'.« T. Ház! Ennek a Göbölös Imrének, az én szeretett honfitársamnak a messze távolból, innen az ország képviselőházából megszorítom a kezét. Azt gondolom, bár haza tudinák hozni a magukat kereszténynek mondó (kormányzatok valamennyi magyart, aii haza akar jönni, de nem csereüzlet alapján. (Rapcsányi László: Jog alapján!) Hazahozni őket, szám on tartani őket! Ez kötelességünk! És én ezt a kérdést napirenden fogom tartani, mert azt látom, hogy úgy Olaszország, mint Németország ezek a nagyihiatalmak, főként a 80 milliós német nemzet számontart minden egyes külföldi németet, pedig könnyebben megengedhetné magának azt a fényűzést, hogy egyikről-másikról inegfeledíkezzék. mint a mi kis nemzetünk, amely számbelileg kicsiny ugyan, de különhen nagy nemzet, mert isteni küldetése van. Mondom, ha ez a nagy német nemzet megengedné magának, hogy egyikmásik németről megfeledkezik, még nein csodálkoznám, de mi bűnt követünk el, istenkáromlást, hn csak egy magyarról is megfeledkezünk. Tessék az ő összeírásukat elrendelni külföldön. Ott vannak a követeink. Tessék Budapesten önkéntes irodlákat felállítani. Nem egy tanáremberrel beszéltem, a szerzetes-
