Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-79

420 Az országgyűlés képviselőházának 79. Először is le kell szegeznem azt, hogy a törvényjavaslat egész felépítését — bizonyos hiányosságoktól eltekintve — helyesnek tartom, A munkabéregyeztető bizottságoknak decentralizáltan, vármegyénként való felállítását '•s helyesnek tartom, mert csakis paritásé« alapon, csakis a két félnek egyenlő befolyást, egyenlő szólásjogot és egyenlő szavazati jogot biztosítva tudjuk szolgálni azt a célt, hogy valóban minden szempont érvényesüljön a mezőgazdasági munkabérek megállapításánál, hogy egyrészt a munkásság jogos kívánságai valóban honöráltassanak, másrészt viszont a munkaadóik részéről, a munkásság által gyakran nem ismert gazdasági lehetősegeket figyelembe véve történjék a munkabérmegállapítás. Cgyanis elsősorban a munkásság érdeke az, hogy olyan terheket ne rakjunk a munkaadók vállaira, amelyek folytán ők esetleg rövid pár év múlva kénytelenek lennének megszűnni munkaalkalmat adó tényezők lenni. Ebből a szempontból, mondom, helyeslem azt az alapelvet, amelyre ez a törvényjavaslat felépül és legyen szabad itt egy gyakorlati tapasztalatot elmondanom. Az előttem szólott képviselőtársam, mint a volt csehszlovák köztársaságból visszacsatolt területek egyik képviselője, említette, hogy nem kívánja dicsőíteni a néhai Csehszlovákiát. Hát én sem kívánom dicsőíteni, nekem ugyanolyan kevés okom van rá, mint a t. képviselőtársamnak. Egyebet nem vettek el tőlem a csehek, niint egész vagyonomat százszázalékig. De mégis addig, amíg ott még megtűrt földbirtokos voltain és amíg ott alkalmam volt az ottani volt gazdaságomat vezetni, egy nagyon érdekes tapasztalaton estem keresztül, éppen a mezőgazdasági munkabérmegállapító bizottságok élete tekintetébeu. Jól tudjuk azt, hogy az 1920-as évek elején, amikor még rövid idővel azelőtt zajlott le a magyarországi kommunizmus, az összes utódállamokban is erős kommunista mozgalmak voltak. A csehszlovák kormányzat az úgynevezett történelmi országokban, Csehországban, Morvaországban drákói szigorral fojtott el minden kommunista mozgolódást, a kommunista vezéreket lecsukatta és ahol kommunista tüntetés volt, ott többnyire a Szlovenszkóból áthozott magyar katonasággal verette szét a tüntetőket. Ezzel szemben az akkori Szlovenszkónak magyarlakta területein, főleg az agrárius vidékeken nemcsak megtűrték, (.Jft. Vozáry Aladár; Szabad volt, sőt favorizálták!) hanem, merem mondani, mesterségesen, kéz alatt támogatták a kommunista mozgolódásokat, (Üg

y van! Úgy van! a balközépen.) aminek egészen világosan az volt a célja, hogy a földbirtokos is, a kisgazda is, meg a mezőgazdasági munkás is magyar lévén ott, ezeket egymással szembeállítsák. (Ügy van! Ügy van!) Természetes ugyanis, hogy már a pár holddal rendelkező kisgazda sem volt ott kommunista, tehát az volt a csehek célja, hogy neçsak a földesúrral, hanem az önálló kisgazdákkal, tehát általában a burzsujokkal szembeállítsák a munkásságot. Meg kell vallanunk, hogy az első években meglehetős sikerrel űzték ezt az agitációt. Közben nyilván nem gondoltak arra, hogy saját maguk ellen hoztak törvényt az ezeknek a paritásos bizottságoknak megalakítására vonatkozó törvényben. Mert mi volt a tapasztalat? Ott a Csallóközben, legalább a Csallóköznek abban a részében, ahol én laktam, merném állítani, hogy a húszas évek elején a mezőgazdasági munkásságnak, beleértve az éves cselédülése 19UO február 1 -én, esüiörtökon, séget is, — bár elég jó volt ott a szociális helyzet — 80 százaléka kommunista volt. Két év múlva az egész vidéken jóformán egy szál kommunistát sem lehetett találni. Miértí Megvalósultak ezek a paritásos bizottságok és ezekben együtt ültek a munkaadók és a munkavállalók képviselői. Minden agitációnál az első roham a legerősebb, minden agitációnál a frázisoktól való megszédülésnek, a frázisok mámorának első pillanatai hatnak a legerősebben, éppúgy, mint a berúgctt emberre a részegség első ideje a legdinamikusabb, hogy modern szóval éljek. (R. Vozáry Aladár: Azután jön a katzen

jammer!) Ott azután jött egy kicsit a kiábrándulás. Látták az emberek, hogy azok, akik nekik földi mennyországot ígértek, nem hozták őket közelebb a mennyországhoz, viszont leültek a munkaadók képviselőivel tárgyalni, látták, hogy azok is éppen olyan emberek, mint ők, — azokat is nyomják az adók, azokat is nyomja az államhatalom, különösen ott a magyar vidéken nyomták őket másféle okok is; látták, hogy végeredményben meg lehet egyezni és meg lehet állapodni, csak engednie kell mindkét félnek. Merem állítani, hogy már 1922-ben ott meglehetősen tökéletesen helyre volt állítva a társadalmi béke a munkaadók és a munkavállalók között — szemben 1920-szal, amikor az aratás közepén sztrájkba léptek az aratók — és már semilyen nagyobb nyugtalanság sem volt tapasztalható. Amire a csehek úgynevezett szociális földreformjukat végrehajtották és minket kidobtak onnan, akkorra nem volt semmi bajunk sem a munkásokkal, beleértve a cselédséget is, a napszámost is, a summást is és a többit is. Bocsánatot kérek, hogy egy ilyen személyes tapasztalatomat hoztam a t. Ház elé, de mindenesetre ez a személyes tapasztalat is hat rám, amikor helyeslőleg fogadom el a törvényjavaslatnak azt a bázisát, hogy a paritásos alapon épül fel. Helyeslem továbbá azt is, hogy vármegyénként decentralizálva alakítják meg a munkabérmegállapító bizottságokat. Elolvastam a miniszter úr indokolását és ennek az indokolásnak méltatására később fogok rátérni, de azt már most meg kell mondanom, hogy én bizonyos szempontokból jobban szeretném a még erő seb b decentralizációt. Tudjuk ugyanis, hogy egyetlen vármegye területén is mennyire különbözők a viszonyok, mennyire mások és mások még a klimatikus viszonyok is, más a munkásság viszonya, létszáma, más a lakosság száma, a népsűrűség, a földek minősége, a gazdák anyagi ereje és így tovább. Hiszen a javaslat meg is adja annak lehetőségét, hogy egy-egy vármegye területén is különbözőképpen szabályozzák a munkabéreket, de én jobbnak tartanám, ha ezt járásonként lehetne megtenni. Tökéletesen igazat adok azonban az indokolás ama mondatának, amelyben a miniszter úr részben azzal indokolja meg, hogy nem járásonként állítják fel ezeket a bizottságokat, ha^ nem csak vármegyénként, hegy a járási mezőgazdasági bizottságok sem alakultak meg igen sok helyen és ahol meg is alakultak, igen sok helyen ott is semily

en működést sem fejtettek ki és ahol működést fejtettek ki, ott is igen hiányos volt a működésük. Sajnos, személyes tapasztalatból mondhatom a járási mezőgazdasági bizottságokra vonatkozólag, hogy ezek a legtöbb helyen nem feleltek meg a hivatásuk-