Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-79

Az országgyűlés képviselőházának 79. ülése 19 kO február 1-én, csütörtökön. 413 a tőke, a profit érdekei a dominálok. A munka nem egyenlő tényező a tőkével szemben, hanem annak alárendeltje. A termelés és az áruelosztás forgatagában a tőke, a földbirtok az úr, a munka ennek csak a szolgája. Ezzel szemben hallom itt azt az érvet, hogy ez csak a liberális, marxista, kapitalistarendszer alatt volt így, s most majd máskép lesz. Igen sok képviselőtársam említette itt a liberális-, kapitalistarendszerrel kapcsolatban Marx nevét és így kötelességemnek tartom azért is. hogy ne kelljen a külföld előtt restelkednünk, megmondani azt. hogy a kettőt ne tessék összekonfundálni. Marx Károly lehet igen sokak előtt ellenszenves egyéniség, Marx Károly lehet igen^ sokak előtt olyan egyéniség, aki írásaiban gyűlöletet hirdetett, de egyet nem lehet tőle elvitatni: nem volt még a történelemben lánglelkűbb ellensége a liberáliska nitalistarendszernek, mint éppen Marx Károly, akinek minden írása lángoló vádirat a kapitalista gazdasági rendszer ellen, minden írása mondhatnám, felbuitás az ellen a rendszer ellen, amely embereik millióit zsákmányolja ki a mindig nagyobb profit érdekében. Ha tehát egy nyugalmazott miniszteri tanácsos, ielenlesr képviselő .valamint egy magasrangú közigazgatási tisztviselő, ielenleg képviselő, azonkívül más urak itt a Házban, nagy emfázissal említik, hogy ezentúl máskénpen lesz, mint a liberális-, marxista-, kapitalistarendszerben, akikor olyat mondanak, amiért restelkedni kell, mert Marxot nem lehet összekon fundálni « libera] is kapitalizmussal. T. Képviselőház! Hazánkban már tíz éve kísérleteznek azzal, hogy a kapitalista gazdálkodási rendszert valamiképpen reformálják, nemzetivé és kereszténnyé akarják tenni a tőkét. Szándékban és buzgalomban nem volt hiány, a gyakorlatban azonban azt látjuk, t. Képviselőház, hogy a munkásosztály kizsákmányolásának a módja egyáltalában nem változott. Kenetes szavakat hallott, igen szép szónoklatokat, igen szép színpadi mennydörgést a 'kapitalizmus ellen, de amennyire sikerülj a munkásságnak nagyrészt szervezkedése útián, kicsiny részben pedig az állam segítségével a munkabéreket emelnie, olyan mértékben regresszálta magát a kapitalizmus azzal, hogy a munka intenzitását fokozta, olyan mértékben, hogy ez most már a munkásság egészségére kezd veszélyessé válni. A munka intenzitásának a fokozását azonban nemcsak az iparban találjuk meg, hanem megtaláljuk a mezőgazdaságban is. Ha elmegyünk a nagy uradalmakba és megnézzük a répaművelést, megnézzük a kapásnövények művelésének a módját és meggondoljuk, hogy 50 évvel ezelőtt hogyan csinálták ezt, akkor azt találjuk, hogy a kapitalizmus ott sem maradt nyugodtan és ha nem tudott géppel behatolni, ha nem tudott gépekkel többet termelni, ha bizonyos tekintettel kellett lennie az emberre és ezért nem alkalmazni a gépeket, hát akkor az embert zsákmányolta ki olyan embertelenül, hogy most már magának az államnak kötelessége belenyúlni a dologba, hogy az emberek kizsákmányolását valamiképpen megakadályozza. Már most ha tudjuk azt, hogy kapitalista államban élünk, akkor legyünk tisztában azzal is, hogy a munkaerő minden kapitalista ál- Iámban áru, olyan áru, mint a borsó, a lencse, a bab vagy akármi más. Ez lehet kegyetlenül hangzó megállapítás, — itt a Házban is sokan tiltakoztak ez ellen, mondván hogy ez ortodox marxista megállapítás — kétségtelen tény azonban az, hogy a munkaerő áru és nagyon helyesen mondja az alföldi magyar a munkaerőre, hogy embervásár. Bizony, az embervásáron vásár folyik a munkaerővel. Ha tehát a munkaerő áru, akkor meg tisztában kell lennünk azzal, hogy árának a kialakulásában ugyanolyan tényezők játszanak közre, mint minden árunál. A munkaerő árát megszabja a kereslet és a kínálat játéka, a kor, a munkás munkabírása, képességei, szóval mind olyanok, amik egyéb áruk árát is megszabják. A munkáltató olcsón akar munkáshoz jutni és aki már Szarvason vagy más alföldi városban végighallgatta az embervásáron az alkut, az tisztában lehet azzal, hogy a munkáltató akármennyire hangoztatja is a jó szívét, akármenynyire beszél is nemzeti és keresztény elvekről, a gyakorlatban, amikor munkásokat fogad fel, bizony igyekszik a munkabért annyira leszorítani, amennyire csak le lehet szorítani. Ezzel szemben a munkások természetesen igyekeznek a munkaerejüket, mint egyetlen kincsüket, azt, amiből élnek és a családjukat eltartják, minél drágábban eladni. Nem is lehet ezt tőlük rossz néven venni. Az életben mégis azt látjuk, hogy a közhatalom nem a gyengébb fél oldalára áll, nem a munkások oldalára áll és nem a munkásokat segíti abban, hogy a munkaerejükért nagyobb bért kapjanak, hanem az egész történelem^ folyamán azt látjuk, hogy a közhatalom mindig a gazdaságilag erősebbnek, a birtokosnak állt a védelmére és igyekezett odahatni, hogy a munkabérek meglehetősen alacsonyan maradjanak. A régi liberális állam egyáltalán nem törődött a munkabérrel, egyáltalán nem törődött a munkásokkal, magukra hagyta, mondván, hogy az erők szabad játékával majd valahogyan kialakulnak a munkabérek. Szeder igen t. képviselőtársam idézett néhány sort azokból a tárgyalásokból, amelyek a Darányi-féle törvényeket előkészítették; ott világosan meg van mondva, hogy az államnak nem lehet feladata beleavatkozni a munkabérek alakulásába, az államnak nem lehet feladata, hogy a két

