Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-78
356 Az országgyűlés képviselőházának foglalkozom igen értékes beszédével, hanem arra később térek rá, ahol gondolataink találkoznak. Mielőtt azonban a törvényjavaslathoz szólanék, szükségesnek tartom, 'hogy néhány szóval feleljek az ellenzéki oldalon ülő egynéhány képviselőtársamnak, akik a közelmúlt napokban gyakran intézték hozzám és pártom eddigi szónokaihoz is azt a kérdést, miért fogadjuk el a törvényjavaslatot akkor, amikor felszólalásainkban meglehetősen élesen megbíráljuk a javaslatot. Felelni szeretnék erre a kérdésre, annyival is inkább, mert én a parlamentarizmusnak végtelen nagy tisztelője vagyok és igen nagy súlyt helyezek arra, hogy az én szerény képviselőházi szereplésem parlamentáris szempontból mindenki előtt mindig tisztán álljon. Arra, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjam, legelsősorban egy tanítás kötelez;, egy tanítás, amelyet boldogult vezérem, Gaal Gaston igen gyakran intézett hozzánk, fiatal munkatársaihoz, Gaal Gaston ugyanis igen gyakran azt mondotta: neon az a fontos, hogy a magyar nép életében megoldásra váró és kívánatos problémákat ki valósítja meg, hanem az a fontos, hogy azok meg legyenek valósítva. (Helyeslés jobbfelől.) Amikor egy törvényjavaslatot látok, amelyben a mi régi követeléseinkkel találkozom, nem tehetem meg, hogy szem beszáll jak ezzel a törvényjavaslattal, még akkor sem, ha minden más vonatkozásban a legélesebb ellenzéki magatartást tanúsítom is. De kötelez engem erre és a törvényjavaslat elfogadására az a körülmény is, hogy kisgazdaember létemre munkaadó vagyok és nem tudnám vállalni az önzésnek azt a vádját, hogy amikor a mezőgazdasági munkások helyzetének javításáról vagy — mondjuk — megélhetésüknek biztosabb alapokra való helyezéséről van itt egy törvényjavaslat, én mint munkaadó ennél a kérdésnél szembehelyezkedem a munkásság érdekeivel. Azonkívül úgy látom, hogy először is ez a törvényjavaslat, még fogyatékosságai mellett is, töibb a semminél, több annál, ami eddig volt, másodszor pedig ebben a törvényjavaslatban a magyar mezőgazdsági munkás munkájának első hivatalos megbecsülését látom. Azt látom, hogy a kormányzat végre megpróbálja a magyar mezőgazdasági munkásság munkáját értékkel mérni és megpróbálja ennek a munkának az ellenértékét ott, ahol erre szükség van, törvénnyel is biztosítani. Végül elfogadom a javaslatot abban a reményben, hogy annál az egynéhány módosító indítványnál, amelyet majd a bizottsági tárgyalások során leszek bátor előterjeszteni, az igen t. többségi párt is — ha úgy látja, hogy gondolataim ennél a javaslatnál a munkástársadalom érdeklében mint kiegészítő gondolatok hasiznosak lehetnek — hasonló lojalitással és megértéssel fogja viszonozni magatartásomat. (Éljenzés jobbfelől.) Igen t. Ház! Néhány pillanatig hadd tekintsek én is a magyar mezőgazdasági munkásságra és hadd hozzak ide erről a munkástársadaiomról egy olyan képet, amely megmutatja, milyennek láttam én ennek a mezőgazdasági munkásrétegnek a helyzetét. Azt hiszem, nem túlzok akkor, ha a magyar társadalom legutolsó, legelesettebb, legnyomorultabb és legkitagadottabb rétegének véltem eddig feliismerni a magyar mezőgazdasági munkásságot. Ez az a réteg, amely sohasem rendelkezett semmiféle jóval, ez az a réteg, amelynek