Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1940 január 31-én, szerdán. 359 bizottságnál. Az országos bizottságban ugyanis négy ' érdektelen tag is helyet foglal. Én nem tacloin, hogy ennél a kérdésnél van-e egyáltalán érdektelen ember; érdektelen ember itt alig van. Én a magam részéről nagyon félek attól, hogy bármilyen módon és formában kívánják ezt a négy érdektelen tag urat az országos bizottság munkájába bevonni, ez a munkaadók csoportját fogja erősíteni. Ha én tudnám azt^hogy magyar szociográfusok, magyar fiatal írók vagy azok az emberek lesznek azok, legalább felerészben, akik a közéletben nyilvánvalóan példát mutatnak arranézve, hogy minden gondolatukkal és minden erejükkel a munkástársadalom jobblétét kívánják előmozdítani, akkor szó nélkül egyezném beíe és helyeselném ezt az elgondolást. Minthogy azonban szó van arról, hogy legyen benne erdész és legyen benne esetleg szőlősgazda, nem tudom elképzelni, hogy érdektelen embereket tudjanak ideállítani. Ha ugyanis az erdészetet mint szakszerűséget kívánják a bizottságban az érdektelenek részére biztosítani, kizártnak tartom, hogy egy favágót küldjenek oda; az vagy erdőmérnök, vagy erdész lesz, vagy hasonló, aki pedig sohasem a munkaadóval, hanem mindig a munkavállalóval áll szemben. A magam részéről nagyon kívánaíosuak tartanám, ha az érdektelenek részvétele kikaposoltatnék az országos bizottság munkájából és kizárólag az érdekeltek, a tíz munkavállaló és tíz munkaadó foglalna' helyet a szakértőkkel együtt ebben a bizottságban. Még egy tiszteletteljes észrevételem van és ez vonatkozik a törvényjavaslatnak arra az intézkedésére, amely a munkaügyi felügyelők beállítását célozza. A javaslat itt is kimondja azt, hogy ennek nemcsak főiskolát végzett embernek kell lennie, de bizonyos szociális érettségének, szociális tevékenységének vagy képzettségének is kell lenni. Nem tudom, hogyan fogjuk a magyar társadalmat nevelni arra, hogy a tanult embernek is szabad a maga emberségéből megélnie, ha az íróasztalok és hivatalok számát még ennél a kérdésnél is szaporítjuk. Mi szükség van arra, hogy a főiskolát végzett munkafelügyelő, hivatalnok, új tisztviselő legyen, amikor a felügyelői tisztséget, annak ellenőrzését, hogy a munkás megkapja-e a maga bérét, be tudja tölteni, nem akarom azt mondani, hogy a csősz is, aki fogadalmat vagy esküt tett, de a község'i elöljáróság, vagy az erre a célra kijelölt valamelyik falusi tanító. Mi szükség van arra, hogy amikor hozunk egy törvényt, amely azt célozza, hogy a mezőgazdasági munkástársadalom jobb helyzetbe jusson, akkor ez a törvény maga után vonja ismét azt, hogy új hivatalokat kell kreálnunk? Mi a magyar társadalmat ilyen körülmények között sohasem fogjuk tudni hozzászoktatni ahhoz, hogy próbáljon szabadpályán elhelyezkedni, ilyen körülmények között mindenki joggal támaszt igényt arra, hogy hivatala, íróasztala legyen akkor, ha csak érettségi vizsgálatot tett vagy akkor, ha főiskolát végzett. Van egy statisztika, —- méltóztassanak ellenőrizni a legutóbbi statisztikai évkönyvből — mely szerint mezőgazdasági népességünk tekintetében százalékarányban a világon a 11. helyen állunk — tíz ország van előttünk, ahol százalékarányban több a mezőgazdasági lakosság, mint Magyarországon — iparban a 19. helyen, kereskedelemben a 21. helyen, közalkalmazottak tekintetében pedig az 5. helyen. Mivel azonban Danzig megszűnt, a 4. helyen állunk az egész világon. Mi szükség van arra, holy ilyen körülmények között még szaporítsuk a közhivatalok számát? Az a fontos, hogy meglévő tisztviselőinket tisztességesen tudjuk fizetni és ellátni, de nem szabad új tisztviselői rétegeket kreálni akkor, amikor egyszerűen egy, a mezőgazdasás: belső kérdéseit szabályozó törvény megalkotásáról van szó. A magam részéről még így is elfogadom a törvényjavaslatot, mert annak intenciója az, hogy a mezőgazdasági munkásság életszínvonalán segítsen. Azt szeretném, ha ennek a törvénynek megalkotásánál és végrehajtásánál innen a parlamenttől kezdve egészen a munkabérmegállapító bizottságok munkájáig egy szellem érvényesülne, amely tudomásul veszi, hogy ez a mezőgazdasági munkásság nem azért van a világon, hogy m eltartsa a többit, hanem^ azért, hogy maga is emberhez méltó tisztességes módon megéljen és ezzel a javaslattal vagy ennek segítségével belépjen a magyar testvériség körébe, magyar testvérré váljon, lenézett, megvetett ember helyett, önmagunkhoz felemelt magyar testvérré. (Élénk helyeslés és tans a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Kovách Gyula jegyző: PauD József! Elnök: Papt> József képviselő urat illeti a szó. Papp József: T. Ház! Amikor ehhez a jajaslathoz hozzászólok, úgy szólok hozzá, mint aki imiagam is voltam mezőgazdasági munkavállaló s mint aki most munkaadó vagyok. Bizalmatlansággal nézem az egész törvényjavaslatot azért, mert bizottságokra bízza a munkabérek megállapítását. Miért ne«m lehet itt a törvényjavaslatba mindjárt egy fix pontot beállítani, amelynél alacsonyabb munkabér nem lehet? Hiszen jól tudjuk, hogy a bizottságok hogyan tevődnek össze és ezekben a bizottságokban a kisemberek, akik tényleges munkavállalók, akik tényleg a mezőgazdasági munkavállalásból élnek, nagyon kevés számban vehetnek részt, vagy ha résztvesznek is, csak olyan emberek lehetnek, akik protekció útján kerülnek oda. Mi a helyzet ugyanis már a bizottság összeállításánál, választásánál? Amikor a mezőgazdasági hizottsági választások vannak, nem községenként választhatnak ezek a munkások bizottságot, hanem a körjegyzőség székhelyére kell egybegyülekezniük szavazáskor, hogy ezt a bizottságot megválasszák. Egy körjegyzőség pedig 3--4 községből áll. (Eitner Ákos: Kinevezi a jegyző!) Tudjuk, hogy a választások rendesen nyáron vannak, a munkások nem érnek rá elmenni, de még ha rá is érnének, a körjegyzőség központja a többi községektől 7—8—10 kilométernyire van és így nem megy el senki, egy pár jegyző és földesúr gyülekezik össze, akiknek könnyebb elmenni és azok nevezik ki, hogy kik legyenek ezek a mezőgazdasági bizottsági tagok. Olyanokat neveznek ki azután a bizottságba, akik annakidején teljesen az ő kényük-kedvük szerint fognak dönteni. (Eitner Ákos: Fejbólintó Jánosok!) Ha a bizottsági választásokat megváltoztatnák, ha elrendelné a földmüvelésügyi mi' raszter úr, hogy minden községben szavazhatnak a munkások, akkor megérteném a dolgot, akkor tényleg a munkavállalók igazi akarata érvényesülne itt. így azonban semmi körülmények között sem tekinthetek bizalommal a javaslat végrehajtása elé, mert ha már a végrehajtó szervek nem tudnak együttérezni azzal a