Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-77

Az- országgyűlés képviselőházának sági munkásnak, de többnyire a mezőgazdasági cselédnek is van egy tehene. (Jandl Lajos: Nagyon ritkán!) A tehénnek a rendes körülmények között évente van egy kis borjúja. Ahol nincs tehén, oda iparkodunk egyet adni. A borjú születési súlyát 40 kilóban feltételezve, ami normális átlagot jelent és hatheti -szoptatást figyelembevéve, hiszen négy hét alatt ma nem tudja a gazda eladni a borjút, senki sem viszi el tőle. mert rendkívül nehezek az értékesítési viszonyok, azt látom, hogy végeredményben, amikor a borjú már 500 liter tejet megivott.^ akkor 100 kiló súlyt elérve, 40 filléres áron értékesül és ma a kisember 40 fillért kaD csak kilónként egy 100 kilós borjú után. Ha figyelembeveszem, hogy 500 liter tejet __ megivott a borjú s a tejet 15 fillérjével számítva, ez 75 pengőt tesz ki, a borjú alapsúlyát, ellesi súlyát pedig csak 40 fillérrel számítom és az

f így előálló 16 Pengőt hozzáadom a 75 pengőhöz, akkor előáll az «a helyzet, hogy a bprjú annak a szegény kis embernek 91 pengőjébe van és amikor eladja, 40 pengőt kap érte. Ezen az^ alapon tehát tisztára gazdasági lehetetlenülés áll elo. Ha, ezeken a kisembereken segíteni akarunk, mint ahogy meggyőződésem szerint akarunk, akkor az értékesítés vonala az, ahol segítenünk kell, /mert hiába minden • más