a kenyere sem volt sohasem (bőségesen elég, ez az 78. ülése 1940 január S 1-én, szerdán. a réteg, amely az élet szépségeiből, az élet örömeiből jóformán soha semmit sem kapott, mert életének minden pillanatát, minden peréét lekötötte vagy a szörnyű robot, a keservesen nehéz munka vagy pedig az idegtépő gond, hogyan tud családjának kenyeret és megélhetést biztosítani. Ennek a mezőgazdasági munkásrétegnek, különösen az utóbbi időben, még reménye is alig lehetett arra, hogy valaha is ki tud emelkedni abból a keserves, kínos állapotból, amelyiben él. A háborúelőtti időkben még csak előfordult az, hogy szorgalommal, lemondással, keserves küzdéssel vagy egy kis hajlékot, vagy 'hozzá egy-két darab földecskéi is tudott szerezni magának a mezőgazdasági munkás, az utóbbi időiben azonban erre semmiféle kilátása, reménye sem volt, mert hiszen boldog volt, na meg tudta keresni a mindennapi betevő falatját. Azt hiszem, mélyen t. képviselőtársaim valamennyien méltóztatnak emlékezni arra, hogy néhány esiztendővel ezelőtt, abban a korban, amelyet a mai politikai életben is igen sokan hajlanldók úgy megítélni, mint a magyar népi gondolat elindulását, első megvalósulását, a magyar mezőgazdasági munkásságnak százezrei voltak az Alföldön, akik sült marharépán és főtt szemes kukoricán teleltek át. E'z az a réteg, amelyhez tarfozók mindenféle tekintetben, úgy is mint magyar emberek, úgy is mint termelő tényezők,, úgy is mint testvéreink megérdemlik azt, hogy végre gondoskodás történjék sorsukról, életükről és jövendőjükről. Ez a réteg az, igen t. Ház, amelynek nem volt szabadsága sem. (Keck Antal: Ügy van!) Minden más réteg a maga érdekeinek megvédésére szervezkedhetett, tömörülhetett, apró kis eredét összegyüjthette és felhasználhatta a maga érdekeinek előbbrevitelére, a magyar mezőgazdasági munkásság nem szervezkedhetett, annak nem volt szabadsága. (Keck Antal: Ma sincs választójoga!) A magyar mezőgazdasági munkásnak csak dolgoznia volt szabad és ha valahol a munkáját abhabagyta, akár azért, mert emberi önérzetében, akár azért, mert érdekeiben megbántották, utánamehetett a csendőr, visszavthette és kényszeríthette arra, hogy továbbfolytassa a munkáját. Azt is meg kell mondanom, hogy ez a -mezőgazdasági munkásréteg valahogy mindig kívülmaradt a magyar testvériség gondolatán is. Én közelebb vagyok ehhez a réteghez származásomnál, azonos tanultságomnál, kultúrámnál, életmódomnál fogva, mint sokan mások, mégis azt mondom, hogy a magyar testvériség gondíolatából ez a réteg igen sokak előtt kiesett. Ezt a réteget annak a társadalmi rétegnek tekintették, amelynek az a feladata, az a kötelessége, hogy elvégezze a munkát, sőt talán sokan voltak olyanok is, akik úgy érezték, hogy ennek a néprétegnek azért kell szakadatlanul dolgoznia, azért kell szakadatlanul verejtékeznie, hogy mások — jobban vagy kevébbé jobban — élhessenek. T. Ház! Ha Sigray István t. képviselőtársam tegnap a munkaadók áldozatkészségének, belátásának egy szép példájáát hozta ide, amikor a Fejérmegyei Gazdák Nemzeti Szövetségének szervezetét ismertette, hadd mondjam meg azt, hogy bármennyire szívesen^ látom is, hogy a munkaadók a maguk elhatározásából önként hozzájárulnak a mezőgazdasági munkástársadaloon életszínvonalának emeléséhez, áldozatot hoznak azért, hogy ez a réteg elé-