4 gazdasági fél között igazságot próbáljon tenni. Ha az a régi álliberáüs államhatalom ideálisan fogta volna fel a hivatását és megmaradt volna azon a vonalon, amelyet elméletben hirdetett, akkor semmi baj sem volna, • mert amilyen mértékben szervezkedtek a gazdák érdekeik Védelmére, olyan mértékben szervez^ kedhettek volna a munkások is és ez a két erő egymássál megalkudva mindenesetre olyan béreket hozott volna létre, amely bérek miatt ma nem kellene Európa előtt pirulnunk. Ez az álliberális állam azonban csak elméletben hirdette a jogegyenlőséget, a gyakorlatban azonban mindig az erősebb mellé állt és lehetetlenné tette a munkások szervezkedését. Magyarországon az ipari munkások tulajdonképpen csak a, 900-as évek elején kapták meg a szervezkedési szabadságot, csak a 900-as évek eleién. Széli Kálmán idejében kanták meg az ipari munkások azt a jogot, hogy maguknak Országos szervezeteket alakíthassanak érdekeik védelmére. A föld munkásai csak jóval később kanták mes; ezt az engedélyt jâs a valóságban ezzel ma sem igen tudnak élni azért

; mert épnen a közhatóságok azok. amelyek minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák a munkásság szervezkedését. T. Házi Mint sajnálatos tényt kell felemlítenem, hogy a magyar középosztálv hosszú évtizedeken át teljesen értetlenül állott a munkásság mozgalmával szemben. (Sigray István: Ezt igazán nem mondhatja! — Wirth