r intézkedés, ha ezen a vonalon alaposan és erősen nem segítünk a mezőgazdasági munkásságon, a kisemberéken. $Kövér János: Itt van egy kis tévedés!) Érdekes lesz egy harmadik kérdést is felvetnem, amely talán a napokban meglehetősen aktuális. Értesülésem szerint ugyanis szó van arról, hogy a napraforgómag termelését fokozni akarják, étolaj és olajpogácsa előállításának fokozása céljából. Mindkét cikk arany részünkre, mert hiszen az étolaj külföldön értékesíthető arany pengő ért, az olajpogácsát pedig külföldről aranyért hozzuk be és elég fájdalmas, hogy a jelen körülmények között bizony nem igen lehet kapni az országban és így a termelésünk, különösen a te jterme^ lés meglehetősen visszaesett. A napraforgó olyan növény, amelynek termelése nem egyszerű és amelyet nagyban nem igen lehet könnyen termelni, mert arra be kell rendezkedni. A napraforgót azért hoztam elő, mert ez tipikusan a kisember, a legkisebb ember által előállított növény, magfaj. Ha összehasonlítom azt, hogy a Futura ma a napraforgó átvételi árát 22'50 pengőn tartja, viszont a nemzetközi piacon ugyanazt a napraforgómagot ma aranyért, 41 shillingért lehet^ eladni, ami a Nemzeti Bank felárával számítva 60 pengőnek felel meg mázsánként, akkor a mezőgazdaság és a kisemberek érdekében nem kérek mást a földművelésügyi kormányzattól, a Nemzeti Banktól és az árkormánybiztos úrtól, mint azt, hogy aniit a mezőgazdaság által termelt terményekért kapnak külföldön, azt adják oda a termelőnek és nem lesz semmi baj ebben az országban. (Élénk taps a jobboldalon. —; Felkiáltások bal felől: Ebben igaza van! — Paczolay György: A Futura szubvenciót kap!) Az árkormánybiztosnak van bizonyos beleszólása ebbe. Én nem mondtam, hogy mikép csinálják, csak rámutattam arra, hogy a mezőgazdaság mennyire mostohagyermek ebben az országban és mennyire ezen a vonalon van a megsegítés lehetősége. Egyes ankéteken kényszer napraforgó termelésről gondolkoznak. Állítom, hogy ha etzt a 60 pengőt odaadják mázsánként 77. ülése 19UO január 30-án, kedden. 333 a gazdának ós megfelelően tudatják tavasszál a termelővel, hogy mázsánként 60 pengőt kap érte, akkor nem kell semmi kényszer, lesz napraforgó elég, csak győzzük eladni külföldön. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) T. Ház! Érdekes ezt a kérdést egy kicsit most már a statisztika tükrében is mégnézni. Ha ugyanis nézem azt, hogy a mezőgazdaság pénz jövedelme az utóbbi öt esztendőben hogyan alakult, szembeállítom vele a férfinapszámbérek alakulását ugyanebben az öt esztendőben és párhuzamot vonok egy harmadik jelenséggel, a mezőgazdasági munkanélküliség viszonyaival ugyanezalatt az öt esztendő alatt, akkor nagyon érdekes megállapításra jutok. Ez is alátámasztja az előbb említett két tételt. A mezőgazdaság jövedelmezősége 1935-ben 650 millió, 1936-ban 750. 1938-ban 850 és így tovább, évenként körülbelül nyersen számítva 100 millióval emelkedett, 1939-ben az 1050 milliót eléri, ugyanakkor ezzel majdnem párhuzamosan emelkedik a férfinapszám is 1-26 pengő, 136 pengő, 168 pengő, 1-96 és 2-05 pengőre; ez a két számsor néhol elkerüli egyik a másikat, de majdnem párhuzamosan haladnak, ami csak azt bizonyítja, hogy ha mezőgazdaságunk pénzbevétele emelkedik, akkor a fizetett napszámbérek és a mezőgazdasági munkásság jövedelme is ezzel arányosan emelkedik. Nagyon érdekes a harmadik statisztika. Az 1935-Ös statisztika szerint a mezőgazdasági munkanélküliség 22'4%, az 1936-os szerint 18-2, 1937-ben 151 és 1938-ban 125, az 1939-es adat körülbelül 8% körül mozog, amihez azonban hozzájárnilt a katonai behívásokkal és a mező* gazdasági munkáskivitellel kapcsolatos munkakínálatcsökkenés ebben az országban. Ebből csak azt a követketztetést vonom le, hogy helytálló az a tétel, amelyet előb'b felállítottam, vagyis hogy a mezőgazdasági munkásságnak és a mezőgazdasági munkaadóknak, tehát a gazdáknak érdekei párhuzamosan, egy vonalon haladnak ebben az országban és ha mindkettőnek majdnem népünk felét kitevő széles mezőgazdasági lakosságunk, majdnem 4 millió embernek a megsegítése ezen az úton képzelhető el, akkor tisztelettel kérem a földmívelésügyi kormányt, tegye megfontolás tárgyává, hagy a termés értékesítését bizonyos rendszerbe foglalva az összes kérdéseket összefogó egyetlen kéz irányítsa. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ne ötletszerű legyen az irányítás, mert ha például a kukorica árát egyszer maximáljuk, azután meg szabadjára engedjük, egy másik termény árát pedig folyton változtatjuk, akkor sem a termelő, sem az értékesítő, sem pedig a fogyasztó nem fog tudni soha kalkulálni és számítani. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Előáll a rendszertelenség látszata s ebben el kell «msztulnia a magyar mezőgazdaságnak és soha nem fog tudni felemelkedni az a mezőgazdasági munkásság, amelynek felemelkedését pedig ebben az országiban minden jó magyar ember egyöntetűen, minél gyoísabban megvalósulva kívánja látni. (Taps jobbfelől.) T. Ház! Az az érzésem, hogy ebben az országban a legutóbbi hároni esztendőben harc, heves nagy küzdelem folyt jó magyar emberek között abban a kérdésben, vájjon a körülmények az evolúciós, vagy a revolúciós út célravezetőségét szabják-e smeg. ^Gyakorlatilag kifejezve ez a nagy küzdelem talán egy nagy versenyfutás volt, amelyben az egyik rész